Tavaszi vetőmagalapanyag-előállítás, tavaszi vetőmagok 2021

2020. július 1-től lépett hatályba a módosítás a termőföldekkel kapcsolatban, ami egy rangsorra hozta fel a szaporítóanyag-előállítókat az állattartókkal, eredetmegjelöléssel ellátott terméket előállítókkal, kertészeti tevékenységet végzőkkel és ökológiai gazdálkodókkal. Előhaszonbérlet esetén a volt földhasználóval és a fenti kategóriába soroltakkal együtt ez az első helyet jelenti a vetőmag-előállítóknak, elővásárlás esetén pedig szintén velük kerül egy sorba.

A Lajtamag Kft.-nél lehetőség van többféle vetőmag-alapanyag előállítására. A fő profil az aprómagok; ezen belül a mustár, az olajretek, a facélia, valamint a homokizab és a pohánka az, ami a tavaszi vetésű kultúrák kínálatába tartozik.

 

Facélia
A Lajtamag Kft.-nél többféle vetőmag-alapanyagot állítanak elő, például facéliát

 

Az elmúlt időszak sok változást hozott a vetőmag-előállítók és -feldolgozók számára. A hatósági szemle és vizsgálat mellett elindult az átruházott jogkörű szemlék, mintavételek és vizsgálatok rendszere. Természetesen ehhez megfelelő felkészültségű szakemberek kellenek a vetőmag-termeltetők oldaláról. A rendeletben előírt végzettséggel rendelkező megbízott ellenőrök végezhetik csak a szántóföldi szemléket, és kizárólag a NÉBIH engedélyével rendelkező vetőmagvizsgáló laboratórium végezheti a vetőmagvizsgálatokat. A Lajtamagnál a beszállítás, az előírás szerinti mintavétel és a minőségvizsgálat után korrekt elszámolásra számíthat a termelő.

A Lajtamag Kft. a szójavetőmag-előállításban és -értékesítésben is meghatározó szerepet játszik. Fajtaválasztékunk lefedi a magyarországi érésidőbeli igényeket. A 00 csoport időbeli első képviselője az RGT Stumpa, amely szinte a 000 kategória végére tehető. Sokan választják őszi árpa után másodvetésbe. Fővetésben a 2020-as évben, Hobolon 3,65 t/ha termésátlagot értünk el vele 20 ha átlagában.

Az ES Mentor jól ismert 00-ás fajta, jó beltartalmi paraméterekkel és magas terméspotenciállal. Csányoszrón és Csákánydoroszlóban 3,6 t/ha átlagterméssel takarították be.

A Bettina szintén a 00-ás csoport képviselője. A Lajtamag Kft. legújabb genetikáját képviseli. Kezdeti fejlődése rendkívül gyors. Magas ezermagtömeg és világos köldökszín jellemzi. Szörényben és Héderváron 4 t/ha termésátlaggal termett 30 ha átlagában.

Az Albenga, amely a 0-ás kategória legeleje termésidőben, talán a legstabilabban termő fajtánk. Köldöke sárga, ezért a humán felhasználásra is alkalmas. Az idei évben, 40 ha átlagában, Segesden 4,3 t/ha termésátlaggal és kimagasló beltartalmi értékekkel jött.

 

Szója
A Lajtamag Kft. a szójavetőmag-előállításban és -értékesítésben is meghatározó szerepet játszik

 

Az I-es kategóriát képviseli az RGT Steara, amelyet elsősorban a déli megyékre javasoljuk. Jó álló- és elágazóképessége kiemelendő. Hercegszántón 4,4 t/ha átlaggal termett, 30 ha-on.

Ne feledkezzünk meg a tavaszi kalászosokról sem! Az őszi viszontagságos időszak miatt sok gazda nem tudta elvetni őszi kalászosát, amelynek kiváltása más kultúrával nem egyszerű, hisz felborul a vetésterv, ami évekre befolyásolhatja a gazdálkodást. A Lajtamag két tavaszi sörárpát (Bojos, Salome) kínál, valamint egy tavaszi zabbal (Poseidon) áll a gazdák rendelkezésére.

Fajtáinkról bővebben területi képviselőinktől érdeklődhet.

Kollégáink elérhetőségét a www.lajtamag.hu/elerhetosegeink oldalon találhatja.

 

agrár facélia Lajtamag Kft. mezőgazdaság mustár olajretek pohánka szaporítóanyag tavaszi kalászosok vetőmag
..