fbpx

Gazdatalálkozó Bábolnán

Írta: Szerkesztőség - 2020 augusztus 07.

Örömmel értesítjük a gazdatársadalmat, hogy a járványügyi helyzet megszűnésével még nagyobb bizakodással szervezi a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok az őszi 33. Bábolnai Gazdanapokat. A jelentkezések ugrásszerű növekedése is jelzi, hogy rendkívül nagy igény van már a rendezvények megtartására, a személyes találkozók létrejöttére.

 

 

 A 33. Bábolnai Gazdanapok erre nyújt lehetőséget a kiállítóknak és látogatóknak egyaránt. Ha szeptember, akkor Bábolna, vagyis szeptember 10-12. között várunk minden érdeklődőt a történelmi jelentőségű Bábolnai Ménesbirtok területén.

A három évtizedes múltra visszatekintő kiállítás az agrárium kiemelkedő eseménye, amely nemcsak hagyományt teremtett, de azóta értéket is képvisel, amire méltán büszke a rendezvény gazdája és rendezője, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok és szervezője, a Magyar Mezőgazdaság Kft.

A 33. Bábolnai Gazdanapok szakmai programjai között – visszatérve a hagyományokhoz – ismét lesz kukorica fajtabemutató, melyre nyolc nemesítő cég jelezte részvételi szándékát. A cégek mindegyike 3-4 legújabb és legígéretesebb hibridjükkel mutatkozik be a kísérleti parcellákon. Megtörtént az első lépés, ugyanis április végén elvetették a kukorica fajtabemutató 33 parcelláját. A szárazság okozta keléshiányok mára már a jelentős csapadékmennyiségnek köszönhetően szépen rendeződtek.  Az első gyomirtás után pedig szépen növekedésnek indultak a kukoricahibridek.

 

 

Hazánkban először a bábolnai kiállításon rendeztek gyakorlati gépbemutatót 1977-ben. Azóta is a rendezvény kiemelkedő szakmai eseménye, amire ebben az évben ezidáig 7 cég jelezte a részvételét, de ez a szám folyamatosan bővülhet. A tavalyi siker alapján most is lesz Szakiskolai Nap, és megrendezik a Határon túli gazdák napját is. A Fiatal Gazdák Egyesületével közösen szólítják meg a szervezők a gazdálkodás iránt érdeklődő fiatalokat. Az U20 konferencián a végzős szakiskolai diákoknak bemutatják a mai modern gazdálkodás alapjait, a továbbtanulás lehetőségeit, és részt vehetnek egy kerekasztal-beszélgetésen, ahol a jövő mezőgazdái tehetnek fel kérdéseket az agrárium vezető szakembereinek.

 

 

A szakiskolai nap programját a traktor-tesztvezetés teszi majd színesebbé.

Az idén is komoly érdeklődésre számíthat az a talajszelvény, amely szemlélteti a talajművelő eszközök munkáját, így az érdeklődők „szemmagasságból” láthatják a talajt. Így mód és lehetőség adódik több talajművelő eszköz munkájának összehasonlítására. A kiállításon létesített szaktanácsadási pontokon pedig véleményeket cserélhetnek a gazdák a növényvédelemről, a precíziós termelésről és a helyspecifikus gazdálkodásról.

 

 

Hozza el gondját és keresünk rá megoldást! Ezzel a szlogennel hívjuk és várjuk azokat a gazdákat, akik szeretnék a talajmintájukat megvizsgáltatni vagy beteg növényük „gyógyítására” keresik a választ! Az ingyenes szaktanácsadási pontokon a következő szakmai témák megvitatásra kerülhet sor: osztatlan közös tulajdonok, aszály és víz – agronómia és a precíz avagy a precíziós gazdálkodás kérdései.

Ebben az évben tekintettel az elmaradt kiállításokra, vásárokra az Országos Méhészeti Egyesület szervezésében egy nagyszabású méhészeti bemutatót rendezünk a kiállítói csarnokban. A kast imitáló sátorban egy VR szemüveggel a látogatók kaptárban érezhetik magukat így betekintést nyerhetnek a méhek és a méhészkedés világába. Láthatják a méz pergetését és 10 féle hazai mézet is megkóstolhatnak. A gyermekeknek méhes játékokkal is készülnek a rendezők és ajándékok is várnak a látogatókra.

A nagyközönség számára ismét lesznek lovas programok, egyebek mellett ménesudvar látogatás és lovas kocsival látogathatnak el a híres Bábolnai arborétumba.

A Bábolnai Gazdanapok rendezőjének és szervezőjének is természetesen az emberek biztonsága és egészsége a legfontosabb, amelynek érdekében mindent megteszünk majd.

Reményeink szerint az elmaradt kiállítások, szakmai összejövetelek hiányát pótolhatjuk szeptember 10-12 között a 33. Bábolnai Gazdanapokon.

Nagyon várunk minden kedves kiállítót és látogatót!

Legyünk ismét együtt Bábolnán!!!
www.babolnaigazdanapok.hu