fbpx

Hegyközségek: szakmai konszenzussal készül a borstratégia

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 22.

Budapest, 2013. július 20., szombat (MTI) – A mértékadó szakmai szervezetek konszenzusával készül a szőlő-bor ágazat 2020-ig terjedő stratégiája – közölte Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára az MTI-vel.

Emlékeztetett: már márciusban, közös levélben értesítették a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vezetését, hogy a Magyar Bor Akadémia összefogásával a Vindependent, a Pannon Bormíves Céh, a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa együttműködésével alakítják ki stratégiát.

 

Hegyközségek: szakmai konszenzussal készül a borstratégia

 

A munka a Darányi Ignác-tervhez tavaly a VM-nek leadott elvek alapján folyik, a stratégia egyik fő célja az ágazat szakmai egységének megteremtése.

Horváth Csaba közölte: a célok meghatározásában fontos szerepet kap az, hogy a belföldi ellátásban, idesorolva a pincei értékesítést is, a széles borválaszték iránti fogyasztói igényt a lehető legteljesebb mértékben kielégítsék, úgy, hogy a minőségre vonatkozó kötelezettségek ne sérüljenek.

További cél a jövedelmező, gazdaságos szőlő- és bortermelés feltételeinek megerősítése, egyes elemeinek megteremtése – fűzte hozzá.

A főtitkár elmondta: emellett fontos feladat az is, hogy a kereskedelmi értékesítési csatornákkal, azok meghatározó szereplőivel ésszerű, kölcsönösen elfogadható elvek és gyakorlat mentén megalapozzák a borágazattal való további együttműködést.

A célok közé tartozik, hogy a szőlő-bor ágazat adottságainál fogva a vidékfejlesztési program mintaterülete lehessen, mint a pozitív országimázs egyik megjelenítője.

Az ágazat reprezentatív szereplői remélik, hogy a szakpolitikai irányítás a készülő stratégia figyelembevételével hozza meg az ágazat jövőjét meghatározó döntéseit – mondta a HNT főtitkára.

 

MTI 2013. július 20.