fbpx

Almabotrány: a „fáradt rabszolgák” kiakadtak a beszóláson

Írta: Kohout Zoltán - 2021 október 07.

Nem elég, hogy a gázolaj- és műtrágya-áremelkedés elviszi az egészéves munkájuk értékét, de most még a brit miniszterelnök beszólása is hergeli őket. Miközben a boltokban 4-500, addig a termelőnél 80-100 forint az alma, és ahol kézzel szedik, ott ebből is elmegy 30-50. Minek is csinálnák…?

Ingyenmunkával is veszteséges

„Az utóbbi két hétben a gázolaj ára többel emelkedett bruttóban, mint amennyit a léalmáért kapunk nettóban, vagyis a gázolaj drágulása nagyobb, mint az egészéves munkánk teljes értéke. A léalma ára alig több mint fele a tavalyinak, míg a műtrágya ára háromszorosa a tavalyinak. Vagyis a bevétel felére csökkent, míg a költség háromszoros” – írja indulatos naplóbejegyzésében a hazai gyümölcstermesztés ismert szereplője. A nyírségi Penta TÉSZ azt is felpanaszolja, hogy míg a munkások bére folyamatosan nő, addig maga az almatermelő a saját és segítő családtagjai bérköltségét már rég fel sem számolja…

 

almaHa a jövőben nem kap érte többet a termelő, nem éri meg leszedni sem…

A kócos brit a keleti gazdát hibáztatja

Ebben a feszült helyzetben égető olaj volt a tűzre brit miniszterelnök, Boris Johnson beszólása. A bozontos frizurájáról és a Brexit-ben játszott kétes szerepéről elhírhedt kormányfő azt mondta: maguk a kelet-közép-európai almatermelők a hibásak a piaci helyzetért. Mert, hogy a lengyel és magyar almatermelők még elvégzik azt a fizikai munkát, amire a nyugati gazda már gépbe ülve se hajlandó, és a nyugatnak butaság lenne többet fizetnie az almáért, ha a keleti gazdák hozzá vannak szokva a nadrágszíjuk szorításához…

alma intenzív ültetvény

A boltokban aranyat ér, a termelő filléreket kap

Az igazi botrány persze az, hogy miközben idén a léalma-termelők 20 éve lényegében változatlan árakat kapnak, miközben a kiadásaik – idén különösen – az egekbe szöknek. Csizmadia György (BOTÉSZ), a hazai gyümölcságazat egyik elismert szakembere az Agrárágazatnak úgy érzékeltette ezt, hogy például míg a boltokban 4-500 forint az alma, addig a termelő csak 80-100 forintot kap érte. Ebből még az emelkedő műtrágya-, gázolaj- és napszámos-költségeket is ki kell fizetnie. Vagyis egy félintenzív gazdaságban már ma sem éri meg az almázás. Csak a napszám idén elérte a kilónkénti 30-50 forintot, de sok helyütt még ezt is kifizetik, mert közben a munkaerő-utánpótlás is egyre inkább megoldhatatlan.

Testileg és lelkileg belefáradtak

„Ha mi most az idén befejezzük az almatermelést, újabb drágulás jön a boltok polcain azzal az indokkal, hogy most már több ezer kilométerről kell idehozni, a szállítás pedig drága. Én a magam részéről elfáradtam rabszolgának lenni testileg, és elfáradtam munkaadónak lenni szellemileg”, írja a Penta bejegyzése. A hozzászólásokból kiderül az, amit Csizmadia György is fenyegetőnek tart: akárcsak pár éve a málna-szegmensben, az almások közt is egyre többen fontolgatják, hogy feladják az ültetvényt. A szakember szerint bár az új AKG-val hozzáférhető bioátállási és a földalapú támogatás komoly pénzt ígér, végső megoldást pont nem fog hozni, mert nem valódi fejlődést, csak átmeneti megoldást eredményez.