fbpx

Fazekas: legyen újra háztáji gazdálkodás!

Írta: Szerkesztőség - 2013 május 09.

Budapest, 2013. május 8., szerda (MTI) – A háztáji gazdálkodás újraindításáról beszélt a vidékfejlesztési miniszter szerdán Budapesten, miután a szaktárca vezetése egyeztetett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ügyvezető elnökségével.

A minisztérium olyan programot dolgozott ki, amely több tízezer termelőnek biztosít majd jövedelemszerzési lehetőséget ezen a területen – közölte Fazekas Sándor.

Hozzátette: a siker érdekében vetőmagjuttatással, az állattartás támogatásával, valamint az integráció segítésével kívánják támogatni a háztáji gazdálkodás újraindítását.

 

Fazekas: legyen újra háztáji gazdálkodás!

 

A program lebonyolításában a szaktárca számít a NAK tevékeny szakmai közreműködésére is – jelezte a miniszter.

Mint mondta, a VM számára a NAK első számú partner.

Mivel sok lényeges javaslat – így az új földtörvényé is – van az Országgyűlés előtt, a szaktárca havonta, kéthavonta egyeztet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, ha pedig szükséges, még gyakrabban – tette hozzá.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke szintén azt emelte ki, hogy a minisztérium és a köztestület között rendszeres lesz a felsőszintű véleménycsere a jövőben.

A szerdai egyeztetés témái közül kiemelte a tanácsadói rendszer szervezettebbé tételének szükségességét, valamint a kamarai tanácsadói rendszer további működtetésének igényét.

Az év végével ugyanis megszűnik a tanácsadói hálózat működtetését biztosító uniós forrás.

A köztestület ezért a minisztérium támogatását kérte a hálózat további fenntartásához.

A NAK elnöke elmondta: megvitatták azt is, hogy a kamara milyen adatokat kérhet majd munkája során a gazdaság szereplőitől.

Tárgyaltak az ezt szabályozó kormányrendelet tervezetéről is.

 

MTI 2013. május 8.