fbpx

Budai Gyula: erősítheti pozícióit a magyar lúdágazat Tajvanon

Írta: - 2016 március 17.

Budapest, 2016. március 10., csütörtök (MTI) – Nagy az igény víziszárnyashús iránt Tajvanon, ahol jó piacot találhatnak a magyar cégek – mondta az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos az MTI-nek a helyszínről telefonon csütörtökön.

Az együttműködés felgyorsításáról Tajpejben tárgyaló Budai Gyula elmondta: Tajvanon súlyos madárinfluenza-járvány pusztított, emiatt a baromfiállomány jelentős része kipusztult. Így megnőtt a kereslet a víziszárnyashús iránt, ami jó lehetőség a magyar cégeknek, hogy az orosz exportból kieső termékeket elhelyezzék a tajvani piacon.

A miniszteri biztos közölte: tárgyalásai során megbeszélést folytatott a tajvani mezőgazdasági tanács főtitkárával, valamint a karantén hivatal főigazgatójával.

Magyarország korábban már minden olyan dokumentumot a tajvani karantén hivatal rendelkezésére bocsátott, amelyek alapján magyar vágóhidak auditját el lehetne kezdeni. A megbeszélésen a magyar delegáció azt kívánta elérni, hogy az auditok legkésőbb április-májusban megtörténjenek – jelezte Budai Gyula.

A miniszteri biztos elmondta, a már auditált magyar élelmiszeripari cégeken túl tavaly öt újabb, vágóhíddal rendelkező társaság jelentkezett, amelyek jelentős mennyiségű húslibát tudnának szállítani a tajvani piacra.

Budai Gyula hangsúlyozta, nem látja akadályát annak, hogy a magyar kérésnek megfelelően április-májusban a tajvani hivatal szakemberei auditálják az érintett vágóhidakat, és megkezdődhessen a szállítás. A madárinfluenza okozta károk miatt Tajvan a baromfit exportáló cégeknek a következő fél évben vámkedvezményt biztosít, ezzel a lehetőséggel a magyar cégek is szeretnének élni.

Magyarország mentes a madárinfluenzától, a magyar vállalatok képesek arra, hogy folyamatosan biztosítsák azt a magas minőséget, amit a tajvani piac elvár – emelte ki a miniszteri biztos.

Hozzátette, a cégek közül több jelentős mennyiségben szállított az orosz piacra az orosz embargó 2014 augusztusi bejelentése előtt.

A miniszteri biztos felidézte, Tajvan Magyarország jelentős partnere, tavaly 165 millió dollár volt a magyar export, ebből csaknem 22 millió dollárt ért el az élelmiszeripari termékek kivitele.

Budai Gyula értékelése szerint a tárgyalások sikeresek voltak. Úgy fogalmazott, ha a magyar cégek a terveknek megfelelően tudják erősíteni pozícióikat a tajvani piacon, akkor Franciaország és Hollandia után Magyarország lenne a harmadik legnagyobb élelmiszeripari beszállító az európai uniós országok közül.

A miniszteri biztos tárgyalásokat folytatott a tajvani gazdasági minisztériumhoz tartozó kereskedelmi befektetések irodájával is a két ország közötti együttműködésről, a befektetések lehetőségéről, tajvani cégek esetleges Magyarországra településéről, illetve nagyobb projektekben való részvételéről.