fbpx

Idén sem úsztuk meg a 90-100 százalékos fagykárokat

Írta: Kohout Zoltán - 2023 május 09.

…és még levéltetű-fertőzésről is jönnek a hírek.

Hatalmas kár, erős fertőzésnyomás

Márciusban majdnem fellélegzett a kajsziültetvényesek népes tábora. A relatíve korai, március elején-közepén megkezdődött virágzás időszakában is voltak jelentős hidegek, de ezek nem okoztak jelentős károkat. Aztán jött az április, és vele a tartós éjszakai-hajnali fagyok. Sok helyen mínusz 3 és mínusz 8 °C közötti hidegeket mértek a hazai kajszibarack-ültetvényekben. Ennek következtében több termőtérségben 90-100%-os terméskiesés várható – ez elsősorban az Alföldön, míg magasabban fekvő termőterületen 60-70%-os veszteség jósolható. A károsodás fajtafüggő, továbbá egyes helyeken a nagyon intenzív fagyvédelem tudta még csökkenteni a kár mértékét. Jelenleg az ültetvények fenológiai állapota a korábbi indulást követően a szokásosnak megfelelő, vagy attól egy-két nappal el is marad – a viszonylag korai indulást egy későbbi hűvös időszak fogta vissza. A legtöbb termőtájon nagyon erős a Monilia nyomása, és ez a meggynél is problémát jelenthet majd az idén. Lokálisan Stigmina és levéltetű fertőzést is jelentettek, de ezek kiterjedése limitált.

fagykár

Bácsban-Borsodban 100%-os kár is előfordult

Somogy megyében általában 30-40% körüli termésre számítanak a gazdák – adta közre a FruitVeb. Bizonyos fajták a termőterülettől függetlenül jobban vészelték át a fagyokat, inkább az adott fenológiai állapot érzékenysége volt ebben a meghatározó. A körülményekhez képest jól vészelte át a fagyokat a Bergeron, a Bayoto, a Kioto és a Farbaly, értékelhető mennyiségben marad Bergarouge és Big Red. Súlyos fagykárokat szenvedtek a korai Tsunami, Spring Blush, Pinkcot, Mediabel, a Ceglédi óriás és a Harcot fajták.

Tolnában az alacsony hidegigényű, korai fajták súlyos fagykárokat szenvedtek (Tsunami, Spring Blush, Pinkcot), itt a termékenyülésben kevesebb volt a probléma. A korai fajták itt nagyon korán kezdtek virágozni. A megyében -4°C-os szállított fagyot mértek, de a középérésű fajták, mint például a Kioto, Bergeval viszonylag jól átvészelték. Gyenge közepes termés várható Bergarouge és Anegat fajtáknál. Üzemi szinten általában 30-40%-os termést várnak a gazdák a jelenlegi helyzet szerint. A Monilia- és Stigmina-nyomás erős volt, és lokálisan a levéltetvek felszaporodásáról is érkeztek jelentések.

Győr-Moson-Sopron megyében a nagyon korai fajták már januárban elfagytak, az április fagyok során -6°C körüli fagy károsított, de mivel itt a fenológia jó tíz nappal hátrébb jár a szokásosnál, a Bergarouge és a Big Red viszonylag jól átvészelte a hidegeket és a Pinkcot is megmaradt. Általában 30-35% a jelenleg látható kár mértéke, Bergeronban és Kiotóban kevesebb, de hogy a stressz miatt mekkora lesz a hullás, csak később lehet pontosabban megmondani.

Bács-Kiskunban a korai fajtáknál (Spring Blush, Pinkcot) teljes a fagykár, de itt még a középérésű Kioto is elfagyott a -6°C körüli szállított fagyban.

Borsod megyében, az ország északi részén 40-70% közötti fagykárról számoltak be, a Bergeron és a Flavor Cot marad a leginkább érintetlen. A Magic Cot, Wonder Cot állományok szinte 100%-ban elfagytak. Itt is az volt a helyzet, hogy virágzáskor a fenológia előre sietett, most viszont a szokásosnál hátrébb vannak az állományok, a termékenyüléssel is voltak problémák a hóval fedett állományokban. A Monilia fertőzési nyomása itt is jelentős.

(Forrás: FruitVeb)