Nem igaz, hogy teljesen tehetetlenek vagyunk a nyári csapadékhiánnyal, aszállyal szemben a mezőgazdaságban. A téli vízmegőrzés és a talaj takarása nyáron termésmentő lehet.
A nyári aszály csak a tünet, a megoldás a téli vízvisszatartás
A nyári aszály idején rendre a kiszáradó folyók és az alacsony vízállás kerül a figyelem középpontjába, a szakemberek szerint azonban ilyenkor már késő a problémát kezelni. Tímár Gábor geofizikus szerint a vízhiány valódi ellenszere nem a nyári vízpótlás, hanem az, hogy a téli és kora tavaszi időszakban minél több vizet tartsunk vissza a tájban. A hidrológiai tél hónapjaiban a folyók vízhozama nagyobb, a párolgás kisebb, ezért ilyenkor lehet a legtöbb vizet a talajba juttatni és a talajvízkészleteket feltölteni.
A régi vízgazdálkodási szemlélet már nem működik
A szakértő szerint a jelenlegi vízgazdálkodási rendszer még arra az időszakra épült, amikor a cél a belvizek és a feleslegesnek tekintett vizek mielőbbi elvezetése volt. A megváltozott éghajlati viszonyok között azonban éppen ennek az ellenkezőjére lenne szükség: a többletvizet nem elvezetni, hanem a tájban visszatartani. Ennek érdekében át kell alakítani a belvízcsatornák működését, hogy azok szükség esetén ne csak elvezessék, hanem vissza is tudják tartani a vizet. Tímár Gábornak a TMMG-n megjelent rövid összefoglalója szerint a mederkotrás, új vízlépcsők építése, a jégkármérséklő rendszer leállítása vagy a Duna–Tisza-csatorna megépítése önmagában nem jelentene valódi megoldást a vízhiányra.
(Fotó: Horizont Média/Kohout Zoltán)
Táji vízvisszatartással lehet alkalmazkodni
A szakember szerint a vízhiány kezelésének kulcsa a táji vízvisszatartás, amelyhez nemcsak műszaki fejlesztésekre, hanem szemléletváltásra és a jogi környezet átalakítására is szükség van. A helyi vízmegtartó projektek már ma is bizonyítják, hogy megfelelő tervezéssel és a vízügyi szakemberekkel való együttműködéssel javítható a talaj vízháztartása, növelhető a növényzet párologtatása, és hosszabb távon mérsékelhetők az aszály hatásai. A szakértő szerint a nyári vízhiány ellen valójában már a téli hónapokban kell elkezdeni védekezni.
Aszály és erózió ellen: talajtakarás
Végül nem árt újra és újra emlékezetünkbe idéznünk: a természet és az ember leghatékonyabb vízmegőrzési módja a talajtakarás. Ahogy a természetes réten, árokparton, fűnyíratlan kertben sem tűnik el a növényzet, úgy a tudatos talajtakarásos szántókon, kertészetekben is hatékony megoldás a mulcs, a takarónövény. A takarónövények és a mulcsos, konzerváló talajművelés természetesen nem szüntetik meg az aszályt, de jelentősen mérsékelhetik annak hatásait. A talajfelszínt borító növényi maradványok és az élő takarónövények árnyékolják a talajt, csökkentik annak felmelegedését és a párolgási veszteséget, így a nedvesség hosszabb ideig megmarad a gyökérzónában. Gyökérzetük javítja a talaj szerkezetét és vízbefogadó képességét, ezért a nagy intenzitású csapadék nagyobb része beszivárog, ahelyett hogy lefolyna vagy eróziót okozna. A folyamatos szervesanyag-utánpótlás növeli a humusztartalmat, ami jelentősen javítja a talaj vízmegtartó képességét: minden egyes százaléknyi humusztartalom-növekedés hektáronként akár 150–200 ezer literrel több víz tárolását is lehetővé teheti a gyökérzónában. A mulcs emellett mérsékli a szél szárító hatását és védi a termőréteget a széleróziótól, így kedvezőbb mikroklímát biztosít a növények számára. A szakemberek ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezek az előnyök több év következetes alkalmazása után bontakoznak ki igazán, ezért a takarónövényeket és a mulcsos művelést hosszú távú talajmegőrzési stratégiának tekintik.
Agrárágazat Tudástár: vízvisszatartás – a csapadék- és felszíni vizek helyben tartását szolgáló vízgazdálkodási szemlélet és beavatkozások összessége, amelynek célja a talaj vízkészletének növelése és a táj kiszáradásának mérséklése. A téli és kora tavaszi időszakban visszatartott víz javítja a talaj vízháztartását, csökkenti az aszály hatásait, és hosszú távon növeli a mezőgazdasági termésbiztonságot.
