A tejágazat válságkezelésében újabb, kifejezetten „költségoldali” könnyítés: március 31-ről február 28-ra hozták a termeléshez kötött tejhasznú tehéntartás támogatásának fordulónapját. Az uniós pénzek gyorsabb kifizetése mellett az állam szeretné, hogy a gazdaságok rugalmasabban alkalmazkodhassanak a jelenlegi piaci nyomáshoz.

(Fotó: Shutterstock)
Az intézkedéssel rövidülhet az az időszak, ameddig a jellemzően a fordulónap után selejtezett idősebb állatok tartási, takarmányozási és fenntartási költségei terhelik a termelőket. Az előrehozott fordulónap és az ehhez igazodó állománycsökkentés mérsékelheti a költségeket. Ezzel részben ellensúlyozhatja a tejfelvásárlási árak csökkenéséből adódó veszteségeket. A minisztériumi bejelentés szerint a termeléshez kötött támogatás évi mintegy 26 milliárd forintos keretösszeggel működik, és a változtatás az ágazati szereplők kéréséhez igazodik. A kormány a tejtermelő gazdaságok működési feltételeinek javítását nemcsak a kifizetések gyorsításával, hanem a szabályozás „finomhangolásával” is segítené – vagyis a válságkezelésben nem kizárólag pluszforrásokkal, hanem adminisztratív-eljárási módosításokkal is próbál mozgásteret adni a telepeknek.
Mint arról folyamatosan beszámolunk, az EU-ban és Magyarországon is tejpiaci válság tapasztalható, itthon különösen 2025 második felétől jelentkeznek piaci zavarok. Nemcsak eladatlan készletek halmozódtak fel, a tejfelvásárlási szerződések megújítása elmaradt, vagy a termelők számára kedvezőtlenebb feltételekkel jött létre. Mindemellett zuhan(t) a tej termelői és exportára, illetve Nagy István miniszter szerint még mindig érződnek a ragadós száj- és körömfájás járvány gazdasági utóhatásai.
Fontos szakmai részlet, hogy a fordulónap előrehozása nem írja át az ellési és életkori feltételeket: a kérelmezett állatoknak az ellésre és a legalább 23 hónapos életkorra vonatkozó követelményeknek továbbra is március 31-ig kell megfelelniük. A szükséges rendeletmódosítás a tájékoztatás szerint várhatóan még ezen a héten megjelenik a Magyar Közlönyben.
A mostani nem az első intézkedés, amivel az állam próbálja segíteni a szektort. Nemrég gyorsítottak az egységes kérelemben igényelhető uniós források végkifizetésén, és több mint 2,4 milliárd forintos támogatást biztosítottak a tejtermelőknek.
Agrárágazat Tudástár: Fordulónap a termeléshez kötött támogatásban – A fordulónap a termeléshez kötött támogatásnál az a meghatározott dátum, amelyhez az állatlétszámot és a jogosultsági feltételek teljesülését viszonyítják. A fordulónap módosítása befolyásolja, hogy meddig terhelik a termelőt az adott állatok tartási és takarmányozási költségei a támogatási jogosultság megtartásához. A fordulónap előrehozása így költségoldali könnyítést jelenthet, miközben az ellési és életkori feltételek változatlanok maradnak.
