fbpx

MVH: már kérhető az egységes területalapú támogatás

Írta: - 2014 április 10.

MVH: már kérhető az egységes területalapú támogatásBudapest, 2014. április 9., szerda (MTI) – Megnyílt a lehetőség a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú támogatás, valamint további 26 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem benyújtására – hívta fel a figyelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A hivatal tájékoztatása szerint az egységes kérelmeket elektronikus úton, az MVH honlapján lévő „e-Egységes kérelem” menüponton keresztül, ügyfélkapus bejelentkezés után lehet kitölteni és beadni.

A benyújtás határideje a jogszabály alapján 2014. május 15., aki ezután nyújtja be kérelmét, annak munkanaponként egy százalékkal csökken az elfogadott támogatási összeg. A 2014. június 9. – mivel ez idén munkaszüneti napra esik, így ez a dátum június 10. – után beérkezett kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja – közölte a hivatal.

A kérelmeken módosítást a jogszabály szerint május 31-ig – idén június 2-ig – lehet végezni. Ezután, június 10-ig, viszont már a támogatási összeg csökkentésével jár a módosítás.

A beadással kapcsolatban felmerült kérdésekkel telefonon az MVH ügyfélszolgálatához a 06-1/374-3603, 06-1-/374-3604 telefonszámokon, elektronikusan a honlapon található „kérdések/kérdés feltevése” menüponton keresztül lehet fordulni, melyre a hivatal munkatársai rövid időn belül válaszolnak.

Az egységes kérelem benyújtásáról további részletek az 53/2014. (IV.8.) számú MVH közleményben olvashatók – tájékoztatott a hivatal.

MTI 2014. április 9.