fbpx

OKOSAN a sertéspestis ellen…IS

Írta: Szerkesztőség - 2018 július 02.

Magyarországon is felütötte fejét a sertéspestis, egyelőre csak a vadállományban. Emiatt lecsökkent a sertéshús felvásárlási ára, és több ország betiltotta a magyar sertéshús importját. Elengedhetetlen, hogy a járvány átterjedését a nevelt állományra minden eszközzel megakadályozzuk. Növelni kell a sertéstelepek kontroljának szintjét!

Az Információ Technológia (IT) és az ebből felépített hatékony OKOSFARM rendszer képes arra, hogy figyelje a dolgozók mozgását a telepen beül, illetve az egyes épületek környezeti paramétereinek értékelésével riaszt, ha beavatkozásra van szükség.

Egy Somogy megyei nagy sertéstenyésztő gazdaság felismerte ezt a lehetőséget, és az OKOSFARM segítségével kialakított egy átfogó felügyeleti rendszert.

A rendszer 2 lényes funkcióját mutatjuk be.

Személyzeti kontrol. Dolgozói jelenlét-felügyelet

Fontos, hogy a dolgozók betartsák az előírt technológiai sorrendet az épületek közötti mozgások tekintetében. Egyszerűen nem engedi be a dolgozót, ha nincs ott feladata. A munkafolyamatok végzése (pl. takarítás, állatok szemrevételezése) során ellenőrizhető, hogy a gondozó valóban végigjárta-e az adott szakaszt, vagy épületet. A feladatra egy beléptető- és munkaidőnyilvántartó-rendszerrel kombinált jelenlét érzékelő lett a megoldás. A dolgozói beléptetőkártyát a szekciókban elhelyezett nagy hatótávolságú olvasók regisztrálják, így személyre bontva ellenőrizhető, melyik ellenőrző pontnál mikor járt a dolgozó.

Állat-életminőségi paraméterek

Az állatok életminőségének felügyelete segít, hogy a környezet ne kedvezzen a vírusok szaporodásának, valamint az egyéb környezeti okokból történő elhullásnak. Az OKOSFARM kifejlesztett egy olyan kombinált, kifejezetten a sertéstartás adatméréseire specializált szenzorcsomagot, ami képes a hőmérséklet, a páratartalom, a fénymennyiség, valamint az ammónia és a CO együttes mérésére. A szenzor egy kompakt egység, ami folyamatosan élő adatokat szolgáltat, akár néhány másodperces frissítéssel. Ha az elért mérési értékek az előzetesen beállított határértékekből kilépnek, azonnal riasztást generál, és értesíti a gondozókat vagy a vezetőket. Képes kombinált szabályok kezelésére is, több mérési eredmény együttes értékelése alapján jelezni vagy riasztani. A mért adatok naplózásra kerülnek, így vezetői információt nyújtanak a későbbi adatelemzésekhez.

Egy többhektáros telephely átfogó rendszerének kiépítéséhez elengedhetetlen a megfelelő informatikai (IT) infrastruktúra, az adatkommunikációs hálózat kiépítése is. Ez az OKOSFARM alapja.

Kövesdi József ügyvezető

OKOSFARM

https://okosfarm.com/