fbpx

OGY – Budai: teljes mértékben szabályozni fogják a földek tulajdonszerzését, használatát

Írta: - 2013 november 26.

A földek tulajdonszerzésével, használatával kapcsolatos törvényi szabályozás teljes lefektetését garantálja a mező- és erdőgazdálkodási területek forgalmáról és az azzal összefüggő törvények módosítása – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a törvényjavaslat ismertetésekor hétfőn az Országgyűlésben.

A képviselők az összes hétfőre tervezett általános és részletes vitát áthelyezték a keddi, vagy szerdai ülésnapra, hogy helyettük a pénteken benyújtott javaslat általános vitáját folytathassák le tízórás időkeretben.

Budai Gyula expozéjában azt mondta, olyan jogalkotási folyamatban vannak, amelyben a kormány törvényi szinten meg akarja jeleníteni birtokpolitikai elképzeléseit.

Ennek középpontjában a kis- és közepes gazdaságok megerősítése, a családi gazdálkodás elősegítése, az állattartás gazdasági pozícióinak erősítése szerepel.

Az alapelv Budai Gyula elmondása szerint az, hogy a földeket azok művelhessék, akik élethivatásként ezzel foglalkoznak, és távol tartsák a spekulatív, tőkebefektetéssel megjelenő érdekköröket.

 

 

OGY - Budai: teljes mértékben szabályozni fogják a földek tulajdonszerzését, használatát

 

A szabályokkal kapcsolatban az államtitkár elmondta: átmeneti és egyéb törvényi szintű szabályokat fektetnek le az alkalmazhatóság érdekében.

 

 A földforgalmi törvény idei elfogadása nem kezelt minden kérdést.

Módosítják azokat a törvényeket is, amelyet a mostani szabályozással összhangba kell hozni, az átmeneti és kiegészítő szabályok pedig a végrehajtást segítik elő.

Kifejtette, hogy meghatározzák egyebek mellett a kedvezményes birtokmaximum feltételeit, amely az állattartó telep üzemeltetőjére, vetőmag előállítóira vonatkozik, és szabályozzák azt is, hogy mikor számít birtok-összevonási célúnak egy-egy földcsere.

Részletszabályokat hoznak a föld tulajdonjogának megszerzésével kapcsolatos szerződésekkel összefüggésben, illetve arról is rendelkeznek, hogy ki lehet földhasználó.

Budai Gyula elmondása szerint külön fejezetben foglalkoznak az egyes földhasználati szerződésekkel, illetve ezek megszüntetésével, a hatósági ellenőrzésekről, vagy a kényszerhasznosításba adásról.

 

 

MTI 2013. november 25.