fbpx

Mérlegek az állattartásban

Írta: Szerkesztőség - 2013 május 08.

A baromfi ágazatban a silómérlegeknek van fontos szerepük. A takarmányt érdemes mérni a rak-tárkészlet figyelése céljából, így az folyamatosan nyomon követhető. Konkrét információ áll a gazdálkodó rendelkezésére nem pedig becslés alapú, így jobban megtervezhető a takarmányok utánrendelése.

Ezáltal az is elkerülhető, hogy egy takarmányból hiány alakuljon ki vagy az, hogy többet rendeljenek, mint amennyire szükség van. A silómérlegekkel akár a takarmány kiadagolása is megvalósítható.

 

 

Mérlegek az állattartásban

 

A legtöbb esetben lehetőség van arra, hogy egy már meglévő silót utólag ellássanak mérleggel.

Ehhez a siló lábai alá kell beépíteni mérőcellákat és ezeket csatlakoztatni egy, az elvárt feladatnak megfelelő tudású mérlegműszerrel.

Pontos mérés csak úgy érhető el, ha a siló mindegyik lába alatt mérőcella van.

A legegyszerűbb silómérlegek kijelzik a silóban lévő aktuális takarmány mennyiségét.

De vannak olyanok, melyek rendelkeznek kettő vagy több programozható relé vezérlő kimenettel, melyekkel a siló maximális telített és a teljesen üres állapotát tudja jelezni, esetlegesen a kihordó csigát, futószalagot tudnak kezelni.

A nagyobb tudású mérleg egyszerre több silót is tudnak kezelni és csatlakoztathatóak számítógéphez, így akár egy helyről lehet megfigyelni, monitorozni, irányítani több mérleget valós időben.

 

 

Mérlegek az állattartásban

 

A sertés ágazatban a takarmányozáshoz használt silómérlegeknek és a takarmánykeverő mérlegek van fontos szerepük.

Itt szintén fontos a raktárkészlet figyelése, de a megfelelő takarmány keverékek előállítása is fontos.

A fixen telepített takarmány keverőknél a keverő alá építenek mérőcellákat.

A mérlegműszer a relé vezérlő kimeneteken keresztül tudja irányítani a különböző silókhoz tartozó be-hordó csigákat.

Ezek a mérlegműszerek saját adatbázis kezelésére alkalmasak, programozni lehet a recepteket, a kimeneteket és a megkevert takarmány kiadagolás is megoldható velük.

Szintén csatlakoztathatóak számítógéphez. A kapcsolat igénytől és adottságoktól függően lehet: RS232 port, RS485 port, USB port, Ethernet, WiFi, vagy rádiófrekvenciás.

A számítógépes kapcsolattal leegyszerűsödik a programozás és a kezelés, de a mérlegműszerek önállóan is képesek ellátni a feladatukat. Általában a mérlegműszeren kiválasztható, hogy a recepten belül az egyes összetevők bemérése automatikus, vagy manuálisan történjen.

Természetesen olyan keverőt meg lehet építeni, ahol csak egyszerű súly kijelzés van, ebben az esetben a takarmány keverék pontos összetétele nagyobbrészt a kezelőn múlik.

Míg egy programozható mérlegműszer esetében a kezelőnek, manuális adagolás esetében, a műszer adja az utasítást és kijelzi az adagolandó mennyiséget, automatikus adagolás esetében pedig mindent a műszer vezérel a beírt programnak és beállításoknak megfelelően.

Az adagoló mérlegeknél lehetőség van manuális vagy automatikus utánhullás kompenzációra.

Ez azt jelenti, hogy a beadagolandó mennyiségből kivonja az adagoló csiga leállításakor utánhulló takarmány mennyiségét.

 

 

Mérlegek az állattartásban

 

A szarvasmarha ágazatban a legfontosabb mérleg a takarmányozáshoz kapcsolódik .

Csakúgy, mint a többi ágazatban, viszont a tejtermelés esetében kiemelten fontos a folyamatos és precíz takarmányozás a megfelelő minőségű és mennyiségű tej előállításához.

Ezen a területen a takarmánykeverő és kiosztó kocsikon elhelyezett mérlegeknek van nagy szerepe.

Ezek között létezik vontatott és önjáró. Mivel ez a terület érzékeny a takarmányozásra, rendkívül fontos a mérlegek megbízhatósága és a szerviz háttere, hiszen nem mindegy, hogy egy esetleges meghibásodás esetén csak kb. 24 óráig kell nélkülözni a mérleget vagy napokig.

A mérlegműszerei között megtalálhatóak az egyszerűek és a nagy tudásúak egyaránt.

Sokan nem tudják, de lehetőség van arra, hogy hegy mérleggel ellátott takarmány keverő kiosztó kocsit utólag modernizáljanak.

Az egyszerűbb mérlegműszerekbe be lehet programozni néhány receptet, receptenként néhány összetevőt.

Létezik olyan, amely csak összetevő sorszámot jelez ki, de akad olyan is, amely már ki-jelző az összetevő nevét is.

Általában szirénával jelzi a műszer, ha az adott összetevőből be lett adagolva a szükséges mennyiség, esetlegesen előriasztást is tud, ezáltal elkerülhető a véletlen túl adagolás.

A recept programozáskor általában az egy állatra eső összetevő súlyát kell megadni összetevőnként, majd az állatok számát.

Ez által határozza meg a műszer, hogy mennyit kell az egyes összetevőkből összesen beadagolni.

Már az egyszerűbb mérlegműszereknél is van lehetőség arra, hogy a megkevert takarmányt állatszámnak megfelelően, több részletben legyen kiürítve.

A komolyabb mérlegműszerek már USB pendrive adathordozó segítségével számítógépről lehet programozni a gyártó által adott programmal.

 

Ezen műszerekbe már több receptet lehet programozni és több összetevőt tudnak kezelni.

A grafikus kijelzővel rendelkező mérlegműszerek egyszerűbben kezelhetőek, könnyen áttekinthetőek és több információt tudnak adni egyszerre a kezelőnek, mint a LED kijelzővel ellátottak.

A számítógépen tárolhatóak, visszaellenőrizhetőek az egyes elvégzett be-töltési és kiürítési műveletek adatai, mint például az egyes beadagolt összetevők mennyiségei, a keverés időtartama.

Egyszerűen programozhatóak a receptek, és raktárkészlet kezelésre is alkalmasak.

A legmodernebb mérlegműszerek esetében már tudják mindazt, amit az előbb említett mérlegek, de a recept programozásakor, nem csak az egy állatra eső összetevő súlyát megadva lehet programozni, hanem szárazanyag tartalom és energia tartalom alapján is.

Ezáltal még precízebbé téve a takarmányozást.

Összetevőnként lehet meghatározni az előriasztási szintet és a következő összetevőre való lépés módját, mely lehet automatikus vagy manuális.

Magyarországon nincs elterjedve, de létezik olyan automata borjú etetők, mely a borjúkat transzponderes azonosítással felismerve automatikusan nyomon követi a borjú étkezését és csak a beállított maximális fejadagot adja ki.

A tejtermelésnél fontos mérleg a tejhűtő tartály alá szeret mérleg, mely képes kijelezni a tartályban lévő tej mennyiségét literben és kilogrammban is.

A műszer alapvetően a tej súlyát méri és egy beállítható váltószám segítségével számolja ki a tej literben kifejezett mennyiségét. A kilogrammban történő mérés előnye az, hogy a tej hőmérsékletére nem érzékeny.

 

 

Mérlegek az állattartásban

 

Mindegyik ágazatban fontos még az állatmérleg.

Ezen mérlegekkel szemben általában annyi az elvárás, hogy strapabíróak legyenek és elegendő, ha kijelzik az állat súlyát.

Akadnak még régi mechanikus mérlegek is, de a modernebbek digitális mérlegek a mért súlyt hozzá tudják rendelni egy konkrét állathoz is.

A régi mechanikus mérlegeknél megoldható a digitális mérleggé való alakítás.

 

Mérlegek az állattartásban

 

 

Mindegyik mezőgazdasági mérleg esetében fontos a megbízhatóság, a strapabíró kialakítás.

Nem csak a környezeti hatásokkal szemben kell védelmet biztosítania a műszerháznak, hanem a munka közben bekövetkezhető véletlen fizikai behatásokkal szemben is.

Az elektronikának védelemmel kell rendelkeznie a kábel szakadáskor keletkező rövidzárlatokkal szemben és az esetleges fordított polaritású bekötésekkel szemben is.

 

Pentagruppo.hu