A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2025-ben a napraforgó termőterülete az egy évvel korábbihoz képest közel 100 ezer hektárral nőtt, így mintegy 675 ezer hektáron termesztették. Ezzel továbbra is a legnagyobb területen vetett és legfontosabb olajnövényünk maradt, amely meghatározó szerepet tölt be a hazai növényolaj-termelésben.
A csapadékos tél remélhetőleg kellően feltöltötte a talaj mélyebb rétegeit nedvességgel, ami kiváló alapot biztosít a 2026-os szezonnak. Ez a felhalmozott vízkészlet óriási előnyt jelent a napraforgó számára a vegetációs időszak elején, hiszen elősegíti az erőteljesebb és mélyebbre hatoló kezdeti gyökérfejlődést. Amennyiben a tavasz folyamán nem tapasztalunk extrém szárazságot, a növények stresszmentesen fejlődhetnek, és zavartalanul felkészülhetnek a későbbi, fokozott vízigényű életszakaszokra. Egy megfelelő csapadékeloszlású tavasz esetén tehát ezek a téli tartalékok nagymértékben hozzájárulhatnak a magasabb és biztosabb terméshozamok eléréséhez.
A Kárpát-medence éghajlata napjainkban is ideális a napraforgó számára, hiszen ezen a mérsékelt égövi területen bőségesen rendelkezésre áll a fejlődéshez szükséges fény és meleg. A kiemelkedő terméseredményekhez azonban elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és eloszlású csapadék. Bár a fiatal növények vízigénye kezdetben alacsony, a tányérkezdemények kialakulásától egészen a virágzás kezdetéig ez 40–45%-kal megnő. Később, a kaszatokban zajló olajképződés idején a növény vízszükséglete ismét csökken.
Még ha az időjárás és a csapadék éves eloszlása kedvezően is alakul a napraforgó fejlődése szempontjából, ez sajnos nem csökkenti a kártevők nyomását. A legjelentősebb polifág (több gazdanövényes) kártevők, mint a gyapottok-bagolylepke és a kétfoltos takácsatka sokszor már az észlelési küszöb alatt is komoly károkat okoznak, amit az elmúlt években – így 2025-ben is – számos gazdálkodó megtapasztalhatott.
A veszély már a csírázás előtt megjelenik: a talajlakó kártevők a földbe vetett kaszatokat és a csíranövényeket egyaránt károsítják. Ha a rovarok átrágják vagy elpusztítják a gyökérkezdeményeket, a növény életképtelenné válik. Az egészséges, sértetlen gyökérzet – amely a növény stabilitását, valamint a víz és az ásványi anyagok felvételét biztosítja – és az ép lombozat megóvása alapvető fontosságú. A vetés során a helyes gépbeállítás (1. kép) is kritikus tényező, hiszen a megfelelő térállás biztosítja a növények optimális fejlődését, ami sokat segít a károsítók által okozott veszteségek kompenzálásában.
A gyökér- és levélkezdeményeket pusztító polifág rovarok elleni védekezést már jóval a vetés előtt, a talaj-előkészítés fázisában meg kell kezdeni. Ennek elengedhetetlen része a talajban élő ízeltlábúak előzetes felmérése és monitorozása. Számos kártevő lárvája él a földben: a pajorok (cserebogarak lárvái) (2. kép), a drótférgek (pattanóbogarak lárvái) (3. kép) és az áldrótférgek (alkony- és gyászbogarak lárvái) a gyökerek és a szik alatti szár megrágásával jelentős mennyiségű csíranövényt képesek elpusztítani.
Talajlakó és fiatalkori kártevők a napraforgóban
Drótféreg, pajor, áldrótféreg: a foltok oka
Ezeknek a kártevőknek a lárvái rendkívül rövid idő alatt képesek jelentős mennyiségű csíranövényt megrágni vagy teljesen elpusztítani. A lárvák a fiatal, szikleveles napraforgóba vagy a még föld alatt lévő szárba rágnak be, jellemzően a sziklevelek irányába.
Kártételük nyomán a szár kiodvasodik, ami a fiatal növények teljes pusztulásához vezet. A kártétel tipikusan foltszerűen jelentkezik, de ezeken a területeken a veszteség akár a 100%-ot is elérheti. A kipusztult foltokon gyorsan felszaporodnak a gyomok, amelyek kiváló menedéket (rezervoárt) biztosítanak a talajlakó kártevők további túléléséhez.
Cserebogárpajorok
A drótférgek mellett a cserebogárpajor a másik legveszélyesebb talajlakó ellenség. A fiatal pajorok az első vedlésükig alapvetően csak humusszal táplálkoznak, így ekkor még nem okoznak gazdasági kárt. A második vedlést követően azonban már áttérnek a napraforgó és más haszonnövények föld alatti részeinek fogyasztására. Fontos tudni, hogy a pajorok teleléskor, illetve a talaj erős kiszáradása esetén a mélyebb rétegekbe húzódnak – ezt a mozgást a tavaszi talajfertőtlenítés helyes időzítésekor feltétlenül figyelembe kell venni! A fejlettebb pajorok már nemcsak a hajszálgyökereket rágják le, hanem a főgyökér kiodvasításával az idősebb állományokban is súlyos károkat idéznek elő. Jelenlétükre a foltokban elpusztult vagy lankadó (turgornyomást vesztett) növények hívják fel a figyelmet. Mivel a drótférgek és a pajorok lárvái is több évig fejlődnek a talajban, ugyanazon a területen éveken keresztül számítani kell a kártételükre.
Védekezés a talajlakók ellen
A vetés előtt mindenképpen érdemes meggyőződni arról, hogy milyen mértékű a lárvafertőzöttség a táblában. Ez egy egyszerű talajmintavétellel felmérhető. Ha a kártevők egyedszáma indokolja, a vetéssel egymenetben kijuttatott talajfertőtlenítő granulátum alkalmazásával a populáció hatékonyan visszaszorítható.
Éjszaka pusztít: a vetési bagolylepke kritikus napjai
A polifág (több gazdanövényes) kártevők közül kártételével kiemelkedik a vetési bagolylepke. Lárvája egy valódi hernyó, amely a második vedlés után fénykerülővé (éjszakai aktivitásúvá) válik, így sokáig észrevétlen tud maradni a fejlődő állományban. Nappal a növények melletti talajrögök között rejtőzködik, majd sötétedéskor előbújva károsítja a fiatal hajtásokat. Tömeges felszaporodása (gradációja) esetén a pajorokhoz hasonlóan foltszerű, de rendkívül látványos pusztítást végez. A fajnak évente két nemzedéke fejlődik. A kártétel megelőzése érdekében a védekezést a kifejlett egyedek (imágók) ellen kell irányítani: a permetezést a feromoncsapdákkal jól előrejelezhető rajzáscsúcsot követő 7–10 napon belül mindenképpen el kell végezni.
A sziklevél a „biztosíték”: itt dől el a tőszám
A sikeres termesztés alapfeltétele a sziklevelek megóvása, hiszen ezek épsége döntően meghatározza a növény későbbi fejlődését. Szikleveles állapotban a fentieken túl a hegyesfarú barkó és a sároshátú bogár is komoly károkat okozhat (4. kép).
A tavaszi időszakban a napraforgótáblákban általában e fajok együttes károsítására kell számítani. Új, egyre fenyegetőbb jelenség a meztelencsigák kártétele. Mind az őshonos fajok, mind az inváziós spanyol meztelencsiga(5. kép) rendkívül érzékeny veszteségeket képes okozni a fiatal, szikleveles napraforgóban.
(fotó: a szerző felvétele)
Védekezés a talajlakó kártevők ellen
A kártevők elleni küzdelemben a legelső és sokszor leghatékonyabb lépés az agrotechnikai védekezés:
•Táblakiválasztás: már a tervezéskor érdemes figyelembe venni az előző évek kártételi adatait, és kerülni kell a belvizes, mélyfekvésű területeket.
•Talajművelés és gyomirtás: a rendszeres mechanikai gyomirtás és a szakszerű talajművelés hatékony védelmet nyújt. Ezek a műveletek elvonják a lárvák táplálékbázisát, így kiválóan alkalmasak a tömeges felszaporodás (gradáció) megelőzésére.
•Elővetemény és tarlóápolás: kiemelten kell figyelni arra, hogy a gabona elővetemény rendkívül kedvező feltételeket teremt a pattanóbogarak lárváinak (drótférgeknek). A gondos tarlóápolás viszont rontja a kártevők életfeltételeit. Különösen előnyös, ha a talaj felső 10–15 cm-es rétege időszakosan kiszárad, mert ilyenkor a lárvák nagy része elpusztul.
A kémiai védekezés megalapozásához a vetés előtt feltétlenül szükséges a talajvizsgálat. A talajfertőtlenítés indokolt és szükséges, ha négyzetméterenként az alábbi egyedszámokat tapasztaljuk:
- 2–3 darab L1–L2-es (fiatalabb) pajor,
- vagy 1 darab L3-as (fejlett) pajor,
- vagy 1–2 darab drótféreg (illetve áldrótféreg).
Levélrágók tavasztól: tücsök, barkók, cserebogár
Számos ízeltlábú faj elsősorban a növény föld feletti, zöld részeit (levelet, szárat) károsítja.
Fekete tücsök
A kora tavaszi időszak egyik jellegzetes, talajfelszínen élő kártevője. A lárvák akkor válnak aktívvá, amikor az időjárás melegebbre, szélcsendesebbre fordul, és a talaj hőmérséklete 15–20 cm mélységben eléri a 12–13 °C-ot. Mivel nagy tömegben a mezővédő erdősávokban telelnek, a táblák ezen szegélyein fokozottan számítani kell a kártételükre. Fejlődésük szinte mindig egybeesik a napraforgó fenológiájával: a legsebezhetőbb, szikleveles állapotban támadnak. Amikor a napraforgó szára megvastagodik és eléri a 30–40 cm-es magasságot, a növény gyakorlatilag „kinő a foga alól”; ekkor a tücsök kártétele jelentősen csökken, és már csak a legfiatalabb levelek széleit tudja megrágni.
Barkófajok és cserebogarak
A szikleveleket a tücsök mellett a barkófajok is előszeretettel károsítják, szintén foltszerű tüneteket okozva. A kifejlett cserebogarak érési táplálkozásuk során meg is rághatják a napraforgó leveleit. Bár a zöld cserebogár imágója okozhat súlyosabb lombkárt, e fajok esetében a valódi veszélyt továbbra is a talajban élő lárvák (pajorok) jelentik.
Mezei poloskák
Amikor a napraforgó eléri a 4–6 leveles stádiumot, megkezdődik a mezei poloska imágók betelepedése a táblákba. Ez a bevándorlás egészen a virágzás időszakáig tömeges maradhat, és rendkívül érzékeny károkat okoz. A kártétel elsősorban abból ered, hogy a nőstények petéiket a levélnyélbe süllyesztik, aminek következtében az intenzíven fejlődő napraforgó szára felszakad, repedezik és torzul. A kikelő lárvák és a mechanikai sérülések nyitott sebeket hagynak hátra, amelyek később szabad utat engednek a sebparazita gombák (például a szürkepenészes rothadás) fertőzésének.
Védekezés a mezei poloskák ellen
A mezei poloskák esetében a legeredményesebb stratégia a kifejlett egyedek (imágók) elleni védekezés, amellyel sikeresen megakadályozhatjuk a peterakást. Amennyiben erről lekéstünk, az első permetezést a tömeges lárvakelés idejére kell időzíteni. Mivel a napraforgó ekkor már virágzik, szigorúan csak méhkímélő technológiát alkalmazhatunk! A poloskák közül a legnagyobb gazdasági kárt a molyhos mezei poloska okozza, de a változó mezei poloska és a lucernapoloska jelenléte is komoly problémákat vethet fel.
Délen indultak, nálunk telelnek: bagolylepkék
Két mediterrán eredetű kártevő lepke, a gyapottok- és a gamma-bagolylepke (6. kép) esetében új tendencia figyelhető meg: az utóbbi években már hazánkban is képesek áttelelni. Ennek következtében a tavasszal megjelenő imágóknak már nem kell délről a Kárpát-medencébe vándorolniuk. A helyben kikelt lepkék hernyóinak kártétele így jóval korábban jelentkezik, pusztításuk pedig a napraforgó leveleit és virágzatát egyaránt érinti.
A két faj kártétele némileg eltérő:
- A gamma-bagolylepke hernyója elsősorban a lombleveleket fogyasztja, bár esetenként a napraforgó tányérját is megrágja.
- A gyapottok-bagolylepke szinte kizárólag a generatív részekkel táplálkozik. Rágásával ráadásul kaput nyit a különböző gyengültségi kórokozóknak (pl. Rhizopus fajok). A tányér megrágása, valamint a sebzések ürülékkel és rágcsálékkal történő szennyezése érzékeny termésveszteséget idézhet elő.
Bár ezen lepkefajok jelenlétére minden évben számítani kell, fokozott és tömeges fellépésükre elsősorban a száraz, aszályos évjáratokban kell felkészülni.
Tetű és atka: aszályban robbannak
Levéltetvek
A levéltetvek – közülük is kiemelten a fekete répalevéltetű és a sárga szilva-levéltetű – elsősorban a párás időszakokat kedvelik. Akár már a 3–4 pár leveles stádiumtól egészen a tenyészidőszak végéig képesek kolonizálni a levelek fonákját és a fészekvirágzatot. Szaporodásuk rendkívül gyors, évente akár 10–15 nemzedékük is kifejlődhet. A kifejlett egyedek és a lárvák intenzív szívogatásának hatására a levelek erősen besodródnak és torzulnak.
Kétfoltos takácsatka
A levéltetvekkel ellentétben a kétfoltos takácsatka kifejezetten a száraz, meleg időjárást kedveli. Életmódjának sajátossága, hogy a levelek fonákján finom szövedéket képez, és ennek védelmében szívogatja a növényt. Kártétele nyomán csökken a levelek asszimilációs felülete, a növény éhezik és sínylődik, ami végső soron a kaszatok olajtartalmának jelentős csökkenéséhez vezet.
Tömeges felszaporodásuknak a 20 °C feletti átlaghőmérséklet és a természetes ellenségek hiánya kedvez a leginkább. Egyetlen vegetációs ciklus alatt 8–10 nemzedékük is kifejlődhet. Nyári időszakban egy generáció fejlődése 14–28 napot vesz igénybe, de szárazabb, forróbb időben ez a folyamat még jobban felgyorsul.
Az atkák robbanásszerű elszaporodásához két agrotechnikai tényező is nagyban hozzájárulhat:
- A terület gyomossága: mivel a takácsatkák számos gyomfajon is képesek kifejlődni, felszaporodásukhoz kezdetben nincs is szükségük a kultúrnövényre.
- Késői gyomirtás: ha a mechanikai gyomirtást túl későn végezzük el, a táplálék nélkül maradó, elszáradó gyomokról a kártevők tömegesen vándorolnak át a napraforgó-állományra.
A helytelen rovarölőszerhasználat veszélyei: takácsatkák
A nem okszerű, helytelen növényvédőszer-használat – különösen a piretroidok indokolatlan alkalmazása –gyakran a kétfoltos takácsatkák robbanásszerű, tömeges elszaporodásához vezet. Ennek oka, hogy ezek a rovarölő szerek (inszekticidek) nem az atkákra mérnek csapást, hanem válogatás nélkül elpusztítják azok természetes ellenségeit, például a ragadozó atkákat, ragadozó poloskákat és a katicabogarakat.
Mivel a takácsatkák rendszertanilag nem a rovarok, hanem a pókszabásúak (Arachnida) osztályába tartoznak, az általános rovarölő szerek hatástalanok ellenük. Ha a kezeléssel kiirtjuk a természetes szabályozóikat, az atkák gyakorlatilag akadálytalanul terjedhetnek tovább. Ellenük kizárólag speciális atkaölő készítményekkel (akaricidekkel) lehet eredményesen védekezni.
A szívókártevők között érdemes még megemlíteni az üvegházi molytetűt, amely ugyan csak alkalmi kártevőként jelenik meg a napraforgóban, de kártétele esetenként így sem elhanyagolható.
Tányér és kaszat veszélyben: a terméskártevők
A napraforgó generatív fázisában (virágzás és magképződés) a kártevők közvetlenül a termést veszélyeztetik:
- fekete répalevéltetű: a már kialakult virágzaton és a fészekpikkelyeken szívogatva súlyos károkat okoz. A kaszatokon megtelepedő, sűrű tetűtelepek akadályozzák a megtermékenyülést, ami a virágok sterilitásához vezet.
- Mezei poloskák: a napraforgó „csillagbimbós” stádiumától kezdve okoznak rendkívül érzékeny, egyes fajtáknál kifejezetten látványos károkat. Szívogatásuk nyomán a kaszatkezdemény elhal, a kaszatbél pedig megbarnul. A fenológia előrehaladtával, a magok beérésével a kártételük fokozatosan csökken.
- Napraforgómoly: fő tápnövénye a napraforgó, de más fészkesvirágzatúakon (kerti őszirózsa, bókoló bogáncs, acat- és bojtorjánfajok) is képes kifejlődni. Kárképe rendkívül jellegzetes, mással nehezen összetéveszthető: a kishernyók megrágják a virágokat, a magkezdeményeket és a magokat, miközben sűrű szövedékükkel és ürülékükkel az egész tányért beszennyezik. Csapadékos, nedves időjárás esetén a megrágott magvak gyorsan megpenészednek. Évente általában 2 (esetenként egy részleges 3) nemzedéke fejlődik, és hernyó alakban telel át a talajban.
- Inváziós poloskák: a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványospoloska új, egyre jelentősebb kártevők a napraforgóban. Esetükben elsősorban a lárvák (nimfák) szívogatása okoz minőségi és mennyiségi romlást.
- Amerikai kukoricabogár: bár elsődleges tápnövénye a kukorica, az imágók a napraforgóban is súlyos károkat okoznak. Jellemzően a korai érésű kukoricafajták elvirágzása után települnek át a még virágzó napraforgótáblákba. Jellegzetes rágásnyomaik jól láthatók a tányér szélén lévő nyelves virágokon, de a csöves virágok bibéjének megrágásával mérhető termésveszteséget is előidéznek. A megtermékenyült nőstények a táplálkozást követően a napraforgótábla talajába rakják le tojásaikat.
A végén jönnek a „szüretelők”: madár és rágcsáló
Az érésben lévő, magas olajtartalmú kaszatok a gerinces állatok számára is vonzó táplálékforrást jelentenek.
- Rágcsálók: a talajszinten a kószapocok és a különböző egérfajok dézsmálják a magvakat.
- Madarak: a tányérokat felülről a magevő madarak – vadgerle, balkáni gerle, parlagi galamb és a különböző verébfajok – támadják. Nemcsak elfogyasztják az érő kaszatokat, de táplálkozás közben nagy mennyiséget ki is vernek a fészekből, amivel esetenként igen jelentős gazdasági kárt okoznak.
Felhívom a kedves olvasó figyelmét, hogy a napraforgó virágzása esetén a méhkímélő technológia alkalmazása egyes növényvédő szereknél kötelező!
2026-ban elérhető hatóanyagok: mire van még engedély?
Méhekre mérsékelten veszélyes vagy mérsékelten kockázatos minősítésű növényvédő szer kijuttatása – amennyiben ezt a növényvédő szer engedélyokirata lehetővé teszi – kizárólag a házi méhek napi aktív repülésének befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg és legkésőbb 23 óráig tarthat. A napraforgó-termesztésben – a teljesség igénye nélkül – az alábbi hatóanyagok használhatók a Nébih növényvédőszer-adatbázisa szerint, a 2026. február 20-án érvényes adatok alapján:
Csigaölő szer: vas-pirofoszfát.
Talajfertőtlenítő szer: teflutrin.
Levéltetvek és poloskák ellen: Acetamiprid, tau-fluvalinát.
Méhekre mérsékelten kockázatos: Lambda-cihalotrin.
Méhekre kifejezetten veszélyes: Deltametrin.
Helicoverpa armigera sejtmag-poliéder-vírus.
Takács Attila
növényvédelmi entomológus
Agrárágazat Tudástár: Kártevő-előrejelzés – A kártevő-előrejelzés olyan megfigyelési és értékelési rendszer, amely segít felmérni, mikor és milyen erősséggel várható egy adott károsító megjelenése az állományban. Napraforgóban azért kulcsfontosságú, mert a talajlakó kártevőktől a levél- és tányérkárosítókig több faj is rövid idő alatt súlyos termésveszteséget okozhat. A jól időzített védekezés alapja mindig a felmérés és a folyamatos megfigyelés.
