…persze nem Európában, hanem Oroszországban és Kínában, Indiában és Dél-Amerikában. És ez nem valamiféle „mélyzöld nyafogás”, hanem magának az agráriumnak a távlatait fenyegető trend. A mezőgazdaság természetátalakító hatása nem áll meg az őserdők irtásánál, pedig elsősorban az erdők az élővilág egyik legfontosabb forrása. A világ gyepeit, szavannáit és vizes élőhelyeit – vagyis a nem erdei ökoszisztémákat – közel négyszer gyorsabban alakítják át termőfölddé és legelővé, mint az erdőket.
Legelő, takarmány, bioenergia mozgatja a terület-átalakítást
Ez azért különösen aggasztó, mert a füves területek a Föld jégmentes szárazföldjeinek legnagyobb kiterjedésű élőhelyei közé tartoznak, és a szárazföldi szénkészletek jelentős részét tárolják. A vizes élőhelyek pedig a klíma- és vízháztartás szempontjából kiemelt „szén- és vízszivacsok”. Mégis, ezek az élőhelyek sokáig a politika és a közvélemény perifériáján maradtak, részben mert a pusztulásuk kevésbé látványos, és a mozgatórugók kevésbé voltak számszerűsítve.
Kutatások szerint a természetes, nem erdei ökoszisztémák átalakulási aránya közel négyszerese volt az 5 méternél (egy közös erdőmagassági küszöbérték) nagyobb faállományú területek átalakulási arányának. Brazília a globális összérték 13, Oroszország, India, Kína és az Egyesült Államok körülbelül 6-6%-át tette ki. Globálisan az átállás 50%-a legelőhöz, 27, 17 és 6%-a pedig élelmiszer-, takarmány- és egyéb (főként bioenergia) célú termőföldhöz kapcsolódott. Az átálláshoz kapcsolódó áruk közül a legtöbb állattenyésztéssel kapcsolatos termék a belföldi keresletet szolgálta ki, míg a takarmánynövények 32%-át és az összes növény 20%-át exportálták, az exportrészesedés pedig Brazíliában és Argentínában elérte a 70-80%-ot. 2005 és 2020 között a nem erdei élőhelyek átalakítását elsősorban az állattenyésztés húzta: egyrészt a közvetlen legelőterjeszkedés, másrészt az állati takarmány (például kukorica és szója) célú szántóföldi termelés növekedése. A globálisan átalakított nem erdei területek nagyjából fele legelővé vált, jelentős hányaduk pedig takarmány- és élelmiszer-célú szántóföld lett. Több nagy termőrégióban a takarmánytermelés aránya különösen magas, és a termények jelentős része exportpiacokra megy: vagyis az élőhelyek átalakítását nemcsak a helyi fogyasztás, hanem a nemzetközi kereslet, a globális ellátási láncok is felerősítik.
Ahol erdőt nem szabad, ott nekimennek a gyepnek
Az anyagok egy másik fontos tanulsága, hogy a „zöld” célok is okozhatnak mellékhatást: több térségben a bioüzemanyagok (etanol, biodízel) iránti kereslet is hozzájárult a gyepek szántófölddé alakításához, különösen ott, ahol erős szabályozási ösztönzők működnek. Eközben az erdőkre szűkített természetvédelmi fókusz könnyen áttereli a mezőgazdasági terjeszkedést más, ugyancsak nagy ökológiai értékű területekre – klasszikus „szivárgási” hatásként. Ezt példázza, amikor az erdőirtást fékező intézkedések mellett a termelés a szomszédos szavannás-gyepes régiók felé tolódik.
Nem csak az erdőt kell védeni!
A kutatók ezért azt üzenik: az erdőket és a nem erdei ökoszisztémákat együtt kell kezelni. Ha a szabályozás és a vállalati vállalások csak az erdőkre terjednek ki, a természetátalakítás könnyen „átköltözik” a gyepekre, vizes élőhelyekre, szavannákra – miközben a klíma- és biodiverzitás-veszteség tovább nő. A megoldás szerintük a teljes természetes élőhelyhálózatot lefedő célrendszer, valamint az ellátási láncok termelői és fogyasztói oldalán is erősebb felelősségvállalás: a piac ugyanis nemcsak következménye, hanem mozgatórugója is a táj átalakulásának.
Mindez megmagyarázza az Európai Unió szigorodó importpolitikáját olyan régiók felé, amelyek gátlástalanul feldúlják és átalakítják az eredeti élőhelyeket agrár- és bioenergia-ipari profillá. Illetve alátámasztja az EU zöldpolitikájának azon fejezeteit, amelyek például a vizes élőhelyek megóvását célozzák.
Agrárágazat Tudástár: Élőhely-átalakítás (land use change) – Az élőhely-átalakítás a természetes ökoszisztémák – például gyepek, szavannák, vizes élőhelyek vagy erdők – mezőgazdasági vagy más gazdasági célú területté történő átalakítását jelenti. A folyamat közvetlen következménye a biodiverzitás csökkenése, a talaj szénkészletének felszabadulása és a vízháztartás módosulása. Az agráriumban különösen az állattenyésztéshez kapcsolódó legelőterjeszkedés és takarmánytermelés hajtja, de a bioenergia-kereslet is erősítheti. A fenntartható szabályozás ezért nemcsak az erdőkre, hanem minden természetes élőhelyre ki kell hogy terjedjen.
