fbpx

Elásná? Feletetné? Ne tegye: itt a jó megoldás!

Írta: Kohout Zoltán - 2017 február 14.

Jó áron, gyorsan és rugalmas ajánlattal áll a vágóhidak, állattartók rendelkezésére egy kiskunhalasi feldolgozócég

„Megsemmisítjük. Természetesen.” – e két szó jelzésértékű tömörségével egy kiskunhalasi vállalat azt ígéri: minden korábbinál jobb árakkal (néha egyenesen ingyen!) és rugalmassággal vállalja az állattartó telepeken, vágóhidakon keletkező állati hulladékok elszállítását. Kíváncsiak voltunk, megnéztük – és a rendszer tényleg működik.

Hasznos is lehet

A horgászsport-termékek révén már ismert Csali Hungária Kereskedelmi Kft. másfél évtizede foglalkozik állati eredetű melléktermékek, hulladékok, maradványok szállításával, feldolgozásával, megsemmisítésével. Elsősorban olyan, sertés- és baromfihús-hulladékokról van szó, amely nem fertőző állatoktól származnak, és további ipari felhasználásra már nem alkalmasak (tetemek, csont-, bél-, toll- és egyéb termékek). Ezekből a későbbiek során akár hasznos mezőgazdasági áru is keletkezhet: a manapság mind keresettebb, foszfáttartalmú bioszenek egyik fő alapanyagai például az állati hulladékok.

Vad módszerek és vonzó megoldások

A legfontosabb érv persze mégiscsak az, hogy a hatékony és gazdaságos hulladék-elszállítás állat- és közegészségügyi szempontból is kiemelt kérdés. – Sajnos, ma is előfordul még, hogy a szállítási költséget egyesek úgy spórolnák meg, hogy a betegségben elhullott állatok maradványait feletetik az állománnyal, vagy elássák valahol a telep környékén. Ezzel nemcsak a vadakat vonzzák oda, hanem komoly higiénés kockázatot teremtenek, és persze meg is kell hamisítani hozzá a telep nyilvántartásait – mutat rá a Csali Hungária Kft. szakmai vezetője. Rigó Róbert szerint viszont ma már egyáltalán nem jelenthet gondot a költségtakarékos – sőt, nem egyszer ingyenes! – hulladék-elszállítás. – A telepi állati hulladékok, melléktermékek elszállítására és megsemmisítésére támogatást nyújt az állam. Ennek révén távolságtól, mennyiségtől és típustól függően egyre kedvezőbb árakat tudunk adni, sőt, van, hogy a gazdaságnak egy fillérjébe sem kerül az elszállíttatás – teszi hozzá.

A Csali Hungária azzal is fokozza a rugalmasságot, hogy különféle méretű szállítójárműveket üzemeltet. – Nemcsak árban tudjuk a legjobbat kínálni, hanem határidőben is, hiszen még a szigorú higiéniai követelmények precíz betartása mellett is gyorsan tudunk reagálni a megrendelők hívására. A nyári melegben ez néha döntő jelentőségű, ezért így is állunk hozzá – mondja Rigó Róbert.

Közérdekű elkötelezettség

A Csali Hungária az Európai Unió által kiadott direktíva (az Európai Parlament és a Tanács 1069/2009/ek rendelete a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról) és a hazai jogszabályok alapján és azok követésével építette fel tevékenységét. Ennek megfelelően végzik nemcsak a vágóhidakról és állattartó telepekről való hulladék-elszállítást, hanem azok továbbhasznosítását, megsemmisítését is. A cég ugyanakkor a tágabb közérdek iránt is elkötelezett. – A környezettudatosság érdekében a beszállított anyagokat ma ahhoz hasonlóan dolgozzuk fel, mint ahogy azokat természet is képes átalakítani és megsemmisíteni. A beszállított hulladékokat hőkezeléssel inaktiváljuk, aztán többek között komposzttá alakítás során szerves trágyát és talajjavító szert állítunk elő – tudtuk meg a Csali Hungária telephelyén.