Corteva – Értéket szállítunk a gazdáknak

A Corteva globális és helyi szintű éves teljesítményének összefoglalóját a társaság vezetői az online megrendezett Média Klub keretében ismertették.

 

Az idei év első kilenc hónapjáról

Jean-Philippe Riffat, a Közép-európai Kereskedelmi Egység vezetője értékelése szerint a globális szintű nettó árbevételük 1%-kal nőtt az előző év hasonló időszakához képest, az organikus árbevétel pedig 6%-kal. A működési EBITDA az első 9 hónapban 1,85 milliárd dollár volt, ami 5%-os növekedést jelent a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A Közép-európai Üzleti Egység, ide tartozik hazánk is, 8%-os növekedést ért el. Magyarország a vetőmagüzletág erős organikus növekedésével járult hozzá ehhez a sikerhez (a 10% feletti emelkedés fő forrása a napraforgóvetőmagüzletág piaci részesedésének növekedése volt).

 

napraforgó

 

A víz és a nitrogén felhasználásának javítása

Borsos László, a Corteva cégcsoport magyarországi ügyvezetője elmondta: „Célunk, hogy olyan termékeket kínáljunk a gazdálkodók számára, amelyek védik és javítják életminőségüket, ugyanakkor segítenek a 20%-kal magasabb terméshozam elérésében, miközben az üvegházhatású gázok kibocsátását 20%-kal csökkentik. Miként érhetjük ezt el? Például javíthatunk a vízfelhasználás hatékonyságán a Pioneer® márka Optimum® AQUAmax® kukoricahibrid használatával.”

A magyarországi vezető megemlítette még az N-Lock™ nitrogénstabilizátort, amelynek segítségével a felvehető nitrogén hosszabb ideig a gyökérzónában marad, ez biztosítja a hatékony felhasználást. Ennek eredményeként magasabb a terméshozam, ugyanakkor csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása.

 

Parlagfű ellen Viballa

Borsos László a parlagfű elleni védelem innovatív eszközének sikeréről is beszámolt. Magyarországon a gazdálkodó köteles a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot folyamatosan fenntartani. A Corteva új gyomirtó szere, az Arylex™ hatóanyagú Viballa™ megkapta a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal engedélyét szükséghelyzeti felhasználásra napraforgóban, célirányosan a parlagfűelleni védekezésre. A terméket 1 400 termelő próbálta ki közel 40 000 hektáron. A termék jelenleg engedélyeztetés alatt áll, alkalmazása 2021-re prognosztizálható.

 

A Corteva egyik legnagyobb üzeme

Az 1996-ban zöldmezős beruházással, 16,5 millió dollár befektetéssel alapított szarvasi vetőmagüzem technikai adottságait tekintve a cég legmodernebb egysége Európában. 2020-ban közel 14 000 hektáron állított elő Pioneer® hibridkukoricavetőmagot. Emellett a Pioneer® napraforgó-vetőmag előállítása is jelentős. A vetőmagüzemből kikerülő kiváló minőségű vetőmag 70–75%-át Európa országaiba exportálják, 25–30-%-a pedig a hazai piacon kerül felhasználásra.

 

kukorica

 

Innováció a növénynemesítésben és növényvédelemben

A Corteva kukoricanemesítési projekt egyik fő célkitűzése a stabilan csúcstermésre képes FAO 300–400 kukoricahibridek nemesítése, melyek a helyi termesztési körülményekhez igazítva jobb toleranciával rendelkeznek az aszállyal, a hőségstresszel, valamint a fuzáriumos csőpenésszel szemben.

A Corteva növényvédelmi portfóliójának kiemelkedő hatékonyságú készítménye az Arylex™ hatóanyagú Quelex™ gyomirtó szer, amely még a legellenállóbb kétszikű gyomnövények ellen is hatásos kalászosokban. A termény számára biztonságos, és fenntartható módon őrzi meg a termőterület egészségét. A Korvetto® pedig egy termésbiztonságot is garantáló, új, szelektív, posztemergens tavaszi gyomirtó szer számos kétszikű gyomnövény ellen az őszi káposztarepcében.

A Corteva az innovatív termékein túl számos kezdeményezést indít, szakmai támogatást nyújt a termelőknek, képzéseket tart az új technológiákról és termékekről, a vetőmagok kezelésének módjairól.

 

Barna Ferenc

 

 

 

agrár corteva eredmény fenntarthatóság hibrid kukorica mezőgazdaság napraforgó növényvédelem parlagfű teljesítmény
..