Csaknem 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása. Pályázni az év első felétől lehet majd, a fejlesztésekhez elnyerhető forrás pedig akár a 10 millió forintot is elérheti, 85 százalékos támogatási intenzitás mellett.
Növelni a jövedelemtermelő képességet
Sok vidéki család folytat, vagy kezdett bele az elmúlt években egyfajta jövedelem-kiegészítésként a mezőgazdasági termelésbe: számukra segítség a mezőgazdasági kisüzemek megerősítését célzó, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló, 29,4 milliárd forint keretösszegű új pályázati felhívás meghirdetése. A KAP Stratégiai Terv keretében megvalósuló kezdeményezés célja olyan kisléptékű fejlesztések támogatása, amelyek megvalósulásával nő a legkisebb gazdaságok jövedelemtermő képessége, sőt akár a főállású árutermelő gazdálkodást is reális célként tűzhetik maguk elé. A felhívás lehetőséget biztosít az állattartáshoz, kertészethez, szántóföldi növények tárolásához és a mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó épületek, létesítmények építésére, bővítésére, fejlesztésére, vagy az ezekhez a tevékenységekhez kapcsolódó fontosabb gépek, eszközök beszerzésére.
Segít a NAV STÉ-kalkulátora
A jövőbeni nyertesek például támogatott módon építhetnek tojótyúk-istállót, vásárolhatnak az állatok tartásához és takarmányozásához fontos eszközöket, szerezhetnek be a kertészeti tevékenységhez kapcsolódó kistraktort vagy munkagépet, de lehetőségük van ültetvényt telepíteni vagy éppen a zöldség-gyümölcs feldolgozásából származó élelmiszer előállításához szükséges eszközöket munkába állítani. A felhívás keretében az nyújthat be támogatási kérelmet, akinek már van termelési tevékenysége, de még nem éri el a legkisebb mezőgazdasági termelői üzemméretet. Ez azt jelenti, hogy 5 ezer euró standard termelési értéknél nagyobb, de 10 ezer euró standard termelési értéknél kisebb üzemmel rendelkezik. Növénytermesztéshez kapcsolódó üzemméret-számításnál a tavaszi benyújtási szakaszokban a 2024. évi egységes kérelem adatait veszik figyelembe, míg állattartás esetén a támogatási kérelem benyújtási hónapját megelőző 12 hónap állatállomány-nyilvántartása szerinti állatállomány az üzemméret-számítás alapja. A gazdaság meglévő üzemméretének megállapításához segítséget nyújt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapján működő STÉ-kalkulátor.
A március 5-től benyújtható támogatási kérelem további feltétele, hogy a mezőgazdasági tevékenység a kérelem benyújtásakor legalább 180 nappal megelőzően már létezzen. Fontos, hogy egy megvalósítási helyhez csak egy kérelem kapcsolódhat, egy őstermelő családi gazdasága esetében csak egy tag lehet támogatott.