fbpx

Megint beszakadnak az élelmiszerárak?

Írta: Kohout Zoltán - 2018 március 24.

Stagnálásra vagy akár árcsökkenésre is fel kell készülniük a hazai gazdaságoknak, mert a jelek szerint vége a mezőgazdasági növényi és állati termékek emelkedésének. A kedvezőtlen fordulattal szemben egy megoldás biztosan van.

Hullámhegy után lejtmenet

Trendforduló várható a mezőgazdasági árakban – figyelmeztet a K&H Agrárfejlesztési főosztályának vezetője. Tresó István szerint bár most még kitart az árak emelkedése, illetve relatíve magas volta, de a közeljövőben ismét esni, jobb esetben is stagnálni fognak a termelői árak. A szakértő szerint az a folyamat fordul a visszájára, amely 2017 elején kezdődött. A 2016-os árzuhanások után ekkor indultak felfelé a mezőgazdasági árak, és ezzel párhuzamosan jelentősen nőtt a termelés, ennek révén pedig a felhalmozódó átmenőkészletek nagysága is.

Ez a kiút

Most még viszonylag magasan vannak az árak, de a globális túltermelés fordít az eddigi növekvő trenden, immár nem várható tartós áremelkedés. 2018 januárjában a mezőgazdasági termelői árak 2,1%-kal növekedtek az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a növényi termékek ára 2,6%-kal, az élő állatok és állati termékek ára 1,4%-kal nőtt. De a közeljövőtől stagnálásra vagy akár árcsökkenésre kell felkészülni, amivel a hazai gazdák kizárólag hatékonyságnövelő beruházásokkal vehetik fel a versenyt – mutatott rá Tresó István.

Kohout Zoltán (forrás: K&H)