fbpx

Házhoz jön az agrárfinanszírozás

Írta: Sándor Ildikó - 2019 szeptember 27.

– Teljes országos hálózatára kiterjeszti önálló agrárüzletágát a Takarék Csoport. Az ügyfelek magasabb szintű kiszolgálására új termékeket és új kiszolgálási modellt is bevezetnek, hogy minél hatékonyabban segítsék a hazai agrárium növekedését és versenyképességét – jelentette be Vida József a MTB Zrt. elnök-vezérigazgatója a 79. OMÉK szakmai napján.

Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvánnyal kidolgozott VP Komplex termék a vártnál is kedvezőbb eredménnyel szerepelt a banki finanszírozási versenyben. A kampány során eddig több mint ezer beruházás megvalósulásához járult hozzá a Takarék Csoport, és közel 45 milliárd forint értekben kötöttek kisebb-nagyobb finanszírozási szerződéseket.

A sikeres termékbevezetésen túl a hazai bankszektorban egyedülálló módon egy rugalmas, az agráriumhoz értő, de a takarékokra jellemzően közvetlen ügyfélkiszolgálású, önálló üzletág kezdte meg működését az új Takarékbankon belül. Idén májusban öt városban indult el a projekt, amelyet a takarékok október végi végső egyesülését követően az egész országra kiterjesztenek, hét régiót kialakítva összesen 58 agrárcentrumot nyitnak, 200 ügyintézővel.

A most bejelentett agrárcentrumok a bankfiókokban vagy azok közvetlen közelében lesznek, alapvetően finanszírozási megoldásokkal foglalkoznak majd. A helyszínek kiválasztása során a cél az volt, hogy az ügyfelek számára maximum 30-40 kilométeren belül elérhető legyen a szolgáltatás. Emellett a számlavezetési és befektetési szolgáltatások továbbra is elérhetőek lesznek minden Takarékbank fiókban az agárügyfélkör számára is.

A hálózat a teljes agrárügyfélkör kiszolgálását ellátja üzemmérettől függetlenül, de ezen felül minden 200 hektár/üzemméretet elérő vagy meghaladó szántóföldi termelőhöz és az azzal egyenértékű állattenyésztő, kertész, szőlész-borász vagy élelmiszerfeldolgozó ügyfélhez dedikált agrárügyfélkapcsolati menedzsert delegálnak, akik a telephelyükön szolgálják ki a partnereket. A menedzserek autóval, laptoppal, telefonnal felszerelt mobil bankárok, akik „házhoz mennek” és az általános szolgáltatásokon kívül akár már a szántóföld szélén is adnak finanszírozási és számlevezetési ajánlatot.”

Az új üzletág nemcsak modern kiszolgálással, de korszerű termékekkel is jelentkezik. Ennek keretében bevezetik a „Barázda” elnevezésű termőföldvásárlási hitelterméket, amely kapcsán háromféle megoldás közül választhat az ügyfél. Az elsőnél a megvásárolni kívánt földterülethez szükséges hitelt gyorsított eljárás keretében hagyják jóvá. Újításnak számít a földvásárlási hitelkeret, amelyet olyan termelőknek ajánlanak, akik rendszeres földvásárlók a piacon, szeretnének termőföldet vásárolni, de még nem tudják pontosan hol és mennyiért. Ez a konstrukció biztosítja, hogy az ügyfél a banki döntéssel a háta mögött bármikor ajánlatot tehessen az eladó földekre. A harmadik konstrukció a klasszikus földhitel, amikor a teljes gazdálkodás vizsgálata után hitelezik meg a gazdálkodót. Az új Takarékbank még az idén bevezet két kedvezményes agrárbankszámlát is. Az egyiket a kisüzemek, a másikat a közép- és nagyüzemek működésére fejlesztették ki.

A Takarékbank szolgáltatásai között szerepel az Agrár Széchenyi Kártya program, a normatív támogatások előfinanszírozása, a beruházási oldalon a telephelyfejlesztés, a géplízing és a termőföldhitelezés, a nagyobb ügyfeleknek ezentúl is egyedi ajánlatokkal szolgál majd a Takarékbank, és a közeljövőben létrehoznak egy prémium agrár- és élelmiszeripari csoportot is, ahol extra szolgáltatásokat nyújtanak a partnereknek.

2019. október végével a 11 takarékszövetkezet, a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a jelenleg még regionálisan működő Takarékbank Zrt. az új kereskedelmi bankban egyesül, ezzel az év végére ügyfeleinek száma meghaladja az 1,1 milliót, és 750 fiókjával a legnagyobb országos fiókhálózatot üzemelteti majd a hazai pénzintézetek között.