fbpx

Gyakorlat nélkül nem megy

Írta: Szerkesztőség - 2013 szeptember 25.

Az AXIÁL Kft. 2012 januárjában fogalmazta meg a programját, mely a hazai mezőgazdasági vállalkozásokat érintő szakember-utánpótlás nehézségeire kíván reagálni. Az AXIÁL a Jövő Szakemberéért program az elmúlt másfél évben közel 200 diáknak adott lehetőséget arra, hogy szakmai környezetben szerezhessen naprakész gyakorlati tudást.

 

 

 

2013-ban a program tovább folytatódik, melynek részeként szeptember 16-án született meg a jelenlegi iskolai évre szóló megállapodás a bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola és az országos lefedettséggel bíró bajai székhelyű AXIÁL Kft. vezetői között.

A mezőgazdasági és építőipari gépekre, valamint műszaki szolgáltatásokra szakosodott vállalkozással történt szerződés aláírásának az az 57 gépész diák is tanúja volt, akik az elkövetkezendő hónapokban az erőgépek és munkagépek szervizelésének folyamataiban vesznek majd részt.

Közülük 20 fő mezőgazdasági növénytermesztő, 26 fő mezőgazdasági gépész, 11 fő pedig technikus.

 

 

 

A tanulók az iskolai időszak minden második hetét a bajai telephely szervizműhelyében töltik, ahol a cég gyakorlott szervizszerelői oktatják őket a mezőgazdasági gépek szervizeléséhez kapcsolódó gyakorlati tantárgyakból a kiadott tananyagnak megfelelően.

A köztes időben pedig az iskolában, elméleti képzésben részesülnek.

A helyi diákok mellett a Vidékfejlesztési Minisztérium jánoshalmi szakiskolájából 6 fő technikus tanuló tölti gyakorlati idejét a bajai telephelyen a 2013/2014-es évben.

Ezzel párhuzamosan a gödöllői Szent István Egyetemmel való együttműködés keretében kooperatív gyakornokként 6 diák tevékenykedik a BSC képzés utolsó két félévében az AXIÁL Kft. központjában.

A képzés befejeztével a megfelelően motivált diákok számára álláslehetőségeket kínál a cég.