fbpx

Betöltötte 25. évét a debreceni Farmer Expo

Írta: - 2016 szeptember 05.

Négy nap alatt 32.800 látogató, 306 kiállító, 16.880 négyzetméter kiállítási terület, 40 szakmai program, így foglalható össze röviden számokban a jubileumi Farmer Expo. Egy csúcs is megdőlt az idei vásáron. Augusztus 20-án még soha nem látogatott ki ennyi érdeklődő, a kiállítás területére. Ezen a napon 11 ezren tartották fontosnak, hogy megnézzék a 2016-os expo-t. Az kiállítók visszajelzései alapján az idei seregszemlén megnövekedett az érdeklődés a mezőgazdasági gépek iránt.

Teljes galéria a képre kattintva.

Az elmúlt öt év leglátogatottabb kiállítása volt az idei Farmer Expo. A látogatók, a tavalyi mostoha időjárás után ebben az évben ragyogó napsütésben járhatták be a kiállítási területet. Általában minden évben sok a kis gyerek, de talán az idén még több volt a fiatal a látogatók között.

A szakmai programok nagyon fontos részei a debreceni expo-nak.

A Farmer Expo az időrendet tekintve a negyedik, míg nagyságát nézve a 3. legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállítása hazánknak. Amiben viszont az első, hogy sehol nem rendeznek ennyi elméleti előadást, mint a debreceni vásáron. Erre a hely, a Debreceni Egyetem campusa, is kötelezi a szervezőket. Ebben az évben 20 konferenciát tartottak a Farmer Expo keretében és a résztvevők száma lényegesen meghaladta az előzetesen kalkulált nagyságot. Az első napon megtartott agrárfórumon a tervezett létszám duplája- mintegy 200 résztvevő- hallgatta meg az előadásokat. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy a tudásnak, az új innovatív megoldások megismerésének egyre nagyobb a tábora hazánkban is.

Komoly szemlélet változásnak lehetünk tanúi a magyar mezőgazdaságban. Ma már mindenki nagyon fontosnak tartja a világszínvonalú technológiák, technikák megismerését, a legújabb állat és növény genetika alkalmazását. Ezek szakszerű használata viszont már komoly tudás nélkül elképzelhetetlen. Ennek a tudásnak az elsajátításban segítettek és segítenek a Farmer Expo szakmai előadásai.

A debreceni kiállításon többségében a kelet-magyarországi és a tőlünk nem messze élő határontúli gazdák vesznek részt a szakmai fórumokon. Ez az év ebben a tekintetben is eltért az előzőektől. Az idén már dunántúli termelők is ellátogattak a Farmer Expo-ra.

A 25. Farmer Expo abban is más volt az előzőekhez képest, hogy az idén nem osztottak ki a szervezők vásár díjakat. 2016-ban azok a magánszemélyek illetve cégek kaptak elismerést, akik illetve amelyek, sokat tettek az elmúlt negyedszázadban a Farmer Expo sikeres megrendezéséért.

Ebben az évben is nagy sikere volt a kézműves élelmiszereknek. A látogatók szinte kivétel nélkül vettek valamit a bemutatott termékek közül.

Az állattenyésztési bemutatókat a szokott érdeklődés kísérte. A nézőtéren már nagyon sokan szakértő szemmel mondtak véleményt a bemutatott állatokról. Persze az idén is a lovas programok aratták a legnagyobb sikert.

Sok látogató észrevette, hogy a Debreceni Egyetem és a kiállítást szervező cég összefogásának eredményeként az idén a kiállítás területének minden útja térburkolatot kapott, így a körülmények is sokat javultak ebben az évben a vásár területén.

Debrecen, 2016. augusztus 24.

Vaszkó László
kiállítás igazgató