fbpx

Megválasztották a borászok borászát!

Írta: Szerkesztőség - 2015 május 04.
SAJTÓKÖZLEMÉNY 

BORÁSZOK BORÁSZA

DR. BUSSAY LÁSZLÓ

BORÁSZOK BARÁTJA

ALKONYI LÁSZLÓ

Hogyan is állt össze a Borászok Borásza és Borászok Barátja jelöltlista?

A Borászok Borászai egyenként megalkották a saját „ötvenes” listájukat az általuk javasolt nevekkel, amelyet felkérésre elküldtek a díjat felügyelő Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumához. A beérkezett listákat a kuratórium összegezte, majd a jelölőtestületet alkotó Borászok Borászai egy kibővített kuratóriumi ülés keretében, közös megegyezéssel véglegesítették az 50 jelölt nevét.
Ahogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján számítani lehetett rá, a listában igen erős helyet foglalnak el a tokaj-hegyaljai és villányi borászok. A szekszárdiak mellé pedig felzárkózott az Egri borvidék, ők ketten 5-5 jelölttel képviselik magukat a 2015-ös megmérettetésben.

Kétkörös szavazás

Az 50 jelölt 2014. december 12-én értesült arról, hogy felkerült a 2015-ös listára. Minden jelöltnek egy szavazata van. A jelöltek az eddigi gyakorlatnak megfelelően kétkörös szavazással, egyszerű többséggel választották meg a győztest. Az első kör után a legtöbb szavazatot kapott 5 jelölt közül hozta meg a végső döntést az 50 jelölt, szintén egy-egy szavazatával. Ők voltak a döntősök:

Borászok Barátja különdíj

A kibővített kuratóriumi ülésen egyúttal minden Borászok Borásza 1 főt jelölt a Borászok Barátja díjra. A 2012-ben elindított díjat olyan civil személyiség kapja, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviselte a magyar bor érdekeit és nagyban segítette a magyar borászok munkáját.
A Borászok Borászainak jelöltjei közül a Borászok Borásza aktuális 50 jelöltje választotta ki a győztest.
Mindenkinek egy szavazata volt, egyszerű többség döntött.
A jelöltek
Alább közöljük a 2015-ös BORÁSZOK BORÁSZA és BORÁSZOK BARÁTJA jelöltlistákat.
A Borászok Borásza 2015-ös jelöltjei voltak

1 Árvay János – Árvay Pincészet Tokaj-Hegyaljai borvidék
2 Áts Károly – Tokaj Kereskedőház Tokaj-Hegyaljai borvidék
3 Bacsó András – Tokaj Oremus Szőlőbirtok és Pincészet Tokaj-Hegyaljai borvidék
4 Balassa István – Balassa Bor Kft. Tokaj-Hegyaljai borvidék
5 Balla Géza – Balla Géza Pincészet Ménesi Borvidék
6 Bárdos Sarolta – Tokaj Nobilis Szőlőbirtok Tokaj-Hegyaljai borvidék
7 Barta Károly – Barta Pince Tokaj-Hegyaljai borvidék
8 Bock József – Bock Pincészet Villányi borvidék
9 Bodó Judit – Bott Pince Tokaj-Hegyaljai borvidék
10 Bolyki János – Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok Egri borvidék
11 Bott Frigyes – Bott Frigyes Borászat Garam-mente borvidék
12 Bukolyi Marcell – Bukolyi Családi Birtok Egri borvidék
13 Bussay László – Bussay Pince Zalai borvidék
14 Dúzsi Tamás – Dúzsi Tamás és Családja Pincészete Szekszárdi borvidék
15 Eszterbauer János – Eszterbauer borászat Szekszárdi borvidék
16 Figula Mihály – Figula Wines Balatonfüred-Csopaki borvidék
17 Gál Tibor ifj. – Gál Tibor Pincészet Egri borvidék
18 Gere Attila – Gere Attila Pincészete Villányi borvidék
19 Heimann Zoltán – Heimann Családi Birtok Szekszárdi borvidék
20 Homonna Attila – Homonna Pincészet Tokaj-Hegyaljai borvidék
21 Horváth „Ráspi” József – Ráspi Étterem és Borászat Soproni borvidék
22 Ipacs Szabó István – Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet Villányi borvidék
23 Jásdi István – Jásdi Pince Balatonfüred-Csopaki borvidék
24 Karner Gábor – Karner Gábor Kézműves Borászat Mátrai borvidék
25 Kiss Gábor – Kiss Gábor Szőlőbirtoka és Pincészete Villányi borvidék
26 Konyári János – Konyári Pincészet Balatonboglári borvidék
27 Kovács Tibor dr. – Tokaj Hétszőlő Tokaj-Hegyaljai borvidék
28 Laposa Bence – Laposa Pincészet Badacsonyi borvidék
29 Latorczai László – Sauska Pincészet Villányi borvidék
30 Légli Géza – Kislaki Bormanufaktúra Balatonboglári borvidék
31 Liptai Zsolt – Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pannonhalmi borvidék
32 Losonci Bálint – Losonci Pince Mátrai borvidék
33 Luka Enikő – Luka Pincészet Soproni borvidék
34 Malatinszky Csaba – Malatinszky Kúria Villányi borvidék
35 Mauer Oszkár – Maurer Pincészet Szerémi borvidék
36 Mérész Sándor – Etyeki Kúria Etyek-Budai borvidék
37 Mészáros László – Disznókő Tokaj-Hegyaljai borvidék
38 Molnár Péter – Patricius Borház Tokaj-Hegyaljai borvidék
39 Németh Attila Gábor – N.A.G. Kézműves Szőlőbirtok és Borászat Mátrai borvidék
40 Szászi Endre – Szászi Pince Badacsonyi borvidék
41 Szecskő Tamás – Szecskő Pince Mátrai borvidék
42 Szepsy István ifj. – Szent Tamás Pincészet Tokaj-Hegyaljai borvidék
43 Takács Lajos – Hollóvár Pincészet Somlói borvidék
44 Takler Ferenc – Takler Pince Szekszárdi borvidék
45 Tarnóczi Zoltán – Orsolya Pince Egri borvidék
46 Thummerer Vilmos – Thummerer Pince Egri borvidék
47 Tiffán Ede – Tiffán Ede és Zsolt Pincészete Villányi borvidék
48 Vida Péter – Vida Családi Borbirtok Szekszárdi borvidék
49 Weninger Franz – Weninger Pincészet Soproni borvidék
50 Wille-Baumkauff Márta – Pendits Pincészet Tokaj-Hegyaljai borvidék

A BORÁSZOK BARÁTJA 2015-ÖS JELÖLTJEI VOLTAK

  1. Alkonyi László: Agrármérnök, borszakíró. Főszerkesztője és alapítója volt a Borbarát Magazinnak. Tokaj – A szabadság bora -, Micheal Broadbent, angol boríró szerint a világ valaha írt 10 legjobb borkönyvének egyike.
  2. Ambrus Lajos: József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, a Food&Wine kiváló vendégszerzője.
  3. Bányai Gábor Botond: A Borigo Magazin kiadóigazgatója és főszerkesztője, a Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumának volt tagja.