Még mindig vannak elvihető milliárdok!

Borítókép

A még nyitott pályázatokra most is jelentkezhetnek a gazdák-gazdaságok.

A magyar gazdaság jól teljesít, ebben a mezőgazdaságnak és az élelmiszer-gazdaságnak is nagy szerepe van, a sikeres gazdasági növekedéshez fejlesztésük elengedhetetlen – mondta pénteken Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Kecskeméten, a XX. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórumon. A mintegy 1300 milliárd forintos keretösszegű Vidékfejlesztési program aktualitásairól szóló előadásában elmondta: a meghirdetett 74 pályázatból 64-et már lezártak, és idén ősszel, valamint jövőre lesznek még új pályázatok.

Az államtitkár arra is figyelmeztetett, hogy vannak még nyitott pályázatok, amelyekre most is lehet jelentkezni. Ezek között említette, hogy több mint nyolcmilliárd forintot különítettek el tanyavillamosításra, vízellátásra, szennyvízkezelésre. Lehet pályázni öntözésfejlesztésre is, továbbá rövid ellátási láncok, együttműködési lehetőségek kialakítására, borszőlőültetvények telepítésére is. Az idén ősszel, illetve jövőre megnyitni tervezett pályázatokról szólva megemlítette a minőségi rendszerekhez való csatlakozás támogatását, továbbá hogy idén ősszel tervezik a termelői csoportok támogatását újra meghirdetni.

Tartalom közti banner a cikk végére
no