Melyik káliumtrágyát válasszuk a zöldségfélék trágyázásához?

A kálium azok közé a nélkülözhetetlen tápelemek közé tartozik, amelyekből a legtöbbet hasznosítják a mezőgazdasági haszonnövények. Fiziológiai és termesztési szempontból hármas jelentőségű.

– Növeli a termésmennyiséget. A termésnövekedéssel a káliumfelvétel közel egyenes arányban növekszik, ebből adódóan a kiemelkedően magas terméseredmények csak bőséges káliumellátás, azaz nagy kálium-trágyaadagok esetén valósulnak meg.

– Azáltal, hogy fokozza a növény stressztűrő képességét, javítja a termésbiztonságot. Jobb a növények hidegtűrő képessége, a betegségekkel szembeni ellenállósága és fokozott mértékű a szárazságtűrésük is.

Több vonatkozásban is kedvezően hat a termésminőségre. Elősegíti a színanyagok kialakulását (1. kép), fokozza az aroma- és ízanyagok képződését, növeli a termés cukor-, fehérje- és vitamintartalmát. Azáltal, hogy a káliummal jól ellátott növény termésének magasabb a szárazanyag-tartalma és vastagabb a sejtfala, jobban szállítható, tárolható és tovább pulton tartható.

 

Paradicsom
1. kép. A káliumhiány megjelenésének egyik formája a paradicsom zöldtalpasság és zöldfoltosság betegsége

 

Kálium a növényben

A kálium döntő része a fiatal növényi részekben halmozódik fel, ott, ahol az anyagcsere játszódik le, és ott, ahol a sejtosztódás a legintenzívebb. Növényen belüli mozgása jelentős, mivel többnyire ionos formában van jelen a sejtnedvben és a kolloidokon. A növény vegetatív részeiben halmozódik fel, így azoknak a fajoknak az esetében, amelyeknek a gazdasági értelemben vett termése valamilyen vegetatív rész (például: gyökérzöldségfélék, káposztafélék), több szántóföldi növénnyel ellentétben, a betakarítás alkalmával nem jut vissza a talajba, mert jelentős része a terméssel együtt elszállításra kerül.

A növények által hasznosított káliummennyiség függ:
» a növényfajtól,
» a termesztési módtól,
» a tenyészidőtől és nem utolsósorban
» a termésmennyiségtől.

Jelentőségéből adódóan hiánya gyorsan megmutatkozik a növényen, de számos élettani zavar és fejlődési rendellenesség is kiválthatja. A káliumhiányban szenvedő növény hamarább jelzi hervadással a vízhiányt, az oldalhajtások képződése lassúbb.

Tekintettel arra, hogy a növényen belül mozgékony, hiány esetén gyorsan átrendeződik a fiatalabb növényi részekbe (hajtáscsúcsok, fiatal levelek), ennek megfelelően a hiánytünet-szimptómák az alsó, idősebb leveleken mutatkoznak először. A káliumhiányt elsőként az ér közötti szövetek sárgulása jelzi, amely mindig a levélcsúcsnál kezdődik és a levél széle mentén halad a levélnyél irányába. Szemben a nitrogén- vagy a foszforhiánnyal, jellemzően a főerek és a főerek mentén a szövetek élénkzöldek maradnak még akkor is, amikor a vastagabb erek között nagyobb kiterjedésű nekrotikus foltok képződnek (2. kép).

 

Levelek
2/a. kép. Káliumhiány tünete uborkalevélen

 

Káliumhiányos paprika
2/b. kép Káliumhiány tünete paprikanövényen

 

(Egyes növényfajok esetében a káliumhiány-tünet kissé emlékeztet néhány gyomirtó szer okozta színelváltozásra is. Ezektől általában abban különböztethető meg, hogy a káliumhiány klorózisa mindig az alsó leveleken jelenik meg először, szemben a herbicidek okozta kórképpel, amely rendszerint a fiatalabb növényi részeken figyelhető meg.) A káliumtúladagolás elsősorban sókártétel formájában nyilvánul meg, de az is előfordulhat, hogy konkurens ionok – magnézium, kalcium, bór, cink, mangán – hiánytünetét váltja ki (ionantagonizmus).

 

Kálium a talajban

A növény a gyökerén keresztül a talajoldatból veszi fel a káliumot, amit a talaj az agyagásványok felületén elhelyezkedő káliumból folyamatosan pótol. A talajban lejátszódó káliumdinamika következtében az agyagásványok rétegrácsai között elhelyezkedő kálium viszont az ásványok felületén elhelyezkedő káliumionokkal van dinamikus kapcsolatban, amelyek csökkenés esetén a rétegrácsokból pótlódnak. A talajoldat hektárra számítva, jó esetben nem több mint 40–50 kg K2O-t tartalmaz, ami magában az intenzíven termesztett zöldségfélék, de a szántóföldi növények igényét sem képes kielégíteni, annak csupán töredéke. A talajoldat és a növény igénye közötti nagy K-különbséget mesterségesen, ásványi trágyázás útján lehet pótolni.

Az agyagban gazdag talajok több káliumot tartalmaznak, mint a homok. Laza szerkezetű, humuszban szegény homokon további veszteség lehet jelentős csapadék esetén és öntözés hatására.

 

Melyik káliumtrágyát válasszuk?

A trágyafélék kiválasztására érdemes nagyobb figyelmet fordítani; ne csak az ár legyen irányadó! A hatóanyagforma és a káliumhoz kapcsolódó más kísérőanyagok, növényi tápelemek is alapvetően meghatározzák a műtrágya értékét. A megválasztásnál figyelembe kell venni olyan körülményeket is, mint a trágyakijuttatás ideje, a talajba munkálás módja, továbbá fontos szerepe van a környezeti és talajtényezőknek is.

A ható- és a kísérőanyagokat figyelembe véve a káliumtrágyákat három csoportba lehet osztani:
» káliumklorid (KCl) típusúak,
» káliumszulfát (K2SO4) típusúak és
» káliumnitrátok (KNO3).

A szántóföldi termesztésben általánosan használatos káliumtrágya a káliumklorid (KCl), amely kálium mellett klórt is tartalmaz. Hogy előny vagy hátrány a klórtartalom, sokáig nem volt tisztázott. Napjainkra ismertté vált, hogy fontos mikroelem, ozmotikus anyagként szerepet játszik a turgornyomás szabályozásában, továbbá néhány növényi enzim aktivátora is. Ennek ellenére a gyakorlatban inkább káros hatásai miatt esik róla szó, ugyanis nagyobb koncentrációban toxikus hatása van, több kertészeti növény érzékenyen reagál rá. A klór mellett a kálisó műtrágyákban előforduló nátrium jelenthet még veszélyt, bár erről az elemről is bebizonyosodott, hogy egyes kultúrnövények, ha kis mennyiségben is, de igénylik, például a gyökérzöldségek, cukorrépa. A talajoldatban található, negatív töltésű kloridion komplexeket nem képez, de még a talajásványokhoz és a szerves anyagokhoz sem kötődik, ebből adódóan gyorsan mozog a talajban, és a felső rétegből – különösen a humuszban szegény, laza szerkezetű homokból – öntözés és esőzés hatására könnyen kimosódik.

A klór toxikus hatására a zöldségfélék eltérő módon reagálnak, érzékenységük különböző, a környezeti tényezők hatására (pl. fény) változik, továbbá reakciójukat a fajták (fajtatípusok) és a növény fejlettsége is meghatározza (1. táblázat).

 

Táblázat
1. táblázat. Zöldségfélék klórérzékenysége

 

A kertészeti ágazatokban, így a zöldségtermesztés mellett a gyümölcs-, a szőlő- és a dísznövénytermesztésben is a szulfát káliumtrágyákat részesítik előnyben a kloridtartalmúakkal szemben, aminek kettős oka van:
– a kertészeti növények fokozott klórérzékenysége és
– jelentős kénigénye.

A kén növényi szövetekben felhalmozott mennyisége alapján (szárazanyagra számítva 0,2–0,7%) akár a makroelemek közé is sorolható lenne. Legnagyobb koncentrációban a levelekben található, számos élettani folyamatban kulcsszerepet játszik, így az enzimatikus reakciókban, a fehérjeképzésben és egyes vitaminok (pl. B1) kialakulásában. Fontos eleme a zsírsavak szintézisének és alkotórésze több fontos gazdasági növény illóanyagának.

Az intenzív zöldségtermesztésben a kálium-nitrát az egyik legelterjedtebb káliumtrágya. Szilárd formában kiszórva, valamint tápoldatozásra és lombon keresztüli növénytáplálásra is alkalmas. Kísérőanyaga, a nitrogén gyorsan hasznosuló nitrogénforma (nitrát), amely elősegíti más elemek felvételét is (kálium, kalcium és magnézium). A káliumtrágyák közül ez a legmagasabb árfekvésű.

 

Mennyit, mikor és hogyan adjunk?

A zöldségfélék által felvett kálium mennyisége meglehetősen eltérő, vannak fajok, amelyek igénye csekély, mindössze 100–300 kg/ha K2O (pl. borsó bab stb.) és vannak zöldségek (pl. paradicsom, fejes káposzta, görögdinnye), melyek nagyobb termés esetén akár 700–800 kg/ha K2O-t is képesek hasznosítani (2. táblázat).

 

Táblázat
2. táblázat. A szabadföldi zöldségfélék fajlagos káliumigénye és a termés kifejlesztéséhez szükséges káliummennyiség (K2O)

 

Részben a felvett kálium mennyiségéből, részben a tenyészidő hosszából és a termesztési körülményekből adódóan más a trágyák kijuttatásának időzítése és ütemezése, amit tovább módosít a káliműtrágya minősége, ugyanis alap-, indító- és fejtrágyázáskor a műtrágyák növényekre gyakorolt kedvező és kevésbé kedvező (káros) hatásait is figyelembe kell venni. A trágyázás ideje és a trágya megosztása szorosan összefüggő két tényező, nehezen választhatók el egymástól.

Sok az ezekre ható, ezekkel összefüggésbe hozható környezeti és technológiai elem:
» termesztett növényfaj (esetleg -fajta) igénye,
» talaj minősége (humusztartalom, kötöttség, tápanyag-ellátottság stb.),
» gyökeresedés mélysége (oltott és nem oltott palánták, helyrevetés),
» termesztési cél (frissáru, tárolás, konzervipari feldolgozás, magtermesztés),
» esetleges szerves trágyázás,
» a kijuttatandó műtrágya mennyisége,» a kijuttatandó műtrágya minősége,
» a trágyakijuttatás módja (szilárd formában, tápoldatként csepegtetőn keresztül vagy szórófejjel, sorközbe adagolva, teljes felületre kiszórva, talajra vagy növényre juttatva) és
» bedolgozásának módja, mélysége.

A termesztett növényfaj tápanyagfelvételének üteme és a tápanyagok aránya a tenyészidő folyamán változik. „Ideális” esetről akkor beszélhetünk, ha a talajban (gyökérközegben) mindig olyan arányban és mennyiségben állnak rendelkezésére a tápanyagok – így a kálium is -, mint ahogy azt a növény az adott időszakban igényli. Első megközelítésre a tápanyagigény megegyezik a tenyészidővel – a hosszú tenyészidejű növények sok káliumot igényelnek, a rövid tenyészidejűek keveset. Ugyanakkor vannak hosszú tenyészidejű fajok, amelyek lassan fejlesztik zöldtömegüket, és vannak kifejezetten rövid tenyészidejűek, amelyek rövid idő alatt is nagy lombot, biomasszát képesek nevelni (pl. kínai kel), az az rövid idő alatt igényelnek sok káliumot. A káliumot hosszabb ideig, legalább a tenyészidőszak közepéig építik be nagyobb mennyiségben a zöldségfélék, a felvétel üteme és mennyisége fajonként eltérő és változó ideig tartó folyamat.

A talaj minősége – a humusztartalomból és a kötöttségből adódóan – a tápanyagmegkötő képességen keresztül befolyásolja a tápanyagmegosztást és időzítést. Minél kisebb egy talaj adszorpciós kapacitása, annál kisebb adagokkal, gyakrabban kell a veszteségek elkerülése érdekében fejtrágyázni, például nitrogént adni, de ez vonatkozik a káliumra is.

A termelési cél sok zöldségtermesztő által jól ismert módon határozza meg a tápanyagarányokat és a trágyázás idejét. Míg a friss fogyasztású gyökérzöldség esetében kevesebb káliumot használunk, addig a hosszú tenyészidejű fajtáknál a tárolhatóság, a magasabb szárazanyag-tartalom miatt a nitrogénhez viszonyított kálium mennyisége több, és a tenyészidő későbbi szakaszában is kell adni.

A növény igénye alapján tervezett K-műtrágya mennyiségének megosztása a műtrágyák sóstresszhatása és a növények sóérzékenysége miatt egyszerre kiadható adagokhoz kötött. Alaptrágyának a sótűrők (pl. étkezési paprika, uborka, fejes saláta stb.) alá 300 kg/ha hatóanyagnak (K2O) megfelelő műtrágya adható ki, de a sóérzékenyek esetében érdemes az adagot harmadával, 200 kg/ha-ra csökkenteni. Fejtrágya formában sót jobban tűrőknél (pl. káposztafélék) a 150 kg/ha-t, illetve a sóérzékenyeknél a 100 kg/ha-t ne lépje túl az egy-egy alkalommal kiadott kálium mennyisége.

A fejtrágyázás ideje elméletileg köthető naptári időpontokhoz, de sokkal pontosabb, ha technológiai folyamatokhoz (pl. ültetés, levelezés, szedés stb.) vagy fenológiai fázisokhoz (pl. virágzás, terméskötés stb.) kötjük. A paradicsomfélék és kabakos növények esetében a terméskötődés idejét szokás megjelölni az első fejtrágyázási időpontnak. A káposztafélék esetében jelentősebb mértékben a fejesedés kezdetétől növekszik a káliumigény. A vöröshagyma és a gyökérzöldségek esetében a ceruzavastagságú szár elérését, illetve a gyökértermés fejlődésének kezdetét szokás megadni, amit legkésőbb a betakarítást megelőző 5–6 hétig be kell fejezni. A kálium a nitrogénnel és más mikroelemmel is adható együtt.

Vannak fajták, amelyek folyamatosan virágoznak, folyamatosan fejlesztik termésüket, szemben a koncentrált érésű determinált, egyes zöldségfélék esetében csokrosnak nevezett fajtatípusokkal. A két növekedési típusnak eltérő a trágyázási üteme. A determinált növekedésűeknél 1–4 hét, míg a hosszú tenyészidejű fajtáknál (tárolási sárgarépa, ipari káposztafélék) és a folytonos növésűek esetében (pl. támrendszeres paradicsom, támrendszeres uborka, paprika stb.) több hónap is lehet a K-fejtrágyázás időtartama.

 

Dr. Terbe István

Kapcsolódó hírek