fbpx

KSH: tovább csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Írta: - 2014 május 15.

Budapest, 2014. május 14., szerda (MTI) – A növényi termékek 14,7, az élő állatok és állati termékek 1,0 százalékkal voltak olcsóbbak, így a mezőgazdasági termelői árak márciusban 10,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A mezőgazdasági árak alakulása Magyarországon, 2013. I. negyedév/2014. I. negyedév Szöveg: A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen; mezőgazdasági ráfordítások; agrárolló

A mezőgazdasági termelői árak éves összevetésű csökkenése a tavalyi év második felétől tart.

Márciusban a gabonafélék termelői ára 20,2, az ipari növényeké 18,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, ezen belül az olajos növényeké 21,4 százalékkal esett vissza. A zöldségek, a gyümölcsök és a burgonya ára viszont rendre 2,7, 1,8, illetve 5,2 százalékkal emelkedett az előző év márciusi árhoz mérten.

A vágóállatok termelői árszintje az év harmadik hónapjában 5,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A vágósertés termelői ára 3,5, a vágómarháé 5,1 százalékkal mérséklődött. A baromfi ára összességében 6,7 százalékkal maradt el az előző év márciusától.

Az állati termékek ára 8,4 százalékkal volt magasabb márciusban az előző év azonos időszakához képest. A tojás ára 17,5 százalékkal csökkent, a tej termelői ára viszont 16,3 százalékkal nőtt.

Az első negyedévben átlagosan 11,6 százalékkal voltak olcsóbbak a mezőgazdasági termékek, a növényfélék ára 17,1, az élő állatok és állati termékek ára 0,3 százalékkal csökkent.

Az élőállat és állati termékek főcsoportjai közül csak a tej ára emelkedett, 16,8 százalékkal, miközben a legnagyobb súlyú vágósertés és vágóbaromfi ára csökkent 2, illetve 6,8 százalékkal. A gabonafélék ára 22,9 százalékkal volt alacsonyabb, mint a múlt év első negyedévében.

Január-márciusban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az előző év azonos időszakához viszonyítva 5,0 százalékkal voltak alacsonyabbak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 5,9 százalékos csökkenéséből, és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 0,8 százalékos növekedéséből tevődött össze.

A folyó termelőfelhasználáson belül a takarmányárak csökkenése volt a meghatározó. A 2013 első negyedévi 27,1 százalékos növekedést követően az árak ez év január-márciusában 16,9 százalékkal voltak alacsonyabbak. Ezen belül az egyszerű takarmányoké nagyobb, 20,4 százalékos, a keveréktakarmányoké kisebb, 14,0 százalékos mértékben csökkent.

A műtrágyák ára 2014 első negyedévében 8,0 százalékkal volt alacsonyabb, amit az egyszerű műtrágyák 6,5, és az összetett műtrágyák 11,4 százalékos visszaesése határozott meg.

A mezőgazdasági felhasználású energia ára átlagosan 3,3 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól, ezen belül az üzemanyagok ára 2,0, míg a fűtőanyagoké 6,3 százalékkal csökkent.

A növényvédő szerek és az állatgyógyászati készítmények árai kismértékben növekedtek: az előbbinél 1,1, az utóbbinál 1,4 százalékkal voltak magasabbak az árak ebben az időszakban, mint egy évvel ezelőtt.

A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások ára 0,6 százalékkal volt alacsonyabb, miközben az épületberuházásoké 2,5 százalékkal emelkedett.

A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2014. január-márciusban 93,1 százalék, azaz 2013 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben csökkentek, mint a ráfordítási árak – közölte a KSH.

MTI 2014. május 14.