Díjparádén értékelték a kukoricatermesztőket

Milyen tanulságokkal szolgált a 2012-es termésverseny?

Az aszály nem okozott mindenhol gondot, a Hajdúság egyes területein, a Nyírségben a jobb talajadottságú részeken, például Nyírderzs környékén, Nyugat-Dunántúl néhány régiójában az időjárás kedvezett a kukoricának. Ezt a 13-16 tonnás termések bizonyítják. Szép eredmények születtek a Tiszához közel eső laposokon is. A jól kiválasztott területekhez jól megválasztott fajták sok versenyzőnél 2-3-szoros többlettel fizettek. 2007-hez hasonlóan nem volt teljesen kedvezőtlen az időjárás az ország keleti és nyugati peremvidékein, de a középső régiókban akkor is és most is nagyon súlyos volt az aszály. A veszteségek nagyobb részét általában nem önmagában okozza az időjárás. Ilyenkor az egyes elkövetett hibák hatása felerősödik, amit a kukorica később, ha az időjárás továbbra sem kedvez, már nem képes kiheverni. Szélsőségre hajló évjáratban jellemzően sok a gyengén kelt, kezdetben kiegyenlítetlen állományú parcella, több a kártevő, felerősödnek a talajszerkezeti és tápanyag-ellátási hibák, erősebb a gyomirtó szerek fitotoxikus hatása. De ilyenkor ismerszik meg a gazda is, előtérbe kerül tudása, tapasztalata, alkalmazkodási képessége és az önmérséklete.

Ez utóbbi esetben mire gondol?

Kockázatok felvállalására, amikor valaki túlzottan bízik a szerencséjében – eltér az idő-optimumoktól, egyes műveleteket elkapkod, másokat halogat, s mondjuk, egy aszályos év után dönt úgy, hogy nagyobb tőszámmal kezd dolgozni. Akkor tesszük jól, ha alapozunk a tudományos ismeretekre, illetve a nagyobb időtávokat átölelő statisztikákban jobban hiszünk, mint a saját megérzéseinkben. A genetikai alapok használatát másként kell értelmezni. Ott rendkívül gyors a váltás, nincs idő kiismerni az egyes hibridek tulajdonságait. Emiatt óriási szerepet, egyben felelősséget tulajdonítok a vetőmagellátók tanácsadói és marketing tevékenységének a tekintetben, hogy a gazdák milyen tájékoztatást kapnak a forgalmazott termékekről és azok használatáról. Baj, hogy ez a szerep túlzott mértékben rájuk hárul, és nem áll a háttérben egy megfelelően szervezett független tanácsadó rendszer. A gazdák számos esetben a megfelelő tájékozottság hiányában, nem kellően felkészítetten kénytelenek dönteni. Hosszabb időt töltöttem Japánban minőségbiztosítási rendszerek és a mezőgazdasági marketing tanulmányozásával. Régen ott vízivó parasztnak (water drinking peasant) csúfolták a nincstelen paraszt embert, az akkori átlagos termelőt. Japán nem tudta ellátni magát élelmiszerrel és az átlagos birtokméret 0,8 hektár volt. A legnagyobb szegénység idején, a háború után a japán állam fölépített egy ellátó rendszert, megszervezte az agrárgazdaság ellátásától a megtermelt áru piacra jutásáig tartó hosszú folyamatot. Idővel elérték, hogy amikor hazament a „vízivó”, a fax-készülékén, majd a komputerén már várták a tőzsdei hírek. Nyolc-tíz paraszt közös biztosítást kötött, pedig korábban nekik sem volt rá pénzük. Egy „parasztnál”, ahol dolgoztattak is, garanciát adtak egymásnak a közösen beszállított tej minőségére, amiért helybe megy a gyűjtő kocsi. Ma Japán a rendelkezésére álló Dunántúl nagyságú mezőgazdasági területről (az összes szántóterület nagyjából megegyezik magyarországival) az alapvető élelmiszerek tekintetében majdnem önellátó (130 millió lakos), miközben a mezőgazdaság nagyobb részt részfoglalkozásnak (part time farming) számít! A szövetkezetek teljes élelmiszerláncokat tartanak fenn. Jegyezzük meg, hogy egy igen erős nemzetgazdaság védőernyője alatt. Amikor hazatértem, a hozott ismeretekkel elmentem a minisztériumba. Megmosolyogtak, mondván, ez itt nem Japán és nem is Nyugat-Európa! Holott akkor, húsz évvel ezelőtt kellett volna mindezt megkezdeni, hiszen épp ott tartottunk, ahol Japán vagy Nyugat-Európa a háború után. Máig fájlalom. A szövetkezéshez és a civil kezdeményezések elindításához a kormányzatnak kellett volna megteremteni az infrastruktúrát. Kezében volt! Ha így indulunk, nem keletkezik általános szolgáltatási vákuum, s például ma gazdák szervezetei tarthatnák kézben az információforrásokat, mint például a kereskedelmi fajták vizsgálatát is, és nem szorulnának e tekintetben még mindig gyámolításra.

Milyen erős és gyenge pontokra figyeltek fel a versenyt ellenőrző szakértők?

A termesztési eljárások finomításával újabb költségek nélkül, költségátrendezéssel, vagy kisebb többlet felhasználásával lehetne emelni a termésátlagokat. Ez egyértelműen kitűnik mind a versenyparcellák, mind a kísérleti parcellák ellenőrzéseiből. Jó minőségű vetéssel, megfelelő gyomirtással, talajfertőtlenítéssel, helyes vetési sorrenddel, a rovarok elleni védekezéssel tágítható a hazai kukoricatermesztés gazdaságossági határa. Egy gazda rendre a legfrissebb tapasztalataira épít, csakhogy ritkán hasonlít az egyik év a következő esztendőre. A 2011-es szárazság miatt rossz előjelként értékelték, hogy kevés víz volt a talajban. Idén sokan hozták előbbre a vetést, ami önmagában nem lett volna hiba, de emiatt megkéstek a kelés utáni gyomirtó permetezésekkel. Mindez két gondot okozott. Ahol a vetéskor kellően nedves volt a talaj, ott sem a kukoricán keresztül párolgott el a felső rétegben összegyűlt kevés víz, hanem a gyomokon át. A másik, hogy a megkésett permetezésekkel már nem csak a gyomot irtották, hanem a kukoricát is gátolták. Pontosan kell időzíteni a gyomirtást, el kell találni azt a pillanatot, amikor a vegyszer kellően hatékony és a legkevésbé károsítja a kukoricát. Mi történik, ha a kukorica kinövi a permetezés szempontjából kedvező fejlődési fázist? – az előrehaladott gyomosodás miatt növelik a vegyszer adagot, hogy biztosan hatásos legyen. A késedelem és a kukorica mérgezése végül azt eredményezte, hogy nagy területeken a szárazság esélyt sem adott a hátrányos helyzetbe került kukoricának a regenerálódásra. Különösen az Alföldön lehetett ilyen, sok esetben már a címerhányás előtt kiszáradt táblákkal találkozni.

Szólni kell a rovarkárokról is. Sajnos sok gazdálkodó elfelejtette, hogy a rovarölő szeres vetőmag csávázás korlátozott hatású eszköz, s igazán akkor segíti a növény védelmét, ha nem túl nagy a kártevő jelenlét, vagy más intézkedéssel együtt használják. Túlzottan bíztak a csávázó szerben, nem használtak talajfertőtlenítő szert a hatás erősítésére. A drótféregről például azt kell tudni, hogy a pattanóbogár a fűfélékre, így a gabonafélékre rakja a petéit. A következő évben a kukoricavetés talajában fejlődik a lárva (drótféreg), s mivel mást nem talál, a kukoricát kénytelen tápnövényének tekinteni. Belerágja magát a csírázásnak induló magba, mindent megrág, ami a föld alatt van, és előszeretettel rágja be magát a merisztéma csúcshoz. Ez a növény pusztulásához vezet. A vetési bagolypille, ősidők óta tudjuk, a széles levelű gyomokra teszi a tojását. A posztemergens védekezés lényege, hogy a kukoricának kellőképpen ki kell gyomosodni ahhoz, hogy a vegyszerek kifejthessék hatásukat. A gazda nagy peckesen kipermetezi a gyomirtó szert, s nem teszi fel a kérdést, hogy mi ennivalója marad a kikelő hernyóknak? Pedig a válasz egyszerű: a kukorica! A drótféreghez hasonlóan a mocskospajor is tudja, melyik a legfinomabb és legtáplálóbb rész. Amíg a növény fiatal, csak berág a hajtáscsúcsig és továbbáll a következőhöz, de később, a fejlettebb növénybe bele is költözik, miközben elrágja a hajtáscsúcsot. A növény a továbbiakban csak senyved, többnyire el is pusztul, a kukoricatábla „ligetes” lesz. Mindkét kártevőről tudni kell, hogy különösen száraz években szaporodnak fel mértéktelenül és okoznak súlyos károkat. Idén ezek a hibák mind összeadódtak ahhoz, hogy már az első szárazság hullámban károsodjon a kukorica. A drótféreg ellen talajfertőtlenítéssel, a mocskospajor ellen rovarölő szerrel kiegészített gyomirtó permetezéssel meg lehetetett volna előzni a kialakult károkat.

Egyesek a vetésforgót hiányolják, azt mondják, hogy négy fő „ellenség”, a kukorica, búza, napraforgó és a repce uralja a szántóföldeket. Szűk a vetéskultúra?

Pontosan erről van szó. Egy pillanatra vállalom akár az ördög szerepét is azzal, hogy az „ellenségek” jegyzékéhez még hozzá teszem a szántás nélküli művelés terjedését is! Szántóföldjeink 85 százalékán az említett négy növényt termesztik, ezt (közgazdaságilag meghatározott) adottságként el kell fogadni. Ha még mulcsművelést is alkalmazunk, felfokozva ezzel a növény-egészségügyi szempontból veszélyes kórokozók és kártevők által előidézett fertőzéses nyomást, s nem szervezzük meg ugyanakkor az ellenük való védekezést, óriási, hektáronként tonnákban, s minőségromlásban nemzetgazdasági szinten milliárdokat kitevő veszteségeket idézünk elő. Hiába óvjuk a talaj szerkezetét és nedvességtartalmát, ha a tetején gombatenyészetet, moly- és pajorneveldét üzemeltetünk, s a morzsalékosságot a gyommaghalmaz biztosítja. Kissé talán sarkítva, de ezzel azt akartam mondani, hogy összefüggéseiben kell látni a dolgokat, s ha egy rendszer egy elemét megváltoztatjuk, elemezni kell, hogy hol marad lefedetlen lyuk ott, ahol addig esetleg nem volt. A gazdaságos (versenyképes, fenntartható) termelés érdekében igenis be kell vetni a tudományos és technológiai vívmányokat, mert a termesztés egyensúlya másként nem tartható fenn! Mondjak példát? Az egyik versenyterületen alig volt található 50.000 tő hektáronként. A gazda 72.000 magot vetett, ez abból maradt. Tíz tonna körüli volt az eredmény. Elemeztük a táblát, s megállapítottuk, hogy a hiányzó 20.000 növény úgy elfért volna, hogy az átlagos 20 dkg-s csősúly éppúgy elérhető lett volna. Pedig mindent megtettek: mulcsművelés, új vetőgép, talajvizsgálatra alapozott műtrágyázás, levéltrágyázás, stb. Most mit mondjunk? Idén szép volt a 10 tonna is, vagy azt, hogy hiányzik négy?

Fordítsuk le magyarra: ha leszűkült a vetésszerkezet és megnöveltük fertőzéses nyomást – márpedig akármelyik növényt nézzük a felsoroltak közül, ez történt, ráteszünk egy lapáttal a reziduumok felszínen tartásával, nem termelői szintű gondokat idézünk elő, hanem térségieket. Térségi problémát pedig nem lehet úgy megoldani, hogy Pista a gatyáját is elkölti permetezőszerre, a szomszédos Jóska pedig kezét ölbe téve gondoskodik arról, hogy Pistának legyen mit permetezni. Tényszerűen: A kukoricamoly elképesztő károkat okoz Magyarországon, s minél nagyobb a szárazság, az amúgy is csökkent termésből annál többet visz. A mulcsművelés melegágya az újrafertőzésnek. Ahol kiterjedten alkalmazzák a forgatás nélküli talajművelést, és kevésbé finnyásak, mint mi, ma már nemesítéssel oldják meg a védekezést. Nekünk más módszert kell alkalmazni, de ahhoz, hogy a terméscsökkenésnek és a gombatoxinok felszaporodásának gátat vethessünk, valamit tenni kell! (A vetésváltás ez esetben nem kínál megoldást.) Mi történt idén? A kukoricamoly nemcsak a mennyiségben okozott kárt. Kiszállításkor a méregtartalom ellenőrzésénél komoly meglepetésekre számíthatunk. Ismert, hogy a fuzárium gombák által termelt toxinok rontják a kukorica értékét. A moly kártételének megfigyelésekor felfigyeltünk az aflatoxint termelő Aspergillus flavusra, egy kifejezetten trópusi gombára is. Spórával terjed, de a kukorica megfertőzéséhez a moly nyitja meg számára a kaput. Meleget kedvelő gomba, ott lép fel, ahol erős a molyok jelenléte. Én térségi védekezéssel kötelezném a molyirtást, amelynek a rajzása pontosan előre jelezhető. Úgy vélem, a molyok kártétele sokhelyütt az idei gyengébb termésből is elvitt 2-3 tonnát. Ha védekeznénk, az aszály dacára is lehetett volna országosan 5-6 tonnás átlagtermés. Nem kell mindenkinek drága permetező berendezést hadrendbe állítania, a térségi védekezés egy bérleti díjas rendszerben az ilyen gépekkel rendelkező gazdálkodók, bérmunkát végző vállalkozók bevonásával megteremthető. A költség sem csillagászati, egy védekezés mindennel együtt hektáronként mintegy 30 ezer forintot tesz ki.

Hasonló a helyzet a kukoricabogárral, jóllehet ott a vetésváltás önmagában is segíthet. Más kérdés, hogy a kukorica olyan előnyökkel csábítja a gazdákat, hogy egyes térségekben lehetetlen a monokultúra teljes kizárása. Megjegyzem, oka van annak is, hogy éppen a másodéves kukoricák vannak leginkább kitéve a kukoricabogár kártételének, s ezt még nem tekinti a rendelet sem monokultúrának. Jóllehet, a lárvával fertőzött területbe a kukorica újbóli vetését tiltják – tehát ebben az esetben szó sincs talajfertőtlenítésről, vagy rovarölő szeres csávázásról, mint törvényes megoldásról.

Ha az eddigiekhez még a gyapottok bagolylepkét is hozzávesszük – mindhárom kártevő kitűnően előre jelezhető – térségi védekezés elrendelésével és végrehajtásával minimálisra lehetne csökkenteni az általuk okozott kárt.

S mi történt a második hullámban?

Az előbb már beszéltem a rovarkártevőkről. Csak emlékeztetőül ismétlem a kukoricamoly, az amerikai kukoricabogár imágója és a gyapottok bagolylepke által okozott közvetlen és közvetett károkozásokat. Ezek időszaka éppen az augusztusi hőhullámmal esett egybe. A károkat fokozta a helytelen tőszámmegválasztás és az egyenetlen tőelosztás. Az április végi–május elejei csapadékot már rég elfelejtették a földek, s a júliusit szinte pillanatok alatt eltüntette a hőség. Aki okosan gondolkodott, és figyelembe vette a talajok hiányos vízkészletét, lejjebb vette a tőszámot. A vetőmag forgalmazók elég széles sávban jelölik meg az egyes hibridek vethető tőszám határait. A gazdák épp az utóbbi években a jobb eredmény reményében a megadott értékek felső határai felé kezdtek kacsintgatni, jóllehet a sokéves tapasztalatok és a hazai szakirodalomban található következtetések mindig mérsékletre intenek. Azt a Kukorica Termésverseny parcelláin is tapasztaljuk, hogy az igazán nagy terméseknél „a kukoricának is ott kell lenni”. Ezeken a parcellákon általában 65-70.000 vagy afeletti a tőszám hektáronként, s az igazán jóknál 80.000 körüli. Ne feledjük, hogy ezek a parcellák egyébként is minden tekintetben megkülönböztetett kezelésben részesülnek (művelés, trágyázás, növénykondicionálás, stb.), s a gazda tudja, hogy ilyen magas tőszámok esetében a kockázat is megnő. De ki az a versenyző, aki nem kockáztat!? A köztermesztésben más célokat kell kitűzni. Itt a kockázatnak nagyobb a súlya. Nem véletlen, hogy Franciaországban a tengerhez közeli régiókban 90 ezer a használt tőszám, Észak-Amerikában a jobb területen a vetett tőszám 80 ezer feletti, a miénkhez hasonló adottságú területeken ott sem vetnek többet 70.000-nél. Több műtrágyával, gondosabb növényvédelemmel, jó csapadékellátás mellett mindez nálunk is eredményes lehet. A magyar gazdák általában 70 -72 ezer kivetett maggal terveznek, s ebből 60-65.000 termőtövet várnak. E fölé csak a legkiválóbbak merészkednek. De nem is ezzel van rendszerint a baj, hanem a tőelosztással. A vetőgépeknek van egy, a szerkezeti sajátosságaikból adódó, általában elég szűk tartományhoz tartozó optimális munkasebessége. Ha ezt nem tartják be, a tövek egyenlőtlen távolságra kerülnek egymástól, megnövekszik a hiányhelyek és a meddő tövek aránya. Száraz körülmények között, ahol a nincs a közelben másik növény, ott a kukorica kicsivel nagyobb csövet fejleszt – kompenzál, ahol több is áll sűrűn egymás mellett, egymástól vonják el a vizet, tápanyagot, napfényt, s egyik tövön sem lesz jó termés, esetleg semmit sem teremnek. A hiányhelyeken megjelenik a gyom, a sűrűn a meddő tövek töltik be a gyom szerepét, gátolva a többit. Ez egy nagyon komoly probléma manapság, s tényleg tonnák múlnak rajta. Komoly teljesítményű versenyparcellákon mértük a tőelosztás lehetséges hatását, s nem egy helyen bizonyítottuk, hogy 1-2 tonnával a 13-15 tonnás termést is meg lehetett volna fejelni! Idei nyári amerikai tapasztalatom, hogy igen nagy hangsúlyt fektetnek a minél jobb tőelosztás elérésére, s a vetőgép fejlesztések nagy része éppen ennek a gyakori hibának a kiküszöbölésére irányul.

Az aratással vége a versenynek. Mi történik a visszamaradó kukoricaszárral?

Mint szervezők, csak azt írjuk elő a versenyzőknek, ami a szabályzatunkban áll. Ezek többnyire előfeltételek, nyilatkozatok, hozzájárulások. Ezen felül mindent szabad, amit a törvény nem tilt. A verseny minden elemében nyilvános, ellenőrizhető, az ellenőrök bármikor megnézhetik a területet, beletekinthetnek a parcellára vonatkozó adatokba. A betakarítás nyilvános. A gazdákra és tanácsadóikra van bízva a technológia meghatározása. Ez a lényeg, ezért lehet elereszteni a fantáziát, s akár meglepő újdonságokkal is előállni! Az értékelés kiemelt szempontja a terméseredmény. Mi tehát a terméseredményre és a hozzá vezető útra vagyunk kíváncsiak. Ha az otthagyott kukoricaszár egy következő versenyeredményhez vezet valamikor, akkor nézünk majd annak is utána.

Helyezések és díjazások

Kárpát-medencei Nagydíj:

1. Papp György, őstermelő, Nyírderzs, 16496 kilogramm/hektár (tanácsadója: Rádi Attila László, Kovács András)

2. Borsos Csaba, Kontakt Kft. Adorján (Szerbia) 14272 kilogramm/hektár (tanácsadója: Justus Lilla)

A meghirdetett művelési kategóriákban, országos és régiónkénti értékelésben díjat kapott:

Papp György, őstermelő, (tanácsadója: Rádi Attila László, Kovács András), Papp Mihály, egyéni vállalkozó, Nyírderzs (tanácsadója: Rádi Attila László, Kovács András)

Kardos Csaba, Kardos Farm Kft., Hajdúböszörmény (tanácsadója: Kovács Zsuzsanna)

Nagy Sándor, egyéni vállalkozó, Nádudvar (tanácsadója: Dobi Mihály)

Kovács Sándor, Kov-Perm Kft., Tetétlen (tanácsadója: Kovács László, Kovács András, Vígh József)

Körmendi Szilárd, családi vállalkozó, Komárom (tanácsadója: Takács István, Térmeg János)

Nagy Szabolcs, szántóföldi növénytermesztő, Pér (tanácsadót nem nevezett meg)

Hegyi János, Linco Kft., Szilsárkány (tanácsadója: Szobi Géza)

Deák István, családi gazdálkodó, Murakeresztúr (tanácsadója: Major László)

Németh Ferenc, családi gazdálkodó, Hetes (tanácsadója: Lovász József)

Kozári Tibor, Zöldmező 2000 Kft., Magyaregres (tanácsadója: Lovász József)

Ötvös Tibor, családi vállalkozó, Jánoshalma (tanácsadója: Ficsór Béla, Gyuris Kálmán)

Vavró István, Hergevica Kft., Jánoshalma (tanácsadója: Papp Károly, Gyuris Kálmán)

Schieber Markus, Jabba Kft., Bácsbokod (tanácsadója: Papp Károly)

Menyhárt Dániel, Menyhárt Farm Kft., Kokad (tanácsadója: Kovács László, Gyuris Kálmán)

Deák István, Héjja Testvérek Kft., Felgyő (tanácsadója: Kiss Ákos Péter, Gyuris Kálmán)

fajtakísérlet kukorica növénytermesztés riport