fbpx

Ötezer család örülhetett idén az Élelmiszerlavina programnak köszönhetően

Írta: Kalmár Nárcisz - 2018 november 09.

Több mint 100 tonna terményt takarítottak be ebben az évben a Civil Iránytű Alapítvány és a Syngenta Élelmiszerlavina programjának résztvevői.

A társadalmi célú program ebben az évben is sikeresen zárult: a támogatott önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények összesen 5 ezer családnak adtak élelmiszernövényekből összeállított csomagokat.

34 település! 45 hektár!

Az Élelmiszerlavina programban idén 34 településen – összesen 45 hektáron – vetették el a Syngenta által felajánlott zöldség vetőmagokat. A résztvevők kiválasztásában és a program lebonyolításában a Civil Iránytű Alapítvány működött közre. A résztvevő önkormányzatok, civil szervezetek és oktatási intézmények földterületein burgonyát, cukkinit, fejes salátát, káposztát, paradicsomot, paprikát, uborkát, sárgarépát, vöröshagymát, valamint zöldborsót termeltek, amelyet aztán szétosztottak a környéken élő nehéz sorsú családok, idős és beteg emberek körében, ismertette Molnár Antal, a Civil Iránytű Alapítvány projektmenedzsere.

A mezőgazdasági munkálatokban több mint ötszázan vettek részt, akik közül sokan itt szereztek először kertészeti munkákkal kapcsolatos tapasztalatokat. Ezt a tudást a későbbiekben saját kertjükben, vagy a munkaerő-piacon is kamatoztathatják majd. Erre a korábbi években erre már számos jó példát láttunk. A program eredményeként összesen 100 tonnányi zöldséget takarítottak be és osztottak szét a résztvevő településeken élő rászorulók között. Az Élelmiszerlavina 10 éves fennállása alatt pedig már több mint 1000 tonnányi élelmiszert tudtunk eljuttatni magyarországi nélkülözőknek, és több ezer résztvevő mezőgazdasági termeléshez szükséges tudását bővítettük – ismertette Vajda Beáta, a Syngenta marketingvezetője.

Mindenhol jól jött a segítség!

A Csongrád megyei Csanytelek földjéről több mint egy tonna burgonyát, csaknem 400-400 kilogramm cukkinit és fejeskáposztát takarítottak be, amelyekkel 176 lakost tudtak segíteni élelmiszercsomaggal. Kistelek önkormányzata több mint 5 tonna burgonyával tudta segíteni a rászoruló embereket. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzséron 40 lakos közreműködésével több mint 2 tonna zöldséget termeltek. A szervezők a nyári gyermektábor során a gyerekeknek is bemutatták a megművelt területet, valamint az egészséges életmód keretében salátákat készítettek a termékekből. A Somogy megyei Kercseligeten 2200 kilogramm zöldséget osztottak szét 300 családnak, az alapanyagok felhasználásával közösségi rendezvényeket, főzőversenyt is szerveztek és óvodások is megismerkedhettek a kerttel.

– Már a program elején pozitív tapasztalataink keletkeztek, hiszen a munkásaink többsége nem termel otthon semmit. Legtöbbjük a szükséges tapasztalat hiányával indokolta az otthoni háztáji hiányát. A veteményezés során megtapasztalhatták, hogy szakértő segítséggel viszonylag könnyen elsajátítható az ehhez szükséges alapvető tudás, így néhányan jelezték, hogy kedvet kaptak az otthoni termeléshez. Ez azért is rendkívül fontos fejlemény, mert ezek az emberek nagyon alacsony jövedelemmel bírnak, így ha költségeiket ilyen módon némiképpen csökkenteni tudják, lehetőségük nyílhat a fennmaradó összegből családjukra, tartós fogyasztási cikkekre költeni – mondta Kosztics József, aki a Baranya megyei Siklósnagyfaluban szervezte a program megvalósítását.

Örülünk annak, hogy az Élelmiszerlavina idén is sikeresen zárult. A résztvevő szervezetek visszajelzései alapján azt látjuk, hogy egyre többen ismerik fel, hogy a program az adományozáson kívül a helyi közösségek építésében és a résztvevők képzésében is jelentős szerepet tud játszani – tette Molnár Antal.

Összeállította: Kalmár Nárcisz