fbpx

EuroSkills – szép helyezés a fiatal nehézgépszerelő Európa-bajnokságán

Írta: Kalmár Nárcisz - 2018 október 09.

Lezárult a szakmák olimpiája, a EuroSkills, melyet 2018. szeptember 26. és 28. között rendeztek meg Budapesten. A 31 fős magyar csapat tagjai között volt az AXIÁL Kft. szervizszerelője, Szerletics Máté is, akit kollégája, Karagity István szervizmérnök mentorált. A verseny előzményeiről természetesen mi is beszámoltunk, és nagyon szurkoltunk Máténak.

A nehézgépszerelő szakma mezőnye nagyon erős volt, hiszen tapasztalt Euro- és WorldSkills versenyző országokból kerültek ki a győztesek, míg Magyarország először indított versenyzőt ebben a versenyszámban. Sorrendben a svájci, az osztrák és a holland szerelő szerzett dobogós helyet, viszont a megmérettetés szorosságát mutatja az a tény is, hogy Máté mindössze 6%-kal ért el kevesebb pontot, mint az első helyezést elért svájci szerelő. Végül a nívós nemzetközi mezőnyben Máté a 9. helyezést szerezte meg. Ezúton is gratulálunk neki!

Erős volt a mezőny, nagyon ügyes szakemberek voltak minden ország részéről. A feladatok nehezek, bonyolultak voltak, például elektromos problémákat kellett megoldani, méregetni kellett. A pavilon szakmacsoportok szerint ugyanúgy le volt választva, mint a SkillsHungary-n, nem láttuk, hogy mit csinál a másik versenyző. A nap végén tudtunk beszélgetni, hogy kinek hogyan sikerültek a feladatok mondta Szerletics Máté.

Összeállította:
Kalmár Nárcisz

CÍMKÉK szerviz