2020-tól 10 éven át évi 17 Mrd forint öntözésfejlesztési beruházásra vállalt kötelezettséget a kormány, és 2030-ra 350 ezer hektár öntözése a kitűzött cél. Ehhez a jelenleginél sokkal több víznek kell eljutnia a csatornákba. A projektek haladnak – amennyire a lehetőségek engedik. Cikkünk július első napjaiban, a második hőkupola záródásakor készült. A Vizet a tájba! program első tapasztalatait is összegezni tudtuk.
A Kárpát-medence nem lavór, hanem közlekedőedény
Az utóbbi évek extrém aszályosak. 2025 márciusára a Duna és a Tisza felső vízgyűjtőire hullott rekordalacsony csapadékmennyiség hatására a két nagy folyónk vízszintje jelentősen lecsökkent, és a vízmércéken a vizsgált 30 év legkisebb márciusi minimális vízállásait mérték a vízügyi szakemberek. Így elmaradtak a hóolvadásból származó árhullámok, és a hazai vízmércéken a késő nyári napokra jellemző, extrém alacsony vízszinteket tapasztalhattunk. Ezt érzékeltetik az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) grafikonjai.
A Duna-Tisza közének talajtani, növényzeti adottságai szoros kapcsolatot mutatnak a felszín alatti vízáramlási rendszerrel, a két nagy folyóban áramló vízmennyiséggel és a vízoszlop magasságával. Hiszen az egész rendszer egyetlen nagy „közlekedőedényt” alkot: a kutakban lévő vízoszlop magasságát végső soron az határozza meg, hogy mennyire mélyen van a vele összeköttetésben álló medrek vízszintje. Ezért nem mindegy, mennyire szárazak a csatornák, és mennyire tudjuk lassítani a Duna medermélyítő munkáját.
2020-tól 10 éven át évi 17 Mrd forint öntözésfejlesztési beruházásra vállalt kötelezettséget a kormány. Az Agrárágazat érdeklődésére az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) Kommunikációs Osztálya beszámolt arról, hogy 2014 óta 33 Mrd forint értékben hajtott végre öntözési célú fejlesztéseket, melyek részben KEHOP-, részben nemzeti forrásból valósultak meg. Az elmúlt 4 évben több jelentős projekt is befejeződött, melyek közül kiemelkedik a hajdúhátsági többcélú vízgazdálkodási rendszer fejlesztése, de történtek fejlesztések többek közt a jászsági vízgazdálkodási rendszeren, a Séd-Nádor-Gaja rendszeren és a Derecskei-főcsatornán is. Az OVF tájékoztatása szerint a közeljövőben lezárulhat a Mórahalom környéki öntözésfejlesztés utolsó üteme, amely a Homokhátság egyik legaszályosabb területén szolgálja majd az öntözést.
2025 májusában a kormány 4,7 milliárd forintot különített el az aszály elleni azonnali védekezésre az Aszályvédelmi Operatív Törzs javaslatára, célul kitűzve a csatornák, tározók és holtágak tározókapacitásának maximális kihasználását, amennyire csak lehetséges, azonnali feltöltését. A legtöbb erőfeszítés eddig – érthető módon – a Homokhátság vízellátásának javítása érdekében történt (lásd keretben).
Duna-víz a Homokhátságban
A projekt hosszabb távú célja, hogy a Duna vize eljusson a Dunát a Tiszától elválasztó, kiemelten vízhiányos térségekbe. A víz szállításának első lépése a Kvassay-zsilip átadása volt, amely lehetővé teszi a víz áramlását a Duna-Tisza közi Homokhátság lábáig. A mostani fejlesztés során egy új szivattyútelep létesül a Duna-völgyi-főcsatorna hajósi duzzasztójától mintegy egy kilométerre. Innen a víz nyomócsöveken keresztül halad majd, és eléri a 45 méterrel magasabban fekvő Kéleshalmot, ahol egy egymillió köbméter kapacitású tározó biztosítja a víz tárolását. Innen a víz kisebb átemelésekkel továbbosztható lesz Kiskunhalas és más környező települések irányába.
A hosszú távú koncepció része egy másik duzzasztó megépítése a hajósi létesítménytől mintegy tíz kilométerre északra, amely segít megemelni a Duna-völgyi-főcsatorna vízszintjét. Ezen felül kiemelt szerepet kap a Fajsz térségébe tervezett dunai vízkivételi mű, amelynek köszönhetően a későbbiekben akár másodpercenként 18 m3 víz is elérheti a Homokhátságot.
A modellvizsgálatok szerint a jelenlegi rendszer fejlesztésével és bővítésével az első ütemben téli-tavaszi időszakban másodpercenként 3 m3-es vízhozam is biztosítható, amely jelentős mértékben enyhítheti az öntözési időszakon kívüli vízhiányt. A bővítés célja azonban az, hogy hosszú távon is biztosítható legyen a térség fenntartható vízellátása.
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mik a tapasztalatok a Vizet a tájba! programmal. Az idén tavasszal indult kezdeményezés az OVF válasza szerint eddig közel 700 felajánlót mozgatott meg, akik összesen 735 földrészletre kérték az árasztást. Ez végül csak 20 területen valósult meg (2,7%). Ebből hat esetben nemzeti parkok, önkormányzatok, vadásztársaság és civil egyesület kérte az „ökológiai célú vízpótlást”, 14 esetben pedig gazdálkodók kezdeményezték. Abból, hogy mindössze a felajánlott területek 2,7%án valósult meg az árasztás, sejthető: nem egyszerű feladat kivitelezni egy „mesterséges árhullámot.”
Vittek vizet a tájba
A programban hivatalosan elsőként résztvevő Adorján László 300 hektáron gazdálkodik a családjával Tiszakóródon. Juhokat tartanak nagyjából 140 hektár gyeppel, plusz 150 hektárnyi szántóval, továbbá 10 hektárnyi gyümölcsös tartozik még a gazdasághoz. A területek 90%-a a saját tulajdonukat képezi, ami előny, ha valaki árasztást kér a területére.
A 65 éves termelő azt vallja, hogy a többféle tevékenység egész éves munkát biztosít, és csökkenti a bevételi kockázatokat – ez utóbbinak egyre nagyobb a jelentősége. „Korábban ezer birkám volt, ma már csak 460, az állat egészségügyi kihívások miatt. A diót is a burokfúró légy miatt kellett elengednem, pedig szomszédos község Tiszacsécse és Milota, ahol nemesítették a fajtákat. Az almát a fagykárok és a nyomott felvásárlási árak miatt kellett kivágnom. A meggy és a körte az, amiben még lehetőséget látok, de víz nélkül semmi nem megy” – sorolja a gazdálkodó. Pedig a térképre tekintve kiváltságos helyzetűnek látszik a térség: a Tisza és a Túr ölelésében csatornák szelik át a tájat.
Ám a valóság az, hogy ezekben már nem volt víz. Az árvízi tározó kialakításakor civil kezdeményezésre sikerült helyreállítani a régi öntözőcsatornákat, valamint a korábbi, belvízelvezetésre használt csatornákat. Így végül egy háromkörös vízkormányzás valósult meg a tiszakóródi területen, ami alkalmassá vált mind a hagyományos árasztásra, mind pedig a modern, lineáros/szórófejes öntözésre.
„Csakhogy az én 150 hektáros szántóm 40 darabban van. Akár árasztok, akár öntözök, valaki más földjén át vezet az út. A legjobb lenne a sok kis parcellát összevonva, a gazdatársakkal egyetértésben egyetlen kultúrát termelni az öntözhető területen” – érzékelteti az egyik legnagyobb kihívást Adorján László. Bár a vízvezetési (öntözési) szolgalom bejegyzése akár bírósági ítélettel is kikényszeríthető, ugyan ki akarna a szomszédjával haragos viszonyban lenni? Adorján László is úgy érzi, többre megy, ha előbb bebizonyítja a gazdatársaknak: a víz csodát tesz.
Ami a Homokhátságon magától értetődik, azt Északkelet-Magyarországon még magyarázni kell: „Itt még megterem 6–7 tonna kukorica. Amíg hoz némi nyereséget, nem változtatnak az emberek…” A 65 éves agrármérnök szerint még az ilyen térségekben is van értelme vizet vezetni a tájba, fokozni a párolgást, dúsítani a legelőket, emelni a talajvízszintet, és 10 tonnás kukoricákat vágni 6–7 tonnásak helyett.
Talán ötletet is kapott a kormányzat ehhez a civilektől. A Marispusztai Vízőrzők ugyanis a Vizet a tájba! program előtt, március 4-én kezdték el az árasztást, miután az egész telet szervezéssel töltötték. Ők a kiskunmajsai termálfürdő fűtésre használt, majd lehűtés után a marisi csatornába vezetett vizét fogták vissza fadeszkákkal, és árasztottak el egy 2–3 hektáros területet. Ehhez akkora már a birtokukban volt a nemzeti park szakvéleménye alapján kiadott vízügyi engedély is.
A fő kezdeményező, Nagyapáti Oszkár elmondása szerint a talaj pórusai olyannyira össze voltak száradva, hogy 3–4 hét kellett hozzá, hogy megjelenjen a víz a környékbeli kutakban és locsológödrökben, még olyanokban is, amelyek 4 éve ki voltak száradva. A talajon keresztül több kilométer távolságban érződött a sekély tavacska hatása, amelyiken gyorsan megjelentek a kócsagok, cankók, szalakóták, fecskék, a gólyatöcs és a nagy goda is. Jövőre 15–18 hektárra szeretnék növelni az elárasztott területet – a környékbeli összes gazdálkodó beleegyezésével. Történetüket a közösségi oldalukon (Kiskunmajsa-marispusztai Önkéntes Vízőrzők) érdemes nyomon követni.
Tiszakóródon áprilisban történt meg az árasztás, és a víz csak 8–10 napot töltött Adorján László mély fekvésű legelőjén. „Miután lecsapolták a legelőt, hamarosan nyomát sem láttuk a korábbi tavacskának. Nagyon üres a föld gyomra. Túl kevés volt ez az idő a pórusok eltömítéséhez. Szóltam is a vízügyeseknek, hogy újabb árasztást kérek.”
Így történik az árasztás
Első lépésben az Országos Vízügyi Főigazgatóság oldalán a „Vizet a tájba!” menüpontban kell jelezni, hogy ki melyik földrészletre kéri az „ökológiai vízpótlást”. Ezután a vízügy megnézi, hogy van-e ennek bármilyen akadálya, és ők egyeztetnek a nemzeti parkkal is, ha ez szükséges. A Natura 2000-es besorolás nem akadály a művelet elvégzéséhez. Sokkal inkább az, ha a bejelentő nem a saját tulajdonú területét szeretné vízzel borítani. Földhasználóként a tulajdonos hozzájárulását is be kell szerezni az árasztáshoz. Ha a jogi oldal rendben van, akkor a vízügy a fizikait vizsgálja: hol lehet elrekeszteni a csatornát, hol lehet megnyitni a gátat, mely részeket fogja várhatóan elönteni a víz, kell-e a segédművekkel irányítani a folyását.
„Ha alkalmas a terület az árasztásra, gyors a folyamat. A bejelentéstől a gát megnyitásáig kevesebb mint egy hónap telt el. Kimérték a mélypontokat, de egy picit így is túlfutott elsőre a víz. A második elárasztás viszont már úgy ment, mint a karikacsapás” – mondja Adorján László. Miután levezették a vizet a területéről, szépen megnőtt a fű a „naturás” gyepen. Június 18-ára engedélyt kapott a nemzeti parktól a lekaszálására. Június 21-én a vízügy ismét elzárta a csatornát. Két nap múlva a felduzzasztott víz megindult a most alul megnyitott gáton, és egy héten át csak áradt a legelő felé.
E cikk zárásáig még el sem érte a tervezett fedést, csak nyeli, nyeli a föld a vizet, oldalirányban alig terül. A terv az, hogy most két héten át tartson a vízborítás, és 18–20 hektárt fedjen. Amikor arról érdeklődöm, mennyire ragadós a példa, Adorján László így válaszol: „Eddig hiába vártam, hogy felhívjanak a többiek: Ez ügyes volt, Laci, jól csináltad! De nem adom fel. Most a lineáros öntözésben gondolkodom, de sok a közbeékelt, más gazdához tartozó földterület. A célom az, hogy előbb kicsiben bebizonyítsam nekik, mekkora termésbeli különbség van az öntözött és nem öntözött táblák között. Ha látják a három tonna előnyt, elhiszik, hogy megéri öntözni a kukoricát.”
Ahol van lehetőség öntözni
„Három tonna kukorica árát július első napjaira már rá is locsoltunk az árukukoricákra. Kérdés, hogy ezt viszontlátjuk-e majd a termésben. Ezek a hőkupolák és ez az UV-sugárzás mindenképpen rontja a termés mennyiségét és minőségét, öntözéssel sajnos nem lehet az esőt teljes egészében pótolni” – állapítja meg Szikszai Tamás az Agro-Harta Zrt.-nél. A cégcsoporthoz 2500 hektár tartozik, amiből 1100 hektár öntözhető. Ténylegesen 630 hektár kap vízpótlást idén, hála a Duna és a Fűzvölgyi-öntözőcsatorna közelségének és annak az infrastruktúrának, amit eleink 50 évvel ezelőtt kiépítettek, még ha azt egyre sűrűbben újítgatni is kell.
„Tavaly köbméterenként 170 forintra jött ki az öntözés önköltsége, összesen 107 millió forintot költöttünk rá az amortizációval és az üzemeltetési költséggel együtt – utóbbiak adják a költség oroszlánrészét, több mint 90%-át. Ezért van az, hogy elsősorban a vetőmag-kukoricát, a burgonyát, a szóját, a durumot öntözzük, de nem bánjuk azt sem, hogy idén a vetésforgó miatt a napraforgó egy része is lineár alá került. Tavaly itt 55 napon át nem esett egy csepp eső sem, a napraforgónak pedig nagyon jó volt az ára.” A cégcsoportnak éves szinten 1,1 millió köbméter víz kivételére szól az üzemeltetési engedélye, ezután kellene vízdíjat fizetniük – ezt most elengedte a kormányzat.
„A vízdíj elengedése nagy szó, de áramra is szükségünk van, és valakinek terveznie, adminisztrálnia is kell. Mi 11 körforgót üzemeltetünk. A legutóbbi öntözésfejlesztési pályázattal egy kis, 50 kW-os napelemrendszert is fel tudtunk szerelni a vízházra. Ez napközben elég áramot termel a két szivattyú működtetéséhez, de éjjel nyilván nem működik. A megtermelt energia tárolása még mindig nagyon költséges, az áram hálózatba táplálását pedig el lehet felejteni: vagy nem fogadja a rendszer, vagy nevetségesen olcsón vásárolja vissza. Mégis fontos lépés volt a szolárpanelek felszerelése, mert a működési költségek csökkentése révén rövidítik az öntözési beruházás megtérülési idejét” – magyaráz a hartai szakember.
Cégcsoportban könnyebb
Sokan a gazdálkodókat hibáztatják a belvíz elvezetésére kialakított árkok beszántásával – ez jogos is –, de a nagy belvízelvezető csatornák nem miattuk kerültek a mostani, elhanyagolt állapotba. Miután a vízügyi társulatoktól magához vonta ezeket a belügyminisztérium, majd részben átadta az önkormányzatoknak, nem volt többé hozzáértő gazdájuk. Műtárgyaik leromlottak, medreik feltöltődtek, elgazosodtak. De még léteznek, ezért logikus, hogy elsőként ezeket igyekeznek rekultiválni a célra szánt évi 17 milliárdos keretből. És most fordított irányban áramlik bennük a visszaduzzasztott víz – már ahol erre lehetőség van.
„A Tassi zsilipnél végzett rekonstrukciók után a Kiskunsági-főcsatornán keresztül is több víz fog eljutni a Homokhátságba. Minden használhatónak tűnő csatornát kikotornak, felújítanak. Nagyon sok a munka, és kevés a pénz, de haladnak, amennyire csak lehet. Ezt nagyon becsülöm” – összegez Szikszai Tamás, aki az ország első öntözési közösségét is megalapította. Ma már 133 ilyen regisztrált közösség működik, eltérő hatékonysággal.
„Tapasztalataim szerint van egy felső határa az olajozott közös munkának, mert mindig lesz olyan, akinek nem tetszik valami: drága a víz, nem jó a nyomás, műszaki problémája van. Az öntözési beruházások 30–40 évre szólnak, olyanokkal érdemes összefogni hozzá, akikkel évtizedek óta jó a kapcsolatunk. Ehhez elég 5-6 nagy földhasználót találni, nem kell eljutni a több száz földtulajdonosig. Utóbbiaknak egyértelműen érdekük az értéknövelő beruházás, és az, hogy olyan bérlőjük legyen, aki folyamatosan képes nyereséget termelni, és bérleti díjat fizetni” – vélekedik.
A kormányzat támogatja az öntözési közösségek működését, amelyek közösen terveznek és valósítanak meg beruházásokat, működtetik az öntözést. A szervezői-szakmai feladatok ellátását végző személyek béréhez is hozzájárulást lehet kérni pályázati formában. Egy-egy közösség maximum 75 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhet, 90%-os támogatásintenzitással. A következő kérelembeadási időszak szeptember lesz. A 2 milliárd forintos keretből 40–50 pályázóra jut forrás. Mivel 133 potenciális pályázó van az országban, nem automatikus a nyerés. Szikszai Tamás az öntözési költségeket szeretné a pályázat révén tovább csökkenteni.
Vízkészletjárulék, azaz vízdíj
A vízgazdálkodásról szóló törvény értelmében a vízjogi engedéllyel rendelkezőnek nem kell vízkészletjárulékot fizetnie:
• öntözés esetén az évi 400 ezer m3-t vagy öntözött hektáronként az évi 4000 m3-t meg nem haladó vízmennyiség után;
• halgazdálkodás és rizstermesztés során a felszín alatti vizet használók esetében az évi 400 ezer m3-t, a felszíni vizet használók esetében hektáronként az évi 25 ezer m3-t meg nem haladó vízmennyiség után;
• tartósan vízhiányos időszakban az öntözés, a halgazdálkodási és a rizstermelés által felhasznált teljes vízmennyisége után;
• a tél végi többletvizek visszatartásából és tározásából származó vízkészlet után;
• és a felszíni vízből történő ökológiai célú vízhasználat vízmennyisége után.
Az öntözési közösségek létrehozását és működését a 2019. évi CXIII. törvény szabályozza, amely jogi és intézményi hátteret biztosít a vízgazdálkodás fejlesztésére, ösztönözve a gazdákat az öntözőrendszerek kiépítésére vagy meglévők fejlesztésére.
Gönczi Krisztina
