fbpx

Jó esély a japán sertéshúsexportra

Írta: Csomor Zsolt - 2019 július 10.

A magyar sertéshús japán szállítási lehetőségeiről tárgyalt Budapesten a japán agrártárca élelmiszerbiztonsági és fogyasztóvédelmi hivatalának főigazgatója, közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (Kkm).

Arai Yutaka a KKM külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosával Budai Gyulával tárgyalt. A megbeszélések fő témája a regionalizáció volt, amelynek lényege, hogy állategészségügyi problémák és járványok esetén csak a fertőzött területről tiltják meg a hús és a hústermékek kiszállítását, nem az egész országból. Magyarország az első uniós tagállam, amely megállapodott Japánnal a regionalizációról, az egyezség azonban még csak a baromfihúsra terjed ki, a sertésre nem, emelték ki a közleményben.

Budai Gyula a közlemény szerint jó esélyt lát a megegyezésre a sertéshúsra vonatkozóan is, köszönhetően annak, hogy a magyar állategészségügyi szabályozás az EU-n belül is a legszigorúbbak egyike. A Magyarországon talált sertéspestises állatok mind vaddisznók voltak, házi sertésben sehol sem mutatták ki a betegséget, olvasható az MTI közleményében.