fbpx

Évente 20 ezerrel nő a szarvasmarha-állomány

Írta: Kohout Zoltán - 2019 június 24.

A piaci válságok és járványok ellenére stabil az állattenyésztés helyzete.

 

Növekedés, stabilitás

Csaknem 10 év alatt 203 ezerrel nőtt a szarvasmarha-állomány hazánkban – jelentette ki az agrárminiszter csütörtökön Dunaharasztiban, a Magyartarka Szakmai Napon. Nagy István szerint ugyanakkor sok múlik azon, hogy az állattartó gazdaságok felismerik-e a kihívásokat, alkalmazzák-e a legkorszerűbb tudást, a modern technológiát, köztük a digitalizáció által kínált megoldásokat. Fontos, hogy a jövedelempótló támogatásokat, minél nagyobb arányban fordítsák fejlesztésekre, valamint éljenek a beruházási támogatások és a kedvezményes finanszírozási konstrukciók által kínált hitelekkel.

Nagy István úgy véli, a hazai tejágazat növekedő pályán van, miután a korábbi évek piaci nehézségeit veszteség nélkül átélte, s ma már stabil alapon működik. A hazai tej- és tejtermék-fogyasztás nő, biztosított a feldolgozás hazai alapanyaggal való ellátása, a nyerstej országos termelői átlagára pedig meghaladja a kilónkénti 99 forintot.

Támogatások, kifizetések

A szakminiszter emlékeztetett: az uniós forrásból biztosított termeléshez kötött tejhasznútehén-támogatás tavalyi kérelmek után járó összegei kifizetését a Magyar Államkincstár már 2018-ban megkezdte. A tavaly átutalt 19,34 milliárd forinton felül idén a fennmaradó 1,91 milliárd forint összegű támogatás végfizetése is megtörtént, így az ágazat szereplői több mint 21 milliárd forint forráshoz jutottak, ez egyedenként 105 358 forint hozzájárulást jelent. Alaptámogatás jogcímen idén június 18-ig több mint 211 milliárd, a zöldítés kapcsán bő 117 milliárd forintot fizettek ki.

(forrás: AM, fotó Pelsőczy Csaba)