Kezdőlap AGRO-ALFA - nehéz év után továbbra is az élvonalban

AGRO-ALFA – nehéz év után továbbra is az élvonalban

A 2010-es, több szempontból is nehéz év után az Agro-Alfa Kft munkatársai továbbra is partnereik minél gyorsabb és komplexebb kiszolgálását tekintik fő feladatuknak. E célt szolgálja a – az év közepén megnyílt győri telephellyel együtt – immár 5 telephely a Dunántúlon, illetve telephelyünk Szlovákiában, Bátorkesziben.

 

A napi kiszállítás és a széles alapvető alakrész kínálat mellett a mezőgazdasági gépek kopó alkatrészeinek pótlására is nagy hangsúlyt fektetnek a cég munkatársai.

Másik fontos része kínálatunknak a műszaki áruk kínálata, különös tekintettel a széles gumiabroncs választékra, akár mezőgazdasági, építőgép, haszongépjármű, vagy személygépjármű abroncsról legyen szó. Természetesen három telephelyen a gumiszerelés is megoldott felkészült munkatársaink segítségével.

A megszokott és ügyfeleink által elvárt magas színvonalú gépértékesítés helyzetére természetesen hatással voltak az elmúlt év gazdálkodási hatásai, de sikerült megtartani fontos és hagyományos márkáink piaci részesedését. Számos szántóföldi bemutatót szerveztünk és számos fajtabemutatón is részt vettünk, ezen bemutatókon sikerrel mutatkoztak be a Massey Ferguson prémium kategóriás traktorai, a Vogel&Noot, a Lemken, a Kongskilde talajművelőgép kínálata és a Pöttinger betakarítógép kínálata. Számos pozitív visszajelzés érkezett ezen gépek használatával kapcsolatban, köszönhetően a gyakorlati tapasztalatoknak. A Massey Ferguson márka legnagyobb figyelmet keltő modellje az MF8600-as sorozatú traktor, mely számos műszaki újdonsággal a nagy teljesítményű traktorok között egyértelműen kiemelt figyelmet követel. Csak felsorolás szinten a legfontosabbak: a legkényesebb környezetvédelmi kritériumoknak megfelelő SCR-es SISU erőforrás DTM vezérléssel, OptiRide fülkerugózás, a motor és futómű között kiváló összhangot teremtő fokozatmentes Dyna-VT váltórendszer. Természetesen alacsonyabb teljesítménykategóriában több akciós csomaggal készülünk a vásárlói igények kielégítésére. Különösen igaz ez az MF 5400-as traktorcsalád modelljeire, mely traktorok a legsikeresebbek közé tartoznak a magyar vásárlók körében, köszönhetően a Dyna-4 váltó és a PowerControl irányváltó/fokozatkapcsoló kényelmének és összhangjának. Ebben a kategóriában az Euroline akció keretében 4 típus áll rendelkezésre 86 – 145 LE között, kiváló ár-érték arányú modellekkel. A magasabb vásárlói igényeknek megfelelve a 6400-as kategóriában kétféle akció fut Euroline és Topline kivitelű traktorokkal 100-tól 230 LE-ig. Fontos kiemelni, hogy a 6400-as traktorok Dyna-6 váltója mindegyik modellben Autodrive automata funkcióval rendelkezik. A már említett 8600-as „király kategóriában” 2 típus áll rendelkezésre, 270 és 350 lóerős változatban. Kertészetekbe és ültetvényekbe kínáljuk a 3600-as sorozatú ültetvény traktorokat, Euroline és Ecoline kivetelben. Ügyfeleinknek lehetősége van arra, hogy saját gazdaságukban próbálják ki az őket érdeklő modelleket, s győződjenek meg a márka előnyeiről, hisz a személyes tapasztalat a legjobb tanácsadó. Fontos alapköve MF forgalmazásunknak a traktorokhoz kapcsolódó MF finanszírozás, mely kedvező feltételeket teremt a Ferguson termékek vásárlásához. Másik fontos alappillér a magas szintű vevőszolgálati háttér, mely magas szinten nyújt helyi támogatást egy elismert globális márkához.

Az Agro-Alfa az idei években is piacvezető kíván lenni a Vogel&Noot munkagépek forgalmazásában, az elmúlt évek hagyományait követve. Köszönhetjük ezt természetesen vásárlóink bizalmának és ügyfeleink maradéktalan kiszolgálásának a Vogel termékek terén. Minden fontos kategóriában kedvező árszintű készletekkel rendelkezünk, mely készleteket igyekszünk mindig partnereink igényeihez igazítani. Tart a VN gépekre meghirdetett VN-Line akció, mely tavasszal reményeink szerint megalapozza a beruházási igényeket. Fontos kiemelni a kínálatból a ©plus-os váltvaforgató ekék teljes kínálatát, a forgóborona és MasterDrill vetőgép kínálatot, a TerraDig lazító kínálatot, a TerraMix-TerraFlex-TerraCult grubbereket, TerraDisc és TerraDisc Pro rövidtárcsákat, MasterCut szárzúzókat, MasterSpray permetezőket.

A tavaszi magágy előkészítésben nyújthatnak nagy segítséget a Kongskilde könnyű kivitelű, de tartós és megbízható üzemű VibroMaster magágykészítői, mely modellek teljes kínálata telephelyeinken megtekinthető.

A Lemken a prémium kategóriában hazánkban is a legnépszerűbb munkagépgyártó, s ebben partnereink számíthatnak kollégáink messzemenő támogatására, kiemelten a Kristall és Karat grubberekre, Solitair és Compact-Solitair vetőgépekre, System-Kompaktorokra és az elmaradhatatlan ekékre.

Évek óta nagy siker a He-Va Crosskill és Cambridge hengerei az elmaradhatatlan SpringBoard simítóval, emellett a dán gyártó egyéb termékei iránt is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik. Állandó érdeklődés mutatkozik a Güttler speciális hengerei iránt is.

A Pöttinger betakarítógépei már hosszú évek óta sikeresen üzemelnek Magyarországon, ez kellő alapot teremtett arra, hogy aki a minőséget kívánja választani a szálastakarmány betakarításban, az bizton számíthat az osztrák gyártó piacvezető rendfelszedő pótkocsijaira, bálázóira, diszkes kaszáira és rendkezelőire.

A mezőgazdasági termelés egyre fontosabb szegmense a szállítás és rakodás kérdésköre, ebben kívánunk megoldást kínálni a Ferro-Flex új sorozatú rászerelt rakodógépeivel és a Farmtech univerzális pótkocsijaival. A Farmtech a tápanyag utánpótlás terén is kiváló eszközöket kínál.

Az állattenyésztés és egyéb ágazatok univerzális jellegű rakodója a Schäffer, a német gyártó testre szabott kínálata megoldást nyújt a legkülönlegesebb igényekre is, legyen szó akár udvari, homlok-, vagy teleszkópos rakodóról.

Az Agro-Alfa hagyományosan a Belorus MTZ traktorok elismert fogalmazója, arra törekszünk, hogy e pozíciónkat továbbra is megtartsuk. Alternatívaként kínáljuk e kategóriában a kínai YTO traktorokat is. A kistraktorok között népszerű a szlovén Agromehanika gyár AGT kistraktora.

Cégünk teljes spektruma bemutatkozik a tavasszal hagyományosan sorra kerülő Agro-Alfa napokon, ahol reményeink szerint sok fontos kérdésre választ kapnak az érdeklődök.

Találkozzunk az Agrárgép Show-n Etyeken (2011. február 10-12.) és az AGRO-ALFA NAPOK-on (2011. március 4-5.)!

Contact Us

0
Exit mobile version