Ha valami biztos volt az elmúlt évtizedekben, az a magyar búza értékesíthetősége volt. Az utóbbi években azonban sorra kiszorulunk régi piacainkról, aminek ráadásul nem (csak) külső, hanem döntően belső okai vannak. Ha nem sikerül közös erőfeszítéssel megtartani a versenyképességet, évente 2-3 tonna búza marad a gazdák nyakán, ami beláthatatlan következményekkel járna.
A globális gabonatermés idén rekordot döntött, elérve az 5,3 milliárd tonnát, ám a növekvő népesség miatt a világpiacon továbbra is feszes az egyensúly. Ezzel együtt inkább túltermelés jellemzi a kibocsátás és felhasználás mérlegét, így a magyar exportőrök számára is fontos a versenyképes típusú, minőségű és mennyiségi alapanyag előállítása. Bár a tavalyi eredmény nem volt rossz, a hazai búzatermesztés helyzete korántsem biztató.
(Fotó: Horizont Média/archív)
Nő a hazai felhasználás
A kalászosok hazai képe vegyes. Az országos búzaátlag tavaly 5,6 tonna volt hektáronként. Ez is jócskán a genetikai potenciálok alatt van, ráadásul ezt sem sikerült a legtöbb helyen elérni: a területi különbségek jelentősek. Baranyában jó, 7 tonna feletti hozamok születtek, míg Békésben alig 4 tonna körül alakult az átlag. A tavaszi aszály és a nyári hőhullám visszafogta a termést, ugyanakkor a minőség javult: több térségben 70 százalék körüli arányban malmi minőséget adva. Ez pont jókor jött a belföldi felhasználási szerkezet átalakulása miatt. A kukorica vetésterülete ugyanis az elmúlt években jelentősen visszaesett: a korábbi 1,2 millió hektárról mintegy 800 ezer hektárra zsugorodott. És nemcsak kevesebb termett, de nagy mennyiségben rossz minőségű is.
A toxinfertőzések miatt a takarmányipar részben búzára állt át, így jelenleg már több búzát használ fel takarmánycélra, mint amennyit a malomipar őröl meg. Ez ma már megközelíti a 1,5 millió tonnát, ami új helyzetet teremt a takarmányipar számára is. A kukorica szűkülő volumene miatt a búza egyre inkább már nemcsak élelmiszer-, hanem egyre inkább takarmánynövényként is meghatározó.
Sorra veszítjük el exportpiacainkat
Az exportpiacon ugyanakkor romlott-romlik a magyar búza pozíciója. Ez nagyon keserves trend, ugyanis a búza – persze, elsősorban a prémium minőségű – az elmúlt évtizedekben a magyar mezőgazdaság biztos exporttermékének számított. A Fekete-tengeri térség, sőt, már német export is egyre inkább kiszorítja a magyar árut az európai piacokról. Az orosz, kazah, ukrán termény azokat a mediterrán és észak-afrikai piacokat „lövi be”, ahová korábban a magyar termény ment. Az olasz relációban például erősödött a verseny, és a német exportőrök is megelőzték a magyar szállítókat. Itt hatalmas, évente 2-4 millió tonnás mennyiségről van szó. Ha ez a belföldi piacon marad, annak súlyos következménye volna a búzatermesztők felé.
Mindeközben egy évtizedek óta nem látott helyzet alakul ki: a belföldi ár magasabb az exportárnál. Míg korábban az export húzta felfelé a hazai árakat, most inkább lefelé hat a nemzetközi verseny. A termelők egy része ezért kivár, jobb árban bízva. Lakatos Zoltán, a Gabona Szövetség, Gabona Feldolgozó Tagozatának elnöke szerint ez nem jó taktika: de az ártrend csökkenő, ami tovább szűkíti a jövedelmezőséget.
Kanada sem visz piacra 150-féle búzát, mint mi…
A versenyképesség egyik legnagyobb akadálya – az öntözés alacsony elterjedtsége mellett – a rendkívül széttagolt fajtaszerkezet. Magyarországon mintegy 150 búzafajta van termesztésben, miközben olyan exportőr országokban, mint Kanada, mindössze néhány, hatóságilag támogatott, egységes minőséget adó fajta dominál. Ezzel Kanada (durummal együtt) csaknem 20 százalékot képvisel a globális exportból. A túlzott fajtaszám itthon megnehezíti a homogén, nagy tételű árualap kialakítását. Márpedig a felvásárlók nem arra kíváncsiak, hányféle – akár jó minőségű – búzája van egy exportőrnek, hanem nagy volumenű, egységes paraméterű, stabil minőséget szeretnek vásárolni. Lakatos Zoltán úgy véli, ha 6–8, jól pozicionált hazai fajta adná a termelés gerincét, könnyebb lenne nagy volumenben, azonos minőségben szállítani, ami javítaná a magyar búzaexport alkupozícióját.
A probléma ugyanakkor nemcsak genetikai, hanem szerkezeti is. A hazai gazdaságok döntően közepes méretűek, a termelés sokszor széttagolt táblákon zajlik. Bár a géppark korszerű, a kis parcellák és az egyéni értékesítés korlátozza a hatékonyságot. A termelői összefogás – akár integrációk, akár közös értékesítési struktúrák formájában – ma is nehezen elfogadott, részben a történelmi beidegződések miatt. Pedig Nyugat-Európában a szövetkezeti vagy együttműködésen alapuló modell az általános, és ez teszi lehetővé a nagy, egységes exporttételek kialakítását.
Agrárágazat Tudástár: exportárualap-homogenitás – Az exportpiacok nagy, egységes minőségű búzatételeket kérnek, stabil paraméterekkel (pl. fehérje, esésszám). Ha sok fajta és sokféle minőség keveredik, nehéz homogén árualapot képezni, romlik az alkupozíció és könnyebben kiszorít a szervezettebb konkurencia.
