Gondolatok a zöldségfélék öntözéséről

Arid jellegű klímánkon versenyképes árutermesztés a zöldségágazatban csak öntözött körülmények között képzelhető el. Az öntözés, a gazdaságos vízellátás megvalósításának hiánya, óriási akadálya a jövedelmező, versenyképes és dinamikusan fejlődő szántóföldi zöldségtermesztésnek. Ennek hiányában a jó fajtaszerkezet, az okszerű tápanyagellátás, a hatékony növényvédelem nem fogja a várt eredményeket hozni.

A zöldségnövények 90%-a víz, a termésbe és a lombozatba beépített vízmennyiség a felhasznált víznek mindössze 3-4%-a, vagyis a csapadék és a talajvíz nagyobb részét, döntő többségét (96-98%) a növények elpárologtatják.

Fajok és fajták vízigénye

Egyes fajok között vízigény tekintetében igen nagy a különbség. Míg korábban számon tartottunk olyan fajokat (pl. görögdinnye, saláta, borsó), amelyek a mi viszonyaink között öntözés nélkül is eredményesen termeszthetők, napjainkban a megváltozott piaci viszonyok és versenyképesség következtében (termésmennyiség, termésbiztonság, minőség) minden zöldségfélénél javasoljuk az öntözést. Néhány faj (pl. étkezési paprika, kései karfiol, uborka) folyamatos öntözést igényelnek, míg más zöldségfélék (pl. fejes saláta, zöldborsó, retek, stb.) egy-egy jól időzített vízutánpótlással gazdaságosan és biztonságosan megtermeszthetők. Általánosságban elmondható, hogy a hosszabb tenyészidejű fajok vízigénye nagyobb, a rövidebb kultúrák kevesebb vizet párologtatnak el és használnak fel.

A nálunk termesztett közel 50 zöldségfaj több száz fajtájának a vízigénye és ezzel kapcsolatosan az öntözővíz igénye is nagyon eltérő. A korai fajták (pl. korai káposztafélék, rövid tenyészidejű borsó fajták, korai gyökérzöldségek, tavaszi saláta, stb.) részben rövid tenyészidejükből és a hűvösebb, csapadékosabb időjárásból adódóan, nem vagy csak kevés öntözést igényelnek, szemben a nyáron termesztett hosszú tenyészidejű fajokkal, amelyek vízigénye rendszeres vízutánpótlást tesz szükségessé.

Paprikák közül a fűszer (hegyes) típusok lényegesen jobban tűrik a vízhiányt, mint a fehér termésű (TV) paprikák. Általános, hogy az intenzív termesztésre nemesített hibrid fajták (görögdinnye, káposztafélék, uborkák) víz iránt igényesebbek, a hosszabb-rövidebb vízhiányt nehezebben viselik el, mint a szabadelvirágzásúak.

Termesztéstechnológia és vízigény

A termesztéstechnológiáktól függően fajon (fajtán) belül is módosul a vízigény. A helyrevetett növények, tekintettel arra, hogy mélyre nyúló és erősebb gyökérzetet fejlesztenek, jobban hasznosítják a talaj vízkészletét, szemben a palántázott növényekkel, amelyek megszaggatott gyökérzete a talaj felső sekélyebb részén, bojtos jelleggel helyezkedik el (pl. fejes saláta, fejes káposzta, uborka).

A napjainkban divatos és jól bevált oltott palánták (dinnye, paprika, paradicsom) gyökerei – tekintettel arra, hogy az alanyok igen intenzív és agresszív gyökérzetet fejlesztenek – nemcsak a talaj tápanyag -, de a talajvízkészletét is jobban hasznosítják.

Talajtakarási technológiával csökkenthető a talajpárologtatás, és az ebből adódó vízveszteség, egyes becslések szerint – talajtakaró anyagoktól és a takarás módjától függően – akár 20-30%-kal is.

Fenológiai fázisok és vízigény

A gyakran megfogalmazott vízigény (növény mm/év) csak részben tükrözi a növény vízfelhasználását, nem ad arra vonatkozóan információt, hogy a növény egyes fejlődési szakaszaiban mennyi vizet igényel. A növény fejlődésében vannak olyan időszakok, amikor különösen érzékenyek a vízhiányra, azt is mondhatnánk, hogy a termesztés sikere szempontjából léteznek kritikus fejlődési szakaszok, amikor döntő a megfelelő vízellátás. Néhány példát említve ilyennek számítanak:

– brokkoli és a karfiol a rózsaképzés idején igényel sok vizet,

– fejes káposztánál a fejesedéstől a betakarítás előtti 2-4 hétig fontos az egyenletes vízellátás, a később adott nagy mennyiségű öntözővíz a tárolhatóságot rontja, a fejrepedést elősegíti,

– babnál és borsónál a virágzás és a hüvelyképzés kezdete számít kritikus szakasznak,

– hagymánál a hagymafejek növekedésének időszaka,

– paprikánál és paradicsomnál a virágzás és a terméskötődés, ugyanakkor a virágzás és kötődés előtt adott nagy mennyiségű víz (túlöntözés) virág- és terméselrúgást eredményezhet,

– csemegekukoricánál a szemképződés időszaka kritikus vízellátás szempontjából,

– görög- és sárgadinnyénél a virágzás és a termésképzés kezdete, stb.

Vízigény megállapításánál alkalmazott számítások

A vízigény jellemzésére leggyakrabban használt érték az evapotranszspirációs együttható (ET), amely az elpárolgott és az elpárolgott vízmennyiséget együtt mutatja (mm), szoros összefüggésben van a tenyészidő hosszával (napok száma), a fajok és fajták közötti eltérés közel négyszeres (1. táblázat).

1. táblázat: Eltérő tenyészidejű zöldségnövények átlagos vízigénye Tenyészidő Evapotranszspiráció (mm) Rövid tenyészidejűek (30 nap) 82 Középhosszú tenyészidejűek (60 nap) 178 Hosszú tenyészidejűek (80 nap) 247 Tárolási fajták, extrém hosszú tenyészidejűek (100 nap) 326 (Ombódi, 2007 nyomán)

A vízigény megállapítására más mérőszámokat is szoktak használni, például transzspirációs együttható (egységnyi szárazanyag előállítására felhasznált vízmennyiség g/g) vagy a vízfogyasztási együttható (egységnyi termés előállítására használt vízmennyiség). Az előbbi jól mutatja a növény pillanatnyi, adott időben mért vízfogyasztását, a fiatalabb növények jó vízhasznosítását (pl. fiatal paprikanövény 150-200) az idősebb korral szemben, amikor már nagy a ?vízpazarlás? (500-600). Idősebb korban, kedvezőtlen termesztési körülmények között ez az érték elérheti a 600-800-t is.

Vízpótlás

A természetes formában lehulló 500-600 mm vízmennyiség a legtöbb zöldségfaj vízigényét fedezné, ha a csapadék kedvező elosztásban, a tenyészidőben hullana le. Sajnos a csapadék nagyobb része tenyészidőn kívül esik, nem is beszélve a fényben leggazdagabb, legmelegebb nyári hónapokról, mikor szárazság van, és a legnagyobb szükség lenne a vízre.

Sok gazdaságban tudják a transzspirációhoz szükséges vízellátást biztosítani, de a nyári melegben a páratartalom tartására (75-85%) nincsenek berendezkedve. Hiányoznak a mikroszórófejek, a finom porlasztású esőztetők, melyekkel folyamatosan lehet a talajnedvességet biztosító vízpótló öntözőrendszerek mellett a levegő-páratartalmát is szabályozni. (A fehér paprika, de az étkezési paradicsom esetében is egyre világosabbá válik, hogy azt a minőséget, amit a fogyasztók elvárnak, szabadföldi körülmények között nem lehet elérni, ezért a termesztésük gyakorlatilag bevonult a fóliák és üvegházak alá, ahol a kedvezőbb mikroklíma (páratartalom) könnyen biztosítható. Valószínűsíthető, hogy a paprika és paradicsom példáját más zöldségfajok is követni fogják.

A zöldségfélék gyökeresedési mélysége nagyon eltérő, ebből adódóan különbözőek az öntözési normák is. A hagyma, a karalábé, a palántázott fejes saláta egészen sekélyen gyökeresedik, szemben a görögdinnyével vagy a sárgarépával, amelyek gyökérzete 50-70 cm-re is lehatol. Ennek megfelelően az öntözési norma növényenként 15-45 mm között változik. Általános szabály, hogy 1 mm, azaz 1 liter/m2 víz 1-2 cm mélységben áztatja át a talajt.)

Bizonyos határon belül az öntözéssel befolyásolható a gyökeresedés mélysége. A gyakori és kisadagú öntözéssel ?fenntartjuk? a gyökereket a felső talajrétegben, aminek az a veszélye, hogy egy valamilyen okból kimaradt öntözés (pl. technikai meghibásodás) jelentős kárt okozhat a növénynek. Szemben a nagyadagú öntözésekkel (30-40 mm-es öntözési norma) mélyen tarthatjuk a gyökereket. Hasonlóan növelhető a termesztés biztonsága a kiültetést követő ?szomjaztatással?, amikor a gyökerek a vizet keresve, mélyebb rétegekbe húzódnak. Az így mélyebben elhelyezkedő gyökerek – átmeneti vízhiány esetén is – vízhez juttatják a növényeket.

Általában a növény jelzi a vízellátást, amihez nem kell nagy gyakorlattal rendelkező szem, hogy felismerjük. Ha a hajtásvégek sötétebbek, mint a középtáji levelek, akkor szomjazik a növény, ha sokkal világosabbak, akkor túlöntöztünk. A hervadás (alsó leveleken) már súlyos hiányra utal, amit nem szabad megvárni.

Dr. Terbe István