10 éves összefoglaló, 2014–2023
Hazánkban a súlyos kalciumhiányból adódó ellési bénulás csak szórványosan fordul elő. A szubklinikai hipokalcémia azonban (azon állapot, amikor Ca-hiányállapot áll fenn, de nincsenek látható és jól mérhető tünetek) rendkívül gyakori. A nemzetközi adatok szerint a második és a harmadik laktációban 50–80% is lehet az előfordulása. A szubklinikai hipokalcémia (SCHC) pedig hajlamosít a magzatburok-visszamaradásra, a méhgyulladásra, tőgygyulladásra, az oltógyomor-helyzetváltozás és a ketózis kialakulására, továbbá késlelteti a spontán ivarzást. Tehát súlyos gazdasági kárt okoz. A szubklinikai hipokalcémia (SCHC) megelőzésének alapja pedig az ásványianyag-ellátás az előkészítő csoportban.
(fotó: shutterstock.com)
Miért kritikus a kalcium a tranzíciós időszakban?
A kalcium (Ca) alapvető szerepet játszik a tejelő tehenek takarmányozásában, elengedhetetlen a csontváz felépítéséhez, az izmok működéséhez és a sejtszintű folyamatokhoz, például a hormonelválasztáshoz. A laktáció alatt a Ca-igény drasztikusan megnő, mivel a tej nagy mennyiségben tartalmazza ezt az ásványi anyagot, így a korai laktáció egyik legkritikusabb anyaga.
A kalcium anyagforgalmát szigorúan szabályozott mechanizmusok tartják fenn, amelyekben a parathormon, a kalcitriol és a kalcitonin játszanak szerepet. Ezek különösen fontosak az ellés körüli időszakban, amikor a tehenek a legnagyobb anyagcsere-terhelésnek vannak kitéve. Az ellést követően a laktáció kezdetén a tehenek gyakran Ca-hiányt mutatnak, ami szubklinikai hipokalcémiához (SCHC) vagy klinikai hipokalcémiához, közismert nevén ellési bénulásnak nevezett állapothoz vezethet. A hipokalcémia rontja a simaizmok működését az emésztőrendszerben és a méhben, valamint gátolja az immunfunkciókat, ami növeli a magzatburok-visszamaradás előfordulását, a méhgyulladás és az oltógyomor-helyzetváltozás kockázatát.
A takarmányból származó Ca felszívódása függ a bevitt Ca mennyiségétől és a D-vitamin biológiailag aktív formájának, az 1,25-dihidroxi-D3-vitaminnak (a kalcitriolnak) az aktiválódásától. Emellett a korai laktáció során fellépő gyulladás és anyagcsere-stressz tovább ronthatja a Ca-homeosztázist, súlyosbítva a hipokalcémiát (Neves et al., 2023). Ezért a Ca-bevitel, a Ca felszívódása és a hormonális szabályozás egyensúlya alapvető fontosságú a nagy tejtermelés, az anyagcsere-egyensúly és a szaporodásbiológiai teljesítmény fenntartásához.
Ellés előtt: felkészítés a laktáció „kalcium-sokk”-jára
A tejelő tehenek Ca-szükséglete az ellés előtti időszakban viszonylag alacsony a korai laktációhoz képest, mivel az ellés előtt még nem történik Ca-kiválasztás a tejbe. Az ellés előtti Ca-ellátását célja azonban nem csupán az alapanyagcsere-igények kielégítése, hanem a Ca-háztartás mechanizmusainak „felkészítése” a laktáció kezdetén fellépő hirtelen igényre:
• a nagy Ca-tartalmú adagok ellés előtti etetése e összefüggésbe hozható a Ca-szabályozó hormonok mennyiségének csökkenésével, ami növeli az ellés utáni hipokalcémia (ellési bénulás és SCHC) kockázatát.
• Ezzel szemben, a Ca-bevitel jelentős csökkentése, illetve a csökkent Ca-hasznosulású takarmányok etetése hatékonyan stimulálhatja a parathormon- és D-vitamin-anyagcserét, még ellés előtt.
• Egy másik széles körben alkalmazott stratégia a takarmányadag kation-anion különbségének (DCAD) manipulálása (negatív érték beállítása) ellés előtt, amely fokozza a Ca-mobilizációs képességet az ellés körüli időszakban.
Az ellés előtti Ca-ellátást tehát gondosan kell megtervezni, miközben biztosítani kell a parathormontermelődés mellett az egészséges anyagcserét és a laktációra való felkészülést.
Ellés után: megnő az igény, csökken a felvétel
A tejelő tehenek napi Ca-szükséglete átlagosan körülbelül 150 g/nap (NRC, 2021). Ez az igény szorosan összefügg a tejtermeléssel, mivel a nagy termelésű tehenek akár napi 45 g Ca-t is kiválaszthatnak a tejjel, amelyet táplálékkal vagy a csontban lévő tartalékok mozgósításával kell pótolni. A tényleges Ca-igény ezért nem állandó, hanem függ a szárazanyag-felvételtől, a tejtermeléstől és a Ca biológiai hasznosulásától. A Ca-bevitel pontos beállítása kulcsfontosságú a negatív Ca-mérleg és az ehhez kapcsolódó anyagcsere-betegségek megelőzésében.
Foszfor: miért lehet több a kár, mint a haszon?
A foszfor (P) nélkülözhetetlen makroelem a tejelő tehenek számára, mivel szerepet játszik a csontképzésben, az energia-anyagcserében és a szaporodásbiológiai teljesítményben (NRC, 2001). Kulcsszerepe van bendő mikrobiális fermentációjában is. A P-hiány csökkenti a takarmányfelvételt, gyenge termékenységet, alacsonyabb tejtermelést és rendellenes csontfejlődést okozhat. A túlzott P-kiegészítés ezzel szemben nem javítja a teljesítményt, ugyanakkor fokozza a környezeti foszforszennyezést a trágyával történő kiválasztás révén.
Tejtermelő tehenek esetében az ajánlott P-szint a takarmány szárazanyagában 3,5–4,0 g/kg, a tejtermeléstől és a laktációs stádiumtól függően (NRC, 2001). Sok tejtermelő gazdaságban azonban történelmileg 20–30%-kal meghaladták az ajánlásokat.
Az ellés előtti túlzott P-ellátás pedig összefüggésbe hozható a kalciumanyagforgalom zavaraival az ellés körüli időszakban. A magas P-bevitel gátolja a vese enzim aktivitását, csökkentve az 1,25-dihidroxi-D3-vitamin (kalcitriol) szintézisét, amely elengedhetetlen a Ca felszívódásához és mobilizációjához. Ennek következtében az ellés előtti előkészítő időszakban túlzott P-ellátásban részesülő teheneknél romlik a csontokból történő Ca-mobilizáció, ami növeli a szubklinikai hipokalcémia és az ellési bénulás kockázatát.
Kutatások igazolták, hogy az ellés előtti takarmányokban a 4,5 g/kg sza. feletti P-tartalom nem javítja sem a szaporodásbiológiai, sem a laktációs teljesítményt, viszont hajlamosít anyagcsere-betegségekre. Ezzel szemben az NRC-ajánlásoknak megfelelő (3,5–4,0 g/kg sza.) P-ellátás támogatja a normál ásványianyag-anyagcserét és csökkenti az ellés utáni klinikai és szubklinikai hipokalcémia kockázatát (NRC, 2001). A P-szintnek az ajánlott tartományba történő csökkentése nemcsak fenntartja a tejtermelést, de mérsékli a kiválasztást is, ezáltal csökkenti a környezetterhelést.
Kálium és DCAD: a rejtett összefüggés a hipokalcémiával
A kálium (K) nélkülözhetetlen makroelem, amely kulcsszerepet játszik az ozmotikus egyensúly, a sav–bázis állapot és az izomműködés fenntartásában. A K emellett szerepet játszik a bendőfermentációban is, befolyásolva a mikrobiális aktivitást és a rostemészthetőséget (NRC, 2001). A gyenge K-ellátás csökkenti a takarmányfelvételt és romló tejtermelést eredményezhet, továbbá gyengeséget vagy szívműködési zavarokat okozhat az ellés után. Hőstressz esetén a K-szükséglet nő a fokozott vizelet- és nyálveszteség miatt.
Az ellés előtti káliumellátás
Az ellés előtti időszakban különösen fontos a szabályozása, mivel befolyásolja a DCAD értékét és így hatással van a Ca-anyagforgalomra is. A magas K-tartalmú takarmány növeli a DCAD-értéket, és hajlamosít az ellés utáni hipokalcémiára! Ezért az ellés előtti takarmányozás célja a K-bevitel csökkentése a negatív DCAD kialakítása érdekében, elősegítve az ellés utáni Ca-mobilizációt. A K lúgosító hatását anionos sókkal (klorid- és szulfátforrásokkal) ellensúlyozzák. Az optimális ellés előtti K-szint általában 8–10 g/kg sza. negatív DCAD-étrendek esetén. A túlzott K-bevitel gátolhatja a Mg felszívódását és fokozhatja a fűtetánia vagy istállótetánia kialakulását. Ez az ellés utáni elfekvés egy másik formája (nem ellési bénulás), amikor a tehén éber, de az izomgörcsök miatt nem tud felállni. Ekkor Mg-pótlásra van szüksége. Az ellési bénuláskor alkalmazott Ca-infúzió önmagában nem állítja fel a tehenet.
(fotó: shutterstock.com)
A tömegtakarmányok K-tartalma jelentősen függ a trágyázástól és a betakarítási körülményektől. Túlzott K-trágyázás esetén a K-tartalom meghaladhatja a 25 g/kg sza. értéket, ami csökkenti az ellés előtt etetett anionos sók hatékonyságát és növeli az ellés utáni hipokalcémia kialakulását. Hazánkban az olaszperje-, a rozs-, és a lucernaszilázs jelentős mennyiségű káliumot tartalmaz, ezért az ellés előtti etetésük körültekintést igényel. Leginkább az javasolható, hogy ne (vagy erősen korlátozott mennyiségben) etessük ezen takarmányokat az előkészítő csoportban.
Az ellés utáni káliumellátás
A tejelő tehenek K-szükséglete magasabb, mint a szárazonállás alatt (általában 10–12 g/kg sza.). Hiánya csökkenti a szárazanyag-felvételt, alacsonyabb tejtermelést és romló hőszabályozást okoz. A fű- vagy istállótetánia nem csak ellést követően alakulhat ki, előfordulhat friss legelőre való kihajtás után is. Istállózott tartás esetében ritkán fordul elő a tejtermelés időszakában.
A tejelő tehenek nátrium- (Na) ellátása
A nátrium (Na) alapvető elektrolit, amely szükséges az ozmotikus nyomás, a sav–bázis egyensúly és a tápanyagok szállításának fenntartásához. Kulcsszerepet játszik a glükóz és az aminosavak felszívódásában. A Na-hiány csökkenti a takarmányfelvételt, a tejtermelést és a testsúly-gyarapodást. A megfelelő Na-ellátás javítja a takarmányhasznosítást és támogatja a tejzsír-termelést is. A túlzott Na-bevitel azonban hasmenést okozhat. A Na-t konyhasó (NaCl) és pufferek (szóda) formájában biztosítjuk. Hőstressz alatt a Na-szükséglet nő a fokozott veszteségek miatt. Tejtermelő tehenek számára az ajánlott Na-szint 1,8–2,0 g/kg sza. A Na szerepet játszik az ellés utáni erősen pozitív DCAD-érték beállításában (20–40 meq/100 g sza.), ami a hipokalcémia megelőzésében fontos. A pozitív DCAD-érték javítja az étvágyat és így növeli a Ca-felvételt ellés után. Ebben az esetben a Na-tartalmú puffer lehet a szabályozóeszköz a kezünkben, mivel a takarmánysó túletetése a laxatív hatás miatt kerülendő.
Magnézium: a kalciumanyagcsere „biztosítéka”
A magnézium (Mg) nélkülözhetetlen makroelem, szükséges az ideg- és izomműködéshez, enzimműködéshez és a csontképződéshez. Kiemelt szerepet játszik a Ca-anyagforgalomban, mivel elengedhetetlen a parathormon kiválasztásához és hatásához. A súlyos Mg-hiány rontja a Ca-mobilizációt elléskor, növelve a hipokalcémia kockázatát és az ellési bénulás kialakulását. A fű- és istállótetánia (hipomagnezémiás tetánia) pedig életveszélyes állapot (ellés után különösen), amely gyakran magas K-tartalmú tavaszi legelőkön alakul ki, vagy magas K-tartalmú tömegtakarmányok nagy mennyiségben való etetésekor lép fel.
Az ellés előtti időszak Mg-ellátása
A Mg pótlása leggyakrabban magnézium-oxid vagy magnézium-szulfát formájában történik. A pontos Mg-ellátás kulcsfontosságú a fű- vagy istállótetánia megelőzésében és a Ca-egyensúly támogatásában. Emellett az előkészítő adagokban a MgO alkalizáló hatása révén biztosítja a bendőfolyadék elsavanyodása elleni védelmet. Ekkor ugyanis már 18–20% sza. koncentrációban etetünk keményítőt, de a Na-alapú pufferek alkalmazása tiltott a tőgyödémát okozó hatás miatt. Így szükség van egy olyan anyagra, ami a bendőfolyadékot 6 feletti pH-n tartja, de nincs egyéb káros hatása. A MgO képes ezt a feladatot ellátni. A tehenek takarmányadagjának Mg-koncentrációja részben ezért magasabb, mint ami élettanilag szükséges lenne. Ellés előtt a negatív DCAD-adagokban 3,5–4,0 g/kg sza. Mg-koncentráció ajánlott.
Az ellés utáni időszak Mg-ellátása
Az NRC (2001) tejelő tehenek esetében legalább 2–2,5 g/kg sza. Mg-bevitelt javasol, de 3,5-4,0 g/kg sza. az optimális.
DCAD röviden: mit jelent, és miért működik?
Az étrendi kation-anion különbség (DCAD) a pozitív töltésű kationok (Na+, K+) és a negatív töltésű anionok (Cl-, S2-) egyensúlyát jelenti, általában (Na+, K+) – (Cl-, S2-) formában, meq/kg sza. mértékegységben kifejezve (Block, 1984; NRC, 2001).
A tejtermelés időszakában a mérsékelten pozitív DCAD (+20–+40 meq/100 g sza.) növeli a takarmányfelvételt, a tejtermelést és a tejzsír-tartalmat (Hu és Murphy, 2004), valamint javítja a hőstressz-tűrést (West et al., 1991).
Ellés előtt a negatív DCAD (-5 – -15 meq/100 g sza.) csökkenti a hipokalcémia és az ellési bénulás kockázatát (Goff és Horst, 1997). Az anionos sók etetése enyhe metabolikus acidózist idéz elő, serkentve a parthormon termelését és a Ca-mobilizációt. A vizelet pH-ja jól használható gyakorlati ellenőrzési eszköz, holstein teheneknél a célérték 6,0–6,5.
A magas K-tartalmú takarmányok emelik a DCAD-értéket és rontják az ellés előtti parathormon-stimuláló stratégia hatékonyságát. A K-tartalom és a DCAD precíz beállítása ezért kulcsfontosságú a tranzíciós időszak egészsége és a laktációs teljesítmény optimalizálása érdekében.
Mit mutat a gyakorlat? Üzemi TMR-ek tanulságai
Egy hazai kutatócsoport (nagy számú üzemi minta alapján) meghatározta az ellés előtti (előkészítős) tehenek teljes takarmánykeverékében (TMR) a fontosabb ásványi anyagok (Ca, P, K, Na, Mg) koncentrációját, valamint a kation-anion különbségét (DCAD).
Az ellés előtti időszakban (1–30 nappal ellés előtt) etetett TMR ásványianyag-összetétele nem volt optimális: a Ca-, P- és K-szintek meghaladták az ajánlott értékeket, miközben a DCAD erősen pozitív volt. A magnézium-ellátottság megfelelőnek bizonyult, de további növelése indokolt lehet. Összegezve, ez az összetétel hajlamosíthat szubklinikai hipokalcémiára, és növelheti az ellést követő egészségügyi rendellenességek kockázatát.
Az ellési bénulás, valamint a szubakut hipokalcémia és annak egészségügyi következményei összefüggésbe hozhatók az ellés előtti foszfor- és káliumtúladagolással, illetve a pozitív DCAD-értékek együttes megjelenésével. Negatív DCAD-értéket mindössze az ellés előtti TMR-minták 9,6%-ában találtunk, ami arra utal, hogy a fennmaradó 90,4%-ban a túlzott P- és K-bevitel jelentős ellés utáni kockázatot jelenthet. További elemzések szükségesek a kockázat mértékének és elemeinek pontosabb feltárására.
A mérési eredmények alapján megállapítható, hogy az ellés előtti hazai üzemi takarmányadagok nagy részének az ásványianyag-tartalma és DCAD-értéke nem biztosít védelmet a szubklinikai hipokalcémia megelőzésében, az állategészségi kockázat valamint a gazdasági kár mérséklésében. Ezen a téren tehát sok még a tennivaló.
Dr. Orosz Szilvia1, Freiler-Nagy Ágnes2,
Dr. Wágnhoffer Zsombor1, Szentes Szilárd1
1Állatorvostudományi Egyetem, Takarmányozástani és Klinikai Dietetikai Tanszék, Budapest
2Állatorvostudományi Egyetem, Állathigiéniai, Állomány-egészségtani és Mobilklinika Tanszék, Budapest
Agrárágazat Tudástár: Szubklinikai hipokalcémia (SCHC) – A szubklinikai hipokalcémia ellés körüli kalciumhiányos állapot tejelő tehenekben, amely látható tünetek nélkül rontja az immunműködést, a méh- és bendőmotilitást, és növeli a magzatburok-visszamaradás, méhgyulladás, tőgygyulladás és oltógyomor-helyzetváltozás kockázatát. Megelőzésének kulcsa az ellés előtti ásványianyag-ellátás és a DCAD precíz beállítása.
