Az idei az építkezés évének tekinthető az agráriumban

A tárca fejlődést támogató gazdaságpolitikai környezetet kínál a gazdasági szereplők számára, aminek alapja a stabil finanszírozási környezet megteremtése, olvasható az MTI hírei között. A termelők számára a 2018. évi kérelmeik után már tavaly 187 milliárd forint közvetlen támogatást fizettek ki előleg és részfizetés formájában, a következő hetekben, hónapokban pedig további 230 milliárd forint kifizetésével segítik finanszírozásukat és a jövedelemtermelő képességük fokozását.

Az agrárminiszter arra is kitért, hogy törekednek a klímaváltozás okozta aszálykárok hatásainak csökkentésére, valamint az öntözéses gazdálkodás elterjesztésére és ösztönzésére. Fontos feladatként említette meg továbbá a Digitális Agrárstratégia (DAS) idei elfogadását. Elsőként a közigazgatási adatrendszerekben rejlő gazdaságfejlesztési potenciált tennék kihasználhatóvá. A digitális agrár-rezsicsökkentés célja egyrészt minél több állami adatbázis elérhetővé és ingyenessé tétele, másrészt az állam, illetve az unió felé kötelező adatszolgáltatások egyszerűsítése.

Összeállította: Csomor Zsolt

agrár agrárágazat agrárminiszter fejlesztés gazdaság mezőgazdaság támogatás