fbpx

Kedd estétől földet csak a mezőgazdasági igazgatási szerv árverezhet

Írta: - 2014 április 24.

Kedd estétől földet csak a mezőgazdasági igazgatási szerv árverezhetBudapest, 2014. április 23., szerda (MTI) – Kedd estétől csak a mezőgazdasági igazgatási szerv végezheti el a földárverést, ha annak feltételei március 14. után következtek be vagy már azt megelőzően bekövetkeztek ugyan, de az ingatlan értékesítése még nem történt meg, és a tulajdonjog is csak ilyen árverés alapján jegyezhető be az ingatlan-nyilvántartásba – az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

A jogszabályok kihirdetésénél nagyon ritka, hogy a hatályba lépés napja mellett, azon belül órát is megjelöljön a jogalkotó, ez a kormányrendelet azonban a kihirdetés napján (kedden) 20 órakor lépett hatályba.

A földek árverési szabályait, a tavaly nyáron a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról hozott törvény tartalmazza, azok ugyanakkor csak május elsejétől hatályosak.

A föld árverésének első lépése a törvény szerint, hogy a végrehajtó, a felszámoló illetve a pénzügyi gondnok keresi meg a mezőgazdasági igazgatási szervet, kérve az árverés lefolytatását.

Az árverésen az vehet részt, aki a tulajdonszerzési képességét – az azt megalapozó okiratokkal – igazolja. A mezőgazdasági igazgatási szerv még az árverés előtt megvizsgálja az iratokat.

A mezőgazdasági igazgatási szerv az árverési jegyzőkönyv szerinti teljes vételárat átutalja a végrehajtónak, illetve a felszámolónak.

Ha a mezőgazdasági igazgatási szerv megtagadja az árverési vevő javára a tulajdonszerzés jóváhagyását, vagy pedig az árverés sikertelen, a föld az állam tulajdonába és a Nemzeti Földalapba kerül.

MTI 2014. április 23.