fbpx

Harmincezer tonnás gabonatároló épült a Gyermelyi Zrt.-nél

Írta: - 2014 március 21.

Harmincezer tonnás gabonatároló épült a Gyermelyi Zrt.-nélTatabánya, 2014. március 20., csütörtök (MTI) – A tésztagyártással foglalkozó Gyermelyi Zrt.-nél befejeződött egy 32 000 tonnás gabonatároló és -tisztító létesítmény építése, ezzel a társaság egyidejűleg 100 ezer tonna búzát képes tárolni saját telephelyén – mondta a társaság marketing igazgató-helyettese csütörtökön az MTI-nek.

Bokros Gábor tájékoztatása szerint az automata ki- és betárolást, tisztítást, és szellőztetést biztosító új rendszer a társaság mindkét malmával összeköttetésben van, óránként 100 tonna anyagot képes betárolni.

A beruházás egymilliárd forintos összegéből 149 millió forintot uniós és hazai pályázati forrásból nyert a vállalat. A létesítmény kezelésére a cég 24 új munkatársat alkalmazott.

A közvetlenül 450 főt foglalkoztató, teljes egészében magyar magántulajdonban lévő vállalatcsoport évi 26 ezer tonna tésztát gyárt, amelynek 90 százalékát belföldön értékesíti. A gyermelyi tészta Magyarország piacvezető márkája, közel 33 százalékos részesedéssel.

A Gyermelyi Zrt. konszolidált árbevétele 2013-ban 18,5 milliárd forint volt. Beruházásokra 2013-ban 3 milliárd forintot fordítottak.

MTI 2014. március 20.