fbpx

Több mint 400 hektárra jelentettek be tavaszi fagykárt

Írta: Szerkesztőség - 2023 április 13.

A termelők több mint 400 hektárra kiterjedő területre jelentettek be tavaszi fagykárt eddig, a 2023-as kárenyhítési évben. Ez a szám az április első hetének fagyos éjszakái miatt egész biztosan még jelentősen nőni fog.

Fagyos reggel a repcében
Több mezőgazdasági kultúrában követhető volt a tavaszi fagy, de nem mindenhol okoz terméskiesést (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A kárenyhítési rendszer lehetőséget nyújt a keletkező károk részbeni enyhítésére

A juttatások mértékének megállapításában fontos szerepe van a mezőgazdasági biztosítások meglétének. A korábbi gyakorlati tapasztalatok alapján az idei esztendőtől változtatás történt, a kárenyhítő juttatás összegének megállapításánál csak az a mezőgazdasági biztosítás fogadható el, amelyet már az első káresemény bekövetkezése előtt megkötöttek. Ezért javasolja az Agrárminisztérium, hogy minden gazda – aki élni kíván a lehetőséggel – időben kösse meg a szükséges növénybiztosítását, amelynek díjához az állam jelentős mértékű támogatást nyújt.

A szakemberek javasolják a tavaszi fagykárral érintett gazdálkodóknak, hogy mindenképpen éljenek az elektronikus kárbejelentés lehetőségével (az agrárkár-megállapító szerv felé), hogy – az egyéb támogatási feltétel teljesülése esetén – a termelői károk a későbbiekben kompenzálhatók legyenek.

A kárenyhítő juttatás iránti jogosultság érdekében már a kárbejelentéskor körültekintően kell eljárni a mezőgazdasági termelőnek az alábbiak figyelembevételével:

  • Tavaszi fagy akkor valósul meg, ha a kockázatviselés helyén a tavaszi időszakban a talajszinttől számított kettő méter magasságban mért mínusz 2°C vagy annál alacsonyabb hőmérséklet áll fenn. Erről a termelő az OMSZ honlapján tájékozódhat. Fontos, hogy a termelő az OMSZ adat helyességét – ellenkező bizonyításig – vélelmezze és a kárenyhítési eljárásban kötelezően alkalmazza.
  • A termőre fordult és szakszerűen művelt gyümölcsösöknél a kárbejelentést alapesetben a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül, de legkésőbb a jogszabályban megállapított, tárgyév május 31-ei véghatáridőig szükséges megtenni.
  • A hozamcsökkenést okozó tavaszi fagy esetén a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésének azt az időpontot kell tekinteni, amikor az időjárási jelenség a károsodással érintett területen bekövetkezik.

A kárbejelentés a MÁK által fenntartott elektronikus felületen tehető meg.

gyümölcsfa virágja
Sárgabarackot idén sem kell szedni, de meggy még lehet (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

A tárgyévben bejelentett károk után kárenyhítő juttatásra az a károsult termelő lehet majd jogosult, aki:

  • a jogszabályban foglaltak szerint határidőben, elektronikusan benyújtotta a kárbejelentését,
  • akinél a növénykultúra – tárgyévet megelőző ötéves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb hozammal rendelkező kettő év elhagyásával képzett három év hozamának számtani átlagához képest – 30%-ot meghaladó terméskiesését és 15%-ot meghaladó termelésiérték-kiesését az agrárkár-megállapító szerv igazolta,
  • a kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-ig megfizette,
  • a kárenyhítő juttatás iránti kérelmét november 30-ig, a novemberben nyíló elektronikus kérelmező felületen benyújtotta.

A jogvesztő határidők és a bejelentés egyéb szabályairól többet tudhatnak meg az érintettek korábbi cikkünkből.

Forrás: AM Sajtóiroda
Összeállította: Barna Ferenc