fbpx

Fejlesztik a Tisza-tó vízrendszerét

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 22.

A Komplex Tisza-tó Projekt stabilizálja a Tisza-Körös-völgy vízgazdálkodását, javítja a térség mezőgazdasági termelésének biztonságát és megóvja az ökológiai sokszínűséget – idézi a vidékfejlesztési tárca közleménye Fazekas Sándor, aki a X. Jubileumi Tisza-tavi Polgármesterek Találkozóján beszélt erről pénteken Abádszalókon.

A folyamatban lévő Tisza-tavi fejlesztési program keretében 6,6 milliárd forintból megújul Magyarország második legnagyobb tavának vízrendszere.

A projektről csütörtökön tájékoztatott a Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, jelezve, hogy július közepétől korlátozzák a vízi közlekedést a tavon.

 

A Tisza-tó vízrendszerének megújítása stabilizálja a Tisza-Körös-völgy vízgazdálkodását

 

Az Új Széchenyi Terv keretében, az Európai Unió és a magyar állam támogatásával megvalósuló, öt megyét érintő program fő célja, hogy biztosítsa Magyarország második legnagyobb tavának és a hozzá kapcsolódó csatornáknak a vízutánpótlását: árvíz idején a víz levezetését, aszályos időszakban pedig az öntözővíz pótlását.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium megalkotta a Nemzeti Vízstratégiát, amelynek célja a vizek mennyiségi és minőségi védelme.

Fazekas Sándor Abádszalókon kitért a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló új törvényre is, amely a horgászsport és a horgászturizmus fejlesztése mellett a halászati hagyományok megőrzését is támogatja.

Az új jogszabály biztosítja a halállomány természetes megújítását, a természetes vizeken folyó halászat, valamint a halgazdálkodás szabályozását is.

Hozzátette: a szeptemberben életbelépő új törvény a turista állami horgászjegy bevezetésével segíti a horgászturizmus térhódítását – tartalmazza a tájékoztatás.

 

MTI 2013. július 19.