fbpx

Közép-európai főállatorvos-találkozót tartottak Budapesten

Írta: Szerkesztőség - 2013 október 15.

Budapesten tartották hétfőn a Közép-európai Országos Főállatorvosok 6. találkozóját – tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-t közleményben.

A közép-európai állategészségügyi szolgálatok vezetőinek megbeszélésén Magyarország mellett Ausztria, Csehország, Horvátország, Szlovákia és Románia képviselői vettek részt.

A nemzetközi találkozót Kardeván Endre államtitkár nyitotta meg.

A találkozó fő célja volt az Európai Unió most készülő, átfogó élelmiszerlánc-biztonsági jogszabály-csomagjának megtárgyalása, az azzal kapcsolatos vélemények közelítése, kidolgozása.

Az új rendeletcsomag a tervek szerint olyan horizontális szabályozást hoz létre az állategészségügy területén – jegyzik meg.

 

 

Közép-európai főállatorvos-találkozót tartottak Budapesten

 

A közlemény ismerteti: a találkozón a térség sajátosságait figyelembe vevő álláspont született, amelyet az érdekelt tagországok egységesen képviselhetnek az Európai Bizottság előtt.

A szakmai, regionális esemény alkalom volt arra is, hogy a régión belüli szakmai kapcsolatok erősödhessenek, amelynek köszönhetően egy esetleges élelmiszerlánc-esemény bekövetkeztekor az érintett tagországok állategészségügyi hatóságai hatékonyabban léphetnek fel.

Rendkívül fontos ugyanis, hogy egy járvány kitörésekor a szomszédos országok hatóságai minél gyorsabban megtegyék a megfelelő intézkedéseket a továbbterjedés megakadályozása érdekében – olvasható a tájékoztatásban.

 

MTI 2013. október 14.