fbpx

A mostanihoz hasonló nagyságrendű agrár- és vidékfejlesztési forrás 2014-2020 között

Írta: Szerkesztőség - 2013 augusztus 29.

Előreláthatólag a mostanihoz hasonló nagyságrendű – azaz jelenlegi árfolyamon 1400 milliárd forint – uniós agrár- és vidékfejlesztési forrás áll majd Magyarország rendelkezésére 2014-2020 között, a következő uniós költségvetési időszakban – mondta V. Németh Zsolt szerdán Budapesten az MTI-nek.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára hozzátette: az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) a mostani EU-költségvetési időszakban rendelkezésre álló uniós támogatási forrás 93 százalékát már lekötötték az agráriumban.

 

A mostanihoz hasonló nagyságrendű agrár- és vidékfejlesztési forrás 2014-2020 között

 

A lekötött források több mint 60 százalékát kifizették, a fennmaradó hányad kifizetésére pedig még mintegy két és fél év áll rendelkezésre.

A vidékfejlesztés finanszírozására – például a vidéki örökség megőrzésére vagy a közösség vezérelt célok megvalósítására – az 1400 milliárd forintból mintegy 20 százalék jutott.

A következő uniós költségvetési időszakban ezen a területen a korábbihoz hasonló arányú támogatással, de várhatóan mégis több pénzzel lehet majd számolni.

Forrásokat szeretnénk ugyanis bevonni erre a területre például a szociális és gazdaságfejlesztési innovációs, valamint a regionális fejlesztési alapból is – fejtette ki az államtitkár.

 

V. Németh Zsolt minderről a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) Tanácsának ülése előtt beszélt a szaktárcánál.

A fórumon – amely nem volt sajtó nyilvános – a tanács tagjai kaptak tájékoztatást a vidékfejlesztés aktuális kérdéseiről, például a támogatásokkal összefüggésben, de szóba került a vidékfejlesztési program társadalmi vitája is.

Mezőszentgyörgyi Dávid, az MNVH főtitkára az MTI-nek elmondta: az EMVA támogatás III-as és IV-es tengelyének – azaz a falumegújítás, vidéki örökség megőrzése, valamint a Leader (a közösség vezérelt program) – megvalósítására az összes forrás 17 százaléka állt rendelkezésre az unió mostani költségvetési ciklusában.

A III-as tengely forrásainak lekötési aránya meghaladja a 80 százalékot, a IV-es tengelyé pedig egy hónapon belül várhatóan 90 százalék felett lesz.

A következő uniós költségvetési ciklusban pedig reális cél, hogy ennek a területnek – új néven a VI-os prioritásnak – a forrásaránya tovább növekedjen, és 20 százalék körüli legyen.

A főtitkár jelezte: a következő EU tervezési ciklusban – 2014-2020 között – magyar döntés alapján Magyarországon négy terület lesz hangsúlyos.

Ezek: az állattenyésztés, a vízgazdálkodás és az öntözés, a nagy kézi munkaigényű ágazatok – például a kertészet, a kosárfonás, de a gyógynövény-termesztés is -, valamint az élelmiszeripar fejlesztése.

 

MTI 2013. augusztus 28.