fbpx

Kitöltési útmutató a méhegészségügyi támogatáshoz

Írta: Csomor Zsolt - 2019 július 23.

A méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára.

A támogatásra 2019-ben az AM 600 millió forintot különített el, amely összesen közel 20 ezer méhész 1,2 millió méhcsaládja számára jelenthet segítséget, amelynek keretében méhcsaládonként 500 forint összegű támogatást igényelhetnek az arra jogosult méhészek.

A támogatási kérelem július 15. és augusztus 31. között elektronikus úton nyújtható be az Államkincstárhoz az erre a célra kialakított elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül. A kérelem a benyújtását követő naptól számított 10 napon belül – de legkésőbb augusztus 31-ig – az elektronikus felületen keresztül módosítható (a Kincstár az utolsó kérelmet bírálja el). Hiányosan benyújtott támogatási kérelem esetén a Kincstár a kérelmezőt hiánypótlásra szólít fel, olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapján.

Mind az AM rendelet, mind a MÁK közlemény is rögzíti, hogy kamarai meghatalmazással a kérelem nem nyújtható be, a kamarai meghatalmazással benyújtott kérelem elutasításra kerül. A NAK ugyanakkor kezdeményezi a rendelet módosítását annak érdekében, hogy a falugazdászok meghatalmazással is részt vehessenek a kérelem elektronikus benyújtásában. A rendelet módosításáig a falugazdászok szóbeli tájékoztatással, a kérelem benyújtására vonatkozó információnyújtással, illetve a saját ügyfélkapuján kérelmet benyújtó ügyfélnek az elektronikus felület használatával kapcsolatos magyarázattal nyújtanak segítséget az azt igénylőknek.

Az új támogatási konstrukció részletei a 29/2019. (VI. 20.) AM rendeletben, valamint a Magyar Államkincstár 31/2019. (VII. 11.) számú közleményében olvashatóak.