fbpx

Ahol megszelídítették a limousint

Írta: Sándor Ildikó - 2019 augusztus 01.

Mozsgai Józsefnek meggyőződése, ha természetes környezetükben, stresszmentesen tartjuk őket, akkor a limousin bikák is megszelídíthetőek. A természetes viszonyokat az ormánsági legelők és erdők adják, az épületek, de még a szorító folyosó, és a nyakfogó is, minden saját kézzel, fából készül. A jó szót és a nyugalmat pedig Lilla garantálja. Ebből az álomkörnyezetből, egy 80 fős állományból került ki legutóbb is az Év tenyészbikája.

A Mozsi Major története 2011-ben kezdődött, de azt jócskán megelőzte egy sokéves útkeresés, egy nagyvárosi sikertörténet, majd egy hátraarc és életmódváltás. Szülőktől kapott területtel és a karámépítéshez szükséges faanyaggal csapott bele József és Lilla egy álom megvalósításába. Tíz év sem telt el, és az általuk nevelt tenyészbikák nevükre hallgatva, kézszelíden kerülnek ki a gazdaságból úgy, hogy a legmagasabb szintű genetika mellett a használhatósági elvárásoknak is – gulyakészség, legelőkészség, lábszerkezet, villanypásztor-ismeret – megfelelnek. A „Mozsi bika” a gazdák körében elismert fogalom lett.

Gazdálkodásukat az állat szemszögéből való gondolkodásmód jellemzi. Az épületekben nincsenek zajok, természetes a felületek érintkezése az állatokkal, nincsenek sérülésre hajlamosító felületek, és az állatokat sem gépekkel szolgálják ki, ezért közvetlen a kapcsolat a gondozó és az állatok között. Egy álom tehát teljesült.

Augusztus 1-től 20-ig Ön is szavazzon kedvenc jelöltjére a Magyarország Legszebb Birtoka Facebook-oldalán!

CÍMKÉK birtokgazdaság