fbpx

Ukrajnában sem túl jó a termés – Árak ott és itthon

Írta: - 2023 június 29.

Ukrajna búzatermése az elmúlt 12 év legalacsonyabb szintjére esik. Az árpatermés is rosszabb a vártnál. Pillanatnyilag így festenek a terményárak ott és idehaza.

érett árpa
Az utolsó hetekben mégsem tudott úgy kitelni (fotó: Horizont Média)

Harmadával kevesebb búza indul el

Idén nagyjából 17,5 millió tonnás búzatermés várható Ukrajnában, ez körülbelül a fele a háború előtt, 2021-ben mért rekordnak (33 millió tonna). Ebből exportra mintegy 10,5 millió tonna juthat az elemzők szerint, ami jóval kevesebb a tavalyi aratást követő 16 millió tonnás kivitelnél. Érthető, hiszen azt a búzát még békeévben vetették, „csak” learatni és eladni volt nehéz, míg a mostani termés már háborúban került a földbe is. A 10,5 millió tonnás kivitel is csak akkor sikerülhet, ha Ukrajna megoldást talál a tengeri szállítmányozásra. Ukrajna már most is elsősorban a dunai kikötőkön keresztül igyekszik elérni a Fekete-tengert, de ez sokkal körülményesebb megoldás, mint Odessza használata.

Ukrán és magyar árak

Az ukránok a kukoricát most 64 ezer forintnak megfelelő áron rakják hajóra, a repcét 133 ezer, az árpát 62 ezer, a búzát 72 ezer forintnak megfelelő összegért a rendeltetési kikötőbe is szállítják. Az idei árpa leghamarabb július végétől kerülhet hajókra. Ebből az első becslések szerint a vártnál kevesebb és gyengébb minőségű a termés, így a termelők abban bíznak, hogy a most még csak 130 dollárt érő magért decemberben akár 200 dollárt is elkérhetnek a kereskedőktől.

Az európai ármozgásokat is figyelembe véve a magyar búza reális ára 75 ezer forint/tonna lenne a telephelyen, az árpáé 65 ezer, a repcéé pedig 136 ezer forint. A pillanatnyi ajánlatok ezzel szemben árpára 45-50 ezer, búzára 61-68 ezer forint körül mozognak, a repcére pedig nincs is friss adat. Vajon kinek mennyi türelme, pénze maradt a várakozásra?

Májusi írásunk most is aktuális: Szemtelenül olcsón vennék az árpát, ne hagyja!, továbbá a 10 nappal ezelőtti is: Emelkednek a terményárak, alkudjunk keményen!