fbpx

Kajászói földügyek – A gazdatanács törvénytelen birtokviszonyokról beszél, az NFA visszautasítja a vádat

Írta: Szerkesztőség - 2013 április 24.

Kajászó, 2013. április 23., kedd (MTI) – Törvénytelennek tartja a Kajászói Gazdatanács a helyi birtokviszonyokat, ezért levélben szólította fel a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnökét a törvénytelen állapot felszámolására. Az NFA ugyanakkor az MTI megkeresésére jelezte, hogy minden esetben a törvények szerint jár el, így a kajászói földek esetében is.

A kajászói külterületen korábban közbirtokosságba vont, állami tulajdonban lévő földeken a Kajászói Gazdatanács múlt pénteken megkezdte tavaszi munkálatait, amiről levélben tájékoztatta a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnökét is.

Boór Ferenc a Gazdatanácsok Szövetsége titkára a Sebestyén Róbertnek címzett levéllel kapcsolatban elmondta, hogy a 0122/1 és a 0124/1 helyrajzi szám alatt nyilvántartott földek bérleti szerződését továbbra is törvénytelennek tartják.

Jelezte: az őszi szántás óta nem történt kapavágás az érintett területeken, így a gazdák azokat bevetették kukoricával és napraforgóval, mert „a föld műveletlenül nem maradhat”.

 

 

Kajászói földügyek - A gazdatanács törvénytelen birtokviszonyokról beszél, az NFA visszautasítja a vádat

 

A levélben felszólították az NFA elnökét, hogy a törvénytelen állapotot azonnal számolja fel, és mint birtokon belüli gazdálkodókkal a mezőgazdasági támogatások igénylése érdekében május végéig kössön szerződést a Kajászói Gazdatanáccsal vagy annak tagjaival a közbirtokosságba vont területeken.

Közölték azt is, hogy az érintett terület szerintük törvénytelenül szerződött bérlője a törvénytelenségi alapot jelentő 2194 aranykorona értéknek megfelelő mintegy 70 hektáros területet önkényesen kimérve nem műveli.

Az MTI érdeklődésére a földek bérletét húsz évre elnyerő kápolnásnyéki vállalkozó elmondta, a gazdák által műveletlenül talált területre bérleti szerződéssel már nem rendelkezik, miután az NFA és közte született megállapodást még tavaly ősszel módosították.

Ennek értelmében a korábbi 8194 aranykorona értékű földterületből kimértek 2194 aranykorona értékű területet, így ő már csak a törvényben maximált 6000 aranykorona értékű területen rendelkezik érvényes bérleti szerződéssel.

 

Jelezte: az általa bérelt földeken a munkavégzés folyamatos.

Az NFA minden esetben a törvények szerint jár el, így a kajászói földek esetében is – szögezte le a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet az MTI megkeresésére.

Az NFA közleménye jelzi: az 1200 hektár és a 6000 aranykorona összeszámítási szabálynak minden nyertes pályázó eleget tett. Így van ez a kápolnásnyéki nyertes esetében is, aki két pályázaton nyert.

A második birtoktest aranykorona érték szerinti többletterületét az NFA a szabályok szerint leválasztotta.

A területen az NFA 2012. november 1-jétől a törvényesen bejegyzett földhasználó.

Az őszi munkákat saját költségén végeztette el. Az NFA emlékeztet: minden arra alkalmas földet haszonbérleti pályázat útján hasznosít.

Ezért a termőföldet itt is három birtoktestre osztották, amelyen így a jövőben a „Földet a Gazdáknak Program” keretében nyilvános haszonbérleti pályázati eljárás után, magyar földművesek gazdálkodhatnak.

A pályázati eljárás ideje alatt pedig jó gazda módjára a termőföldet megbízási szerződéssel művelésbe adták.

Ennek ellenére a napokban kisebb csoportok ezen a területen önkényesen napraforgót vetettek, ezzel kárt okoztak – jegyzi meg a közlemény.

Az NFA közleménye azt is aláhúzza: minden lehetséges jogi eszközzel fellép a törvénytelen földfoglalókkal szemben. Az NFA a település jegyzőjénél birtokvédelmet kért, és feljelentést tett.

A Kajászón történteket az NFA egy kis érdekcsoport öncélú feszültségkeltésének tartja.

Az NFA visszautasítja a nyomásgyakorlásra tett kísérleteket, és elítéli, ha bárki törvényellenes cselekedetre buzdítja a gazdákat.

Fejér megyében eddig 133 szerződést kötött az NFA mintegy 5695 hektár területre.

 

A területek 77 százalékát természetesek személyek kapták, összesen mintegy 4385 hektárt.

A megyében az eddig megkötött haszonbérleti szerződések átlagos birtokmérete 43 hektár, melynek 70 százaléka 50 hektár alatti, és csupán 7,5 százalék éri el a 100 hektárt.

Országosan 47 000 hektárra hirdetett meg haszonbérleti pályázatot az NFA. Fejér megyében eddig 180-at, 7300 hektárra.

A földhaszonbérleti pályázati rendszer úgy van felépítve, hogy abban spekulálni lehetetlen – olvasható az NFA közleményében.

Az első gazdatanács Kajászón alakult meg tavaly októberben. A gazdák azért hozták létre, mert szerintük az érvényben lévő földtörvényt megszegve nagyobb aranykorona értékű földterületet adott bérbe húsz évre az NFA a község határában egy kápolnásnyéki vállalkozónak. Emellett nehezményezték azt is, hogy a helybeli gazdáknak esélyük sem volt a földbérletre az érintett területeken.

Ezért több tiltakozó akciót is szerveztek. Így például előbb a nyertes pályázó egyik földjén szántottak, majd egy másikon is. A terület feletti rendelkezést a törvényesség helyreállítása érdekében a kajászói gazdák hatáskörébe, úgynevezett közbirtokosságba vonták.

A nyertes pályázó tavaly novemberben birtokvédelmet kért az érintett területekre. A kápolnásnyéki vállalkozó az MTI megkeresésére akkor elmondta: élő szerződéssel rendelkezik, ezért kért a helyi jegyzőnél birtokvédelmet az érintett földterületre. Szerinte a földfoglalóknak lett volna törvényes módja arra, hogy felülvizsgálatot kérjenek.

„Amennyiben hibázott valaki a pályázati eljárás során, akkor azt nemcsak a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) tette, hanem a földhivatal is, amely a törvénytelenség ellenére bejegyzett bérlőként az adott ingatlanokra” – fogalmazott akkor.

 

 

MTI 2013. április 23.