fbpx

Könnyítések az erdősültség növeléséért

Írta: Csomor Zsolt - 2019 június 25.

Az Agrárminisztérium a szakma elvárásaihoz igazította a facsemete-minősítés és forgalmazás feltételeit, hogy ezzel is hozzájáruljon az erre az évre tervezett 6000 hektárnyi új erdő telepítéséhez.

Magyarország területének több mint 20 százalékán, összesen mintegy 2 millió hektáron erdő található. A 2016-ban elfogadott Nemzeti Erdőstratégia egyik kiemelt célja, hogy a következő 50 évben hazánk erdőborítottságát 27 százalékra növeljük. Az Agrárminisztérium ezért megkönnyítette az erdészeti szaporítóanyagok termelését és kereskedelmét, amely így amellett, hogy a természetvédelem ügyét szolgálja, a csemetekertekben folyó munkát versenyképesebbé, az értékesítést pedig rugalmasabbá teszi.

A célok érdekében a szaktárca módosította az erdészeti szaporítóanyagok forgalmazására vonatkozó szabályokat. Az erdészeti ágazatot leginkább érintő változásként csökkent a minősítésre kötelezett fafajok száma. E rendelkezéssel az erdészeti szaporítóanyag ágazatban érintett termelők adminisztrációs terhei jelentősen csökkennek. Emellett az erdőgazdálkodási és a természetvédelmi szempontokra figyelemmel továbbra is megmarad az erdészeti szaporítóanyag kötelező hatósági ellenőrzésének a lehetősége.

Az erdészeti szaporítóanyag-termelők versenyképességének növeléséhez hozzájárul, hogy módosultak az erdészei szaporítóanyagok nemzetközi kereskedelmi forgalomba hozatalának szabályai, olvasható az AM Sajtóiroda hírében. A piac által elvárt rugalmasságot az erre vonatkozó rendelet a forgalomba kerülő tételek forgalmazást követő utólagos bejelentésével biztosítja, amely jelentősen segíti az exportlehetőségeket.

A módosítással egységessé vált az erdészeti szaporítóanyag-termelés hatósági ellenőrzése, amellyel a termelők és a hatóság adminisztratív terhei tovább csökkennek.