Durva számok: Ukrajna már „holnap” lenyomhat minket

 Új fejlemények is szerepet játszanak abban, hogy az ukrán agrárium mind komolyabb kihívást jelent a magyar mezőgazdaság számára. Nincs sok időnk felkészülni a fokozott versenyre.

Kishalak, nagyhalak

Az ukrán törvényhozás közel egy éve megszavazta az alkotmány módosítását – azt, hogy hogy a hatalmas ország is csatlakozni kíván az EU-hoz. Ennek keretében Ukrajna lényegében elindítja a földprivatizációt, aminek a társadalmi hatásai kiszámíthatatlanok, hiszen a szabadpiacon a helyi lakosság, de még a kisbirtokosok is aligha lesznek harcképesek a tehetős befektetőkkel szemben. A törvény egyébként lehetővé teszi (európai és magyar szemmel elképesztő méretű) birtokok megvételét, kialakítását: nyár végétől bárki 10 ezer(!) hektárig vehet földet.

Mi lesz ott, ahol ekkora a földrész legnagyobb gazdasága…?!

A tőke- és földkoncentráció már így is érezhető: több tízezer hektáros nagybirtokok vannak vállalatok tulajdonában. Csak érdekességként: egész Európa legnagyobb birtokai is ebben az országban vannak: van olyan gazdaság, amely nem kevesebb, mint 660 ezer hektár(!) föld felett diszponál. A kisbefektetők, földvásárlók legfeljebb 10%-os kamatra kapnak hitelt, vagyis várhatóan Ukrajna-szerte csak néhány ezer (nagy)befektető jelenik meg majd a földpályázatokon. Az óhatatlan társadalmi feszültségek azonban legfeljebb lassíthatják, de nem akadályozhatják meg a koncentrációt és felvásárlást a hatalmas, csaknem 43 millió hektáros ukrán termőföldpiacon (ahol egyébként valójában bő 50 millió hektár vonható művelés alá). Amikor a folyamat lezárul, nyilván rendelkezésre állnak majd azok a hitel- és állami pályázati finanszírozási források, amelyek révén ezek a koncentrált óriásbirtokok nekiállnak a termelés hatékonyságát is fejleszteni. És akkor leszünk mi bajban.

Amikor kinyílik az éléskamra ajtaja

Hogy nem üres riogatásról van szó, ahhoz elég csak arra emlékeztetni, hogy Ukrajnát nem véletlenül nevezték egykor a SZU éléskamrájának. Ma 40-50 millió hektáros agrárterületei csak exportra évi 40 millió tonnás gabonamennyiséget képesek termelni (ennek nyolcad-hetedrésze olajosmag); kukoricából, szójából, repcéből, cukorrépából és árpából is a világ első 10 legnagyobb kibocsátója között van az ország. Noha sok az agyagos, kötött és az okszerűtlen vegyszerhasználattól lerontott föld, vannak megóvott, igen jó minőségű, végeláthatatlan táblarendszerek is. Emellett Ukrajna sokat tett azért, hogy a szállítási szűk keresztmetszeteket feloldja, a logisztikai potenciált fejlessze: ma már a tárolókapacitás csaknem 50 milliónyi árut képes fogadni, a 12 tengeri kikötő pedig éppen azokra a piacokra is eljuttatja a hatalmas mennyiségeket, ahol többek közt a magyar agrárexport is érdekelt…

Mi marad nekünk?

Az, amiről évek óta sokat beszélnek, és amiért évek óta sem tesz túl sokat a magyar agrárium egy jelentős (kivételektől elválasztott) hányada: a modernizáció, a hatékonyságnövelés, a precíziós/adatalapú gazdálkodás és a növénytermesztési sokféleség gyorsabb megteremtése. Ezekkel az össz mennyiséget persze nem, viszont a ma még elég alacsony, bár egyre növekvő ukrán termésátlagokat továbbra is előznénk. Emellett olyan (rés)piacokat is szerezhetünk, ahová a keleti szomszéd még nem tette be a hatalmas lábát.

A kérdés már csak az, lesz-e elég időnk erre a gyorsításra: a legtöbb elemzés szerint az ukrán agrárium legfeljebb középtávon, azaz 5-10 éven belül szintet léphet a kibocsátásban…

export gabona hatékonyság verseny