Az erdőtelepítés az egyik legjelentősebb erdészeti munkafolyamat. Ilyen esetben akár a nem erdészeti művelés alá vont területeken is létrehozhatunk erdőket. Erre különböző támogatási lehetőségeket is találunk, amelyek kisebb nagyobb mértékben hozzájárulnak a költségekhez. Az erdőtelepítés egyik legnehezebb feladata kétségkívül a döntés: milyen fafajtával foglalkozzunk a talajadottságainknak, a klimatikus viszonyoknak megfelelően. Persze az sem elhanyagolható, hogy mit szeretnénk.
Az első döntés
Mindenkinek, aki belefog, van egy elképzelése – ez lehet hagyománytisztelet, szentimentalizmus, valamilyen gazdasági érdek, vagy egyszerűen lehet, hogy a kocsányos tölgy a kedvenc fája gyermekkora óta. Bármi lehet. Erdészeti támogatás nagyon sokféle van. A kezdet kezdetén is kaphatunk segítséget a telepítéshez, de a későbbiek során a tarvágáshoz vagy a pótláshoz is. Remek szakemberek állnak rendelkezésünkre ezen a téren, bátran kérhetünk segítséget tőlük.
Ugyanakkor sok embernek fejtörést okoz, hogy miért nem ered meg úgy az erdejük, ahogyan azt elképzelték. Természetesen, a realitás talaján mozogva, mert például a szomorúfűz-ültetvény Zircen talán érthető okokból nem marad meg. Az erdőtelepítés első lépése a talaj előkészítése. Ha a talajunkat felmértük, kellőképpen előkészítettük, azt gondolhatnánk: mi mindent megtettünk, hogy a kiültetett 326 fából 326 meg is maradjon. Sajnos nem így van.
Íme, a gyökér
A gyökérzet egy nagyon érdekes része a növényeknek. A teljes növény rögzítésén túl ezen keresztül veszi fel a tápanyagokat, ásványi anyagokat, amik a növényi test felépítéséhez szükségesek. A szárazföldi hajtásos növények számára a CO2 egyetlen forrása a levegő, a vízé és az esszenciális tápanyagoké pedig a talaj. A talajból a tápanyagok a gyökérzeten keresztül jutnak a növény többi részébe, hajtásaiba. A talajba hatoló fiatal gyökér csúcsát az úgynevezett gyökérsüveg védi. A süveg külső részének elnyálkásodása a súrlódás csökkentésével elősegíti a gyökér előrenyomulását. A folyton pusztuló külső réteg belülről állandóan új sejtekkel pótlódik, majd megújul. Az új sejtek a gyökércsúcs osztódási övében keletkeznek, és a folyamatosan gyarapodó sejtek miatt a gyökér egyúttal folyamatosa növekszik is. A növekedés a sejtek hosszanti megnyúlása következtében a csúcs mögötti növekedési övben a legerőteljesebb. A növekedéshez elengedhetetlen a növekedési hormon jelenléte, amelyet a növény maga is szintetizál. A növényi hormonok (más néven fitohormonok) a növények életfolyamatait szabályzó hormonok, ezek közül az egyik az úgynevezett növekedési hormon. Az auxinok több növényi életfolyamatban létfontosságú szerepet játszó növényi hormonok egyik csoportja, amelyek merisztémákban (osztódó szövetekben) képződnek. A szár és a gyökér növekedésének irányításában, valamint termésképződésben, a levél- és terméshullás kémiai szabályozásában is részt vesznek. Fontos szerepük van más hormonok működésében is.
Bőr, szőr, fonál – a tápanyagokért
A növekedési öv felett a bőrszövet egyes sejtjei vékony falú, felületnagyobbító nyúlványokat, azaz gyökérszőröket növesztenek. Ezek a kis nyúlványok veszik fel a vizet és ásványi sókat, ezért ez a tájék a felszívási öv. Gyakorlatilag ez a része felel a növénynek a tápanyag felszívásáért. A gyökér folyamatos növekedése következtében a csúcshoz közelebbi részen szüntelenül új szőrök jönnek létre, míg a távolabbiak fokozatosan elhalnak. Így az újonnan képződők állandóan újabb, tápanyagban gazdagabb talajrészekkel kerülnek kapcsolatba. Minél több ilyen gyökérszőr van a növény gyökérzetén annál inkább képes a tápanyagfelvételre, a növekedésre, és annál több esélye van a túlélésre.
Ugyanakkor – és most jön az érdekes része a dolognak – több erdei fafaj (pl. tölgyek) gyökérzetéről hiányoznak a gyökérszőrök. Szerepüket gombafonalak veszik át. A gyökerekkel együtt élő gombák jelentősége főleg a felvehető nitrogénben szegény talajokon nagy. Ha a talajban elegendő a felvehető nitrogén, akkor a gyökérsejtek lebontják a gombafonalakat. Az egyes gombafajok csak meghatározott fafajhoz kötődnek, és csak akkor képeznek termőtestet, ha a megfelelő fa gyökérzetével kerülnek kapcsolatba. Erdőtelepítés esetén mindenféleképpen gondoskodni kell a megfelelő talajélet kialakításáról is. Egy komplex mikrobiológiai készítménnyel tucatnyi gombatörzset tudunk egyszerre kijuttatni, és mivel a számukra a legalkalmasabb biotóp a talaj, gyakorlatilag azonnal szaporodni kezdenek. Érdemes arra is ügyelni, hogy ne csak aerob, hanem anaerob gombatörzseket is juttassunk ki, hiszen a fák gyökere ritkán marad meg a talaj felső 10-15 cm-es rétegében, márpedig az oxigén koncentráció ott a legmagasabb a talajban. Ha a talaj-előkészítést ilyen komplex gombatörzseket is magas egyedszámban tartalmazó készítménnyel együtt végezzük el, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a fáink kellő tápanyaghoz jutnak.
A rhizoszférában élő mikroorganizmusok nagy része növényi növekedést szabályozó anyagokat termel. Ilyen például az auxin, a gibberellinek, a citokininek és az abszcizinsav. Ezek a növényi hormonok rendszert alkotnak, működésük egymással összefügg; serkentik, vagy akár gátolják egymás hatását. A kedvező hatás egyik lehetséges módja, hogy a baktériumok által termelt hormonok serkentik a növény növekedését, anyagcseréjét, ezáltal a biológiai produkciót is.
A védekezés módjai, eszközei
Az erdőnk eredéséért a fentebb említett tápanyag-felszívódás és a hormonok felelősek, de nagyon fontos az is, hogy ha ez mind megvan, gondoskodtunk a gyökérzetről, akkor a vadak ne tudjanak végzetes visszafordíthatatlan károkat okozni. A védekezésnek 3 lehetséges módja van, mechanikai, kémiai vagy biológiai. Közvetlen mechanikai védekezés lehet a drótkerítés. Magasságát, erősségét, építési módját természetesen a vadfajtól függően szükséges meghatározni. Védekezhetünk villanypásztorral vagy olyan eszközökkel, amelyek hangot adnak ki, mint a PB gázágyú, karbidágyú, szélkerekes kereplő, riasztólövés, riasztó hang lejátszása. Vagy akár fénnyel is riaszthatunk. A mechanikai védekezéssel azonban mindig ugyanaz a probléma: kiépítési, karbantartási költsége és rendszerint a munkaerőigénye is magas. Kémiai védekezés például a gyantaszármazékok (dendrocol, vadicell, vadóc) alkalmazása, míg a biológiai védekezés lehetséges eszközei a vadállomány által kedvelt növény, vagy éppen a riasztó növény kiültetése, egyéb háziállat jelenléte, ragadozóürülék, vér, zsír, szőr, stb.
A csemeték hajtásainak egyedi védelme a riasztó íz-, illetve szaghatású és rágás közben az állat ínyét dörzsölő, kisebző kémiai készítmények alkalmazása. Károkozás előtti felhasználásukkal egy vegetációs időre védelmet biztosíthatnak, de legalább 6 hónapig hatékonynak kellene lenniük. A különböző fafajcsoportokra eltérő készítmények elérhetőek. A védőhatás fokozható azzal, hogy az erdősítésben nem minden fafajt, illetve faegyedet próbálunk megvédeni a rágás ellen jó sarjadó képességű elegy-fafajokat, valamint a főfafaj egyes egyedeit nem védjük, ezzel rágófelületet biztosítunk a vadállománynak.
Ahhoz, hogy az erdőnket biztonságban tudjuk, és gazdaságosan tudjuk „üzemeltetni”, sok mindenre szükség van. Kellő odafigyeléssel, szakértelemmel kell kezelni. Mivel az erdőkkel kapcsolatban rendszerint 10 éves távlatokban gondolkozunk, egyik lépés sem elhanyagolható, egyik sem valósul meg a másik nélkül, és mint egy láncreakciót kell beindítanunk, továbbá biztosítanunk annak a folyamatos működését.
Magyar Nikolett
![fejlec_6[1]](https://agraragazat.hu/wp-content/uploads/2018/04/fejlec_61-375x210.jpg)
